Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal elnöke az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, a hivatalnál megnőtt az ügyek száma: nőtt a jogszabály-véleményezések, az információszabadsággal kapcsolatos beadványok, valamint a konzultációs ügyek száma is. Nemcsak az ügyforgalom nőtt meg, hanem a jogellenesség megállapításának arányai is – tette hozzá. Az adatvédelmi ügyeknél tíz százalékkal, az információszabadsággal kapcsolatos esetekben pedig csaknem a duplájára nőtt azon esetek száma, amikor a hivatal szerint az adatokat ki kell adni – mondta Péterfalvi Attila.

Iskolai laptopok
A hivatal elnöke szerint vannak még konzultációs kérdések, hiszen több mint 20 évvel az adatvédelmi törvény hatályba lépése után sem teljesen világos mindenki előtt, hogy mit jelent a közérdekű adat vagy a közérdekből nyilvános adat - írta a híradó.hu.

Elmondta, hogy az előző évben egy hosszú távú projektet indított a hivatal, amely a Gyerekek védelme az internet káros hatásaitól – kulcs a net világához című kiadvánnyal zárult. Megjegyezte, hogy nemrég Vastag Tamás készített hozzá egy klipet. Ezzel párhuzamosan indult hatósági eljárás is, amelyben azt vizsgálták, hogy 16 éves korhatár alatt – ez az adatvédelmi hozzájárulás alsó korhatára – milyen regisztrációk történtek internetes társkereső honlapokon – mondta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal elnöke. Kiemelte, több mint hétezer ilyen regisztráció volt., amelyeket mind bírságolták és természetesen töröltettek a netről. Péterfalvi Attila szerint ez is azt mutatja, az adatkezelők nem tesznek meg mindent, nincsenek beépített garanciák, hogy korhatár alatt ne lehessen regisztrálni.

Szakképzés, diákok, szegya, szakképzés, Békéscsaba, 20130204
Megjegyezte, hogy a kormány indított egy programot, melynek keretében ingyenes szűrők elérésére van lehetőség. Sokszor maga a szülő teszi fel a gyerek képét vagy adatait az internetre, ami onnét hozzáférhetővé és leszedhetővé válik – emelte ki. Péterfalvi Attila kihangsúlyozta, hogy attól még a gyereket sérelem éri, hogy a képeit, adatait letöltő személyt bűncselekmény miatt elmarasztalja a bíróság. Ez a gyereken nem fog segíteni – mondta.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal elnöke az ajánlóívek és aláírások felmerült ellenőrzése kapcsán azt nyilatkozta, hogy minden adatkezelő csak olyan adatkezeléseket folytathat, amire a törvény feljogosítja, ez kifejezetten érvényes az állami adatkezelésekre. Elmondta, a törvény azt nem szabályozza, hogy a választási irodáknak az aláírásokat bármivel össze kellene hasonlítani, vagy meg kellene győződni az ajánlóívek tartalmának a valódiságáról.

Péterfalvi Attila szerint nincs joga azt megmondani, hogy hány többes ajánlás történt, mert csak személyes adatokon keresztül juthatna el ehhez az információhoz. A hivatal vezetője elmondta a törvény erre nem jogosítja fel a választási irodákat. Hiszen az adatbázisról, amellyel össze kellene az aláírást hasonlítani külön rendelkezni kellene – mondta. Hozzátette, a választási szervek mindent megtettek, ami jogszabályban erre őket feljogosítja.