Hova tovább négy óráig?

Az az új szabály, mely szerint a tanulóknak négyig az iskolában kell maradniuk, már az első napokban elnéptelenítette a gyerekkönyvtárakat.

Bajban vannak a gyermekkönyvtárak Vas megyében: éppen hogy csak elkezdődött a tanév, máris érezhetően csökkent látogatóik létszáma – jelentette a Nyugat.hu. Az ok egyszerű: a rendelet szerint az általános iskolásoknak szeptembertől szülői kikérő nélkül délután négy óráig kötelező az iskolában tölteniük az időt, márpedig a tapasztalat az, hogy négy után már kevés gyerek veszi a fáradságot, hogy benézzen a bibliotékákba. Több vasi könyvtár is tárgyalásokat kezdett az iskolák igazgatóival valamiféle együttműködésről: azt tervezik, hogy a gyerekek délutáni iskolai szabadidős tevékenységét könyvtárlátogatással, foglalkozásokkal kötik össze.

A probléma országos – igazolta feltételezésünket a Magyar Könyvtárosok Egyesületének gyermekkönyvtári szekcióját elnöklő Kucska Zsuzsa, a budapesti Liszt Ferenc téren működő gyerekkönyvtár vezetője. Náluk, kedvező adottságaikból következően (egyelőre) nem érezhető visszaesés, de a legtöbben nincsenek ilyen szerencsés helyzetben, tehát ideje, hogy az iskolák és a könyvtárak új alapokra helyezzék kapcsolatukat. Több nehézségen is át kell verekedniük azonban magukat. A gyerekeket utaztatni kell, kísérő kell melléjük, ez sok pénz és energia, emellett a csoportos foglalkozásokat csak úgy volna érdemes megrendezni, hogy a tízesével-húszasával bejelentkezők mellett a magányos olvasók is kényelmesen elférjenek. Ehhez sok helyen át kellene szabni a tereket. Kucska Zsuzsa hozzátette: könyvvel sem állnak túl jól, leginkább azóta, hogy az iskolák maguk is eldönthetik, mely művekből legyenek kötelező vagy ajánlott olvasmányok. A Liszt Ferenc téri könyvtárnak az egyik helyi iskola melegen ajánlott könyvéből például mindössze két példánya van – rengetegféle kiadványt kellene beszerezniük, megfelelő darabszámban. Az egyesületi elnök reméli, hogy új források is akadnak, akár pályázati formában.

Bátran feltételezhetnénk, hogy ami a közkönyvtáraknak most nem tesz jót, az az iskolaiaknak kifejezetten a malmára hajthatja a vizet: mivel nem mozdulhatnak, a gyerekek érdeklődése megnő a házban lévő gyűjtemény iránt, többen jönnek, többet olvasnak. A Könyvtárostanárok Egyesületét vezető Szakmári Klára szerint jó nyomon járunk – de mégsem. A két fő baj a helyhiány (mint korábban megírtuk, van olyan szűkös iskolai bibliotéka, ahol matracokon ülnek a gyerekek), és az állományok jellege: még a közkönyvtári léptékekhez képest is kevés az olyan kurrens kiadvány, amely tényleg lekötné a fiatalokat, beszerzésekre pedig szinte sehol sincs pénz.

Az elnök hozzátette: a szeptembertől életbe lépett regula lehetőséget ad arra, hogy az iskolák kevesebb könyvtári szakembert foglalkoztassanak, és a könyvárban dolgozók képzettsége is alacsonyabb lehet, mint korábban volt. Noha törvény írja elő, hogy gyerekekkel iskolában csak pedagógus foglalkozhat, számos példa mutatja, hogy a tankerületi vezetők könyvtárostanár helyett egyre gyakrabban és szívesebben alkalmaznak „csak” könyvtáros végzettségű munkatársat – olcsóbb, és többet lehet dolgoztatni. Szakmári Klára ugyancsak nagyobb állami támogatást remél.

 

Kevés a hely és kevés a könyvtáros
Kevés a hely és kevés a könyvtáros
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.