13 °C Budapest

Ezek a legolvasottabb könyvek idén télen Magyarországon

Pénzcentrum
2014. január 12. 08:01

Bookline TOP 50 Az év utolsó hónapja nem hozott sok meglepetést a Bookline sikerlistáján a novemberhez képest: Dan Brown Infernója decemberben is az olvasók első számú kedvence volt. Frei Tamás 2015 című regényét is szép számban tették a karácsonyfa alá, így a szerző trilógiájának befejező epizódja megtartotta második helyét, míg Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyvének 2. része a dobogó 3. fokán ünnepelhette az újévet. A TOP 50-es listához lapozz cikkünk 2., illetve 3. oldalára (alul).

2014 első napján három olyan sikerkönyv örülhetett a dobogós helyezésnek, amely már novemberben is bizonyította, hogy érdemes rá odafigyelni. Dan Brown Infernója és Frei Tamás 2015 című regénye már jó ideje az olvasók kedvence, de a 3. helyezett Nyáry-könyv, az Így szerettek ők 2 is hasonlóan népszerű volt az év utolsó heteiben. Ebben talán az is közrejátszott, hogy rengetegen döntöttek úgy, biztosra mennek karácsonykor, és a legjobbak közül választanak ajándékot a fa alá.

Az év egyik utolsó nagy meglepetéseként robbant be a TOP 50-be Kálmán Olga Egyenes beszéd című könyve, amelyben az ismert televíziós újságíró osztja meg tapasztalatait az olvasóval. "Mit látok, mit tudok, mit mondanak a politikusok adás előtt, után, vannak-e kérések, alkuk? Hosszú lenne leírni a húsz év felém érkezett kérdéseit. De akkor most tessék, itt vannak a lapok, szétterítve, Önök előtt" - írja a szerző könyvéről. Szókimondó írásokban a mezőny fennmaradó részében sincs hiány: az önmagunkkal való szembenézésére szakadatlanul buzdító Csernus Imre kötete, A kiút ezúttal a 7. helyig menetelt, Vekerdy Tamás könyve, a Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked? (5.) pedig a gyereknevelés kényes kérdéseiben segít eligazodni. Férfiélet, női sors címmel Müller Péter a férfiak és a nők egymáshoz, önmagukhoz és a társadalomhoz való viszonyáról mesél: "A férfinak vissza kell találnia elárult, magas szellemi valójához és alázatához. Ehhez az önös énjének össze kell törnie, darabokra. A nőnek pedig meg kell találnia önmagát és a méltóságát, amit még keresni sem engedélyeztek neki, soha."

Ha pedig magabiztosságról és önmagunk megtalálásáról van szó, nem hagyhatjuk ki a tolószékben élő, izomsorvadással született Hozleiter Fanny Mosolyka könyvét (18.) sem, amely egy igazán különleges, életvidám lány nem mindennapi akaraterejének titkát osztja meg velünk. Az elmúlt év egyik legjobban várt regénye Khaled Hosseini újdonsága, a 10. helyen landolt A hegyek is visszhangozzák, amelyet csak 2013 irodalmi szenzációjaként emlegetnek. A 80 országban, 40 millió példányban eladott Papírsárkányok és Ezeregy tündöklő nap szerzőjének új regényét már a megjelenést követő első hetekben világszerte több százezren olvasták.

Persze a kaland, a szerelem, a krimi és a gasztronómia sem hiányozhatott az év utolsó hónapjában, így kapott helyett a legjobbak között például az ismert norvég krimiszerző, Jo Nesbo Police című regénye (16.), Ugron Zsolna Erdélyi menyegzője (43.) vagy éppen Gyurcsány Ferenc rendhagyó szakácskönyve (31.).

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Bookline TOP 50: 26-50

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm