szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Világszerte 4,4 millió álláslehetőséget teremt jövő év végéig a Big Data. A pozíciók kétharmada szabad lesz.

Az IBM becslése szerint napi szinten kb. 2,5 exabit új adat termelődik a világon. (A kettest és az ötöst 18 nulla követi.) A hatalmas adathalmaz feldolgozását természetesen szoftverek végzik, de a Gartner egy korábbi, jövő évre vonatkozó jóslata szerint a vállalatoknak egyre nagyobb szükségük lesz az adatokat kezelni, elemezni tudó, a szoftverek kezeléséhez és az üzleti folyamatokhoz értő munkatársakra. Szintén előnyben lesznek majd azok a grafikai szakemberek, akik látványos, érthető formában tudják majd vizualizálni az adatokat.

A Gartner másfél évvel ezelőtti becslését azért érdekes most elővenni, mert 2015-re vonatkozik. Az elemzőcég szerint jövőre 4,4 millió Big Datával összefüggő állás lesz a világon, de a szükséges ismeretekkel rendelkező munkavállalók hiányában csak harmaduk lesz betöltve. Más megközelítésben ez azt jelenti, hogy világszerte nagyjából 3 millió álláslehetőség várja majd azokat, akik addig megszerzik a szükséges ismereteket.

A keltkező adatok mennyiségének növekedése
IBM

Az IBM szerint az egyre csak nagyobb információhalmaz az üzlettől az egészségügyig, az ipartól a mezőgazdaságig bárhol hasznosítható. Ilyen témában továbbtanulni itthon a Közép-európai Egyetemen lehet majd, 2015-től. Az Európában szinte egyedülálló big data mesterszakra elsősorban közgazdászokat és szociológusokat várnak majd.

A cég úgy látja, a hatalmas adattömeg elemzésére képes Big Data megoldásokat és felhőalapú rendszereket eddig csak a nagyvállalatok tudták megfizetni, ma már a kisebbek számára is elérhetők. Sőt, a Big Data feldolgozása azok számára is hasznot hoz majd, akik még csak ismerni sem fogják a fogalmat.