Miközben a tranzakciós illeték emelkedése miatt napról-napra cikkek sokasága jelenik meg, amelyek a lakossági ügyfeleket arra figyelmeztetik, hogy körültekintőbben válasszák meg a banki partnerüket, addig arról, hogy az elmúlt hónapok banki tehernövekedése miként érinti a vállalkozásokat, keveset hallani, miközben tudható, hogy a cégek zöme az átlag lakossági ügyfélnél sokkal aktívabban bankol, így az igénybe vett szolgáltatásokra háruló költségek sokkal jobban érintik őket. Már csak azért is, mert a bankok ugyan készítenek a különböző vállalkozói csoportok számára külön csomagokat, de jellemzően ritkák az akciós ajánlatok, a vállalati ügyfelek számára legfeljebb az internetbank igénybevétele nem jár fix havi költséggel, de például - érthetően - a céges kártyákkal nem lehet ingyenesen készpénzt felvenni.

Éves szinten a nagyobb cégek akár évi 300-700 millió forintot is megtakaríthatnak megfelelő bankszámla-kiválasztásával, de a kisebb, évi 30 milliós forgalmú mikrocégek is akár 300 ezer forintot takaríthatnak meg, ha banki szokásaiknak megfelelő számlacsomagot választanak - mondta el lapunknak Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője annak kapcsán, hogy több hónapos előkészület és egyeztetés után a társaság több mint 23 bank 204 számlacsomagjának adatait feldolgozó kalkulátor-programot indított.

A vállalatok bankolására érdekes kettősség jellemző a szakember szerint. Egyrészt a cégek számára ma még komolyabb adminisztrációs feladat a bankváltás, mint a lakossági szegmensben, noha a könnyítések ellenére még ott is sok embert visszariaszt a váltástól az azzal járó macera. A cégek ugyanakkor más szempontból sokkal költségérzékenyebbek, így ha tudatosul bennük, hogy potenciálisan több tízezer forintot adnak ki feleslegesen például banki költségekre, sokkal kevésbé játszik döntésükben szerepet a szimpátia és elpártolnak a banktól.

 

Le kell tárgyalni!

Látni kell ugyanakkkor azt is, hogy a vállalati ügyfelek esetében a számlavezetéshez kapcsolódó költségek csak egy szeletet jelentenek a bankji kapcsolatokban. A pénzintézetek ma már a kisebb vállalkozásokat is egyre inkább partnerként tekintik, s számukra komplex szolgáltatási csomagokat nyújtanak, ahol a számlavezetés mellett például a dolgozóknak biztosított kedvezményes számlavezetés, pályázati tanácsadás és a vállalat működését biztosító hitelajánlatok szerepelnek. Arra ugyanakkor mindenképp jó a számlakalkulátor, hogy a cégek felkeressék bankjukat, ha elégedetlenek a költségekkel, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy a meghirdetett számladíjak általában csak tárgyalási alapnak számítanak a vállalati üzletágban - itt szinte mindig van mód alkura.