szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet a legfrissebb jelentése szerint Magyarországon 2013-ban romlott a sajtószabadság helyzete. Ismét, hiszen 2012-ben még a 40. helyre rangsoroltak bennünket, mára viszont a 64. lett Magyarország.

Az újságírók munkáját világszerte hátráltatják a nemzetbiztonsági szolgálatok – állapítja meg az elmúlt évre jellemző új tendenciaként a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet a szerdán Berlinben kiadott éves jelentésében. Az RSF Magyarországról azt írja, hogy 2013-ban romlott a sajtószabadság helyzete. 

A vizsgált időszakban – 2012 decemberétől 2013 októberének közepéig – világszerte a leginkább jellemző új tendencia az volt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok számos országban hátráltatják az újságírók munkáját. Különösen riasztó, hogy ez a fejlemény régi demokráciákban is megfigyelhető – emelte ki az RSF. 

Az oknyomozó újságírókat és állami szervezetektől adatokat kiszivárogtató forrásaikat már az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is szinte úgy kezelik, mintha terroristák lennének. Ezek a "diktatúrákat idéző biztonsági reflexek" elfogadhatatlanok olyan országoktól, amelyekben a szabad sajtónak nagy hagyománya van, és "nem utolsó sorban megnehezítik a kritikus újságírók életét, akik tekintélyelvű berendezkedésű országokban dolgozva a szabadságukat és az egészségüket kockáztatják" – idézte a szervezet közleménye Michael Rediske szóvivőt.  

Az RSF Magyarországot a 2012-es 40. illetve a 2013-as 56. helyről a 64. helyre sorolta vissza azon a listán, amely 180 országot rangsorol a sajtószabadság elveinek érvényesülése alapján. Közvetlenül Magyarország után Horvátország következik. Az uniós tagállamok közül Magyarország mögött áll Görögország és Bulgária, a 99., illetve a 100. helyen.  

A listát bemutató közlemény szerint Magyarországon Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta a polgári szabadságjogok hanyatlása tapasztalható, mindenekelőtt az információs szabadság területén. A kormány a kétharmados parlamenti többségére támaszkodva "restriktív" médiatörvényt fogadtatott el – tették hozzá, megjegyezve, hogy az EU elérte a kormánynál a jogszabály egyes rendelkezéseinek visszavonását, de "a leginkább korlátozó (rendelkezések) továbbra is hatályosak". 

A lista elején és végén nem történt változás, az élbolyhoz észak-európai országok (Finnország, Hollandia, Norvégia) tartoznak, míg a sereghajtók továbbra is "a sajtót teljes mértékben ellenőrző diktatúrák", Türkmenisztán, Észak-Korea és Eritrea. 

Az RSF szerint tavaly a legnagyobb mértékben a Közép-afrikai Köztársaságban romlott a sajtószabadság helyzete. Az országban a 2013. márciusi puccs óta egyre gyakrabban támadnak újságírókra és fenyegetnek meg médiumokat, az afrikai állam így 43 helyet rontva a 109. helyre került. A romlás mértéke alapján a második Guatemala, amely az újságírók elleni támadások számának megduplázódása révén 29 helyet rontva a 125. helyre csúszott. A legnagyobb mértékben Ecuadorban és Panamában javult a helyzet, mindkét ország 25 helyezéssel jutott feljebb. 

Az RSF 2002 óta évente rangsorol országokat a sajtószabadság minősége alapján. A listát kérdőíves felméréssel gyűjtött adatok alapján állítják össze. A vizsgálatban újságíróktól, újságíró-szervezetektől, médiakutatóktól és jogászoktól kérnek adatokat egyebek között a médiára és képviselőire kifejtett nyomásgyakorlásról, valamint a média gazdasági és jogi környezetéről.