Tízből négy olvasó illegális forrásból is letölt e-könyvet

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 14. 09:11

Tízből négy olvasó illegális forrásból is töltött már le e-könyvet - derül ki abból a felmérésből, amelyet a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon készített a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a fesztivált rendező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE).

A HENT által az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a kérdőíveket a könyvfesztivál látogatói maguk tölthették ki a helyszínen. A kérdőívet kitöltők 71 százaléka nő volt, 68 százaléka felsőfokú végzettségű. Legtöbben a 31-44 évesek (30 százalék) és a 18-30 évesek (28 százalék) közül kerültek ki. A kutatásban résztvevők majd egyharmada rendelkezik olyan eszközzel, amellyel tud elektronikus könyvet olvasni. A kérdőívet kitöltők csaknem fele már olvasott, további 9 százaléknyian pedig rendszeresen olvasnak e-könyvet. A válaszadók 44 százaléka még egyáltalán nem olvasott e-könyvet (függetlenül attól, hogy van-e olvasásra alkalmas eszköze vagy sem), 28 százaléknak ugyan nincs olvasóeszköze, de olvas e-könyvet, és további 28 százaléknak van is olvasó eszköze és olvas is elektronikus könyvet.

 

Ha egy könyv nyomtatott és elektronikus formában is elérhető, a válaszadók 13 százaléka választja az e-könyvet, 84 százalékuk marad a hagyományos, nyomtatott formánál. Azon válaszadók közül, akiknek van e-könyv-olvasójuk, több mint egyharmadnyian választanák ez e-könyvet a hagyományossal szemben. Az e-könyvet olvasók több mint fele hozzájut ahhoz a könyvhöz, amelyet olvasni szeretne. Csak valamivel kevesebb mint egyharmadnyian jelezték azt, hogy nem jutnak hozzá, mert sok könyv csak nyomtatott formában jelenik meg.
 

A válaszadók fele töltött már le az internetről könyvet. Közülük viszonylag sokan, 42 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy volt példa arra, hogy illegális forrásból töltöttek le. Az illegális tartalmak magas arányú használatát jelzi az is, hogy a letöltőknek mindössze 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy e-könyv beszerzésekor figyel arra, hogy csak legális weboldalról szerezzen be könyvet. A válaszadók 43 százaléka ugyan figyel arra, hogy legális legyen a letöltés, de igénybe vesz illegális forrást, ha a könyvhöz csak azon keresztül juthat hozzá. A kérdőívet kitöltők majd egynegyede számára pedig egyáltalán nem fontos, hogy legális vagy illegális a weboldal, ahonnan a könyveit letölti.
 

"A kérdőív eredményei rámutatnak arra, hogy az e-könyvek hazánkban is kezdenek valós alternatívát jelenteni az olvasóközönség számára. Bár a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2013-ban készített Hamisítás Magyarországon című fogyasztói kutatási jelentése szintén rámutat arra, hogy a fiatalok mintegy harmada használ illegális forrásból származó tartalmakat, arra is felhívja a figyelmet, hogy a megkérdezettek átlagosan 21 százaléka fizetne akkor a legális tartalomért, ha ahhoz olcsóbban juthatna hozzá, mint jelenleg" - idézi az SZTNH elnökét a közlemény.
 

Mint írják, Bendzsel Miklós feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a könyvszakma és a HENT közös lépéseket tegyen az illegális felhasználások valós alternatíváját jelentő legális piaci modellek kialakítása és a tudatosságnövelés terén, így csökkentve a szürke felhasználások mértékét.
 

Zentai Péter László, az MKKE igazgatója szerint amennyire örvendetes, hogy az újdonságok iránt fogékony fiatal korosztály körében egyre elterjedtebb a korszerű e-könyvek használata, olyannyira megdöbbentő, hogy az elvileg legtudatosabb állampolgárok, a felsőfokú végzettségűek jelentős része számára szinte teljesen közömbös, hogy olvasnivalójukat legális vagy illegális forrásból szerzik-e. "Nyilvánvaló, hogy az oktatás minden szintjén tudatosítani kell, hogy az illegális letöltés éppolyan lopás, mint a bolti tolvajlás. Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy a kalózoldalak üzemeltetőire a törvény teljes szigorával kellene lesújtani" - idézi az MKKE igazgatóját a közlemény.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05