Kelendőbb a könyvnél a puzzle Kolozsváron

Lehet, hogy a kánikula is hozzájárult, de nem volt keletje szerdán Kolozsváron a sétatéri parkban elhelyezett könyvtárbusznak. A gyerekek ottjártunkkor nem könyvet olvastak, hanem a szüleikkel rajzoltak, vagy puzzlet játszottak. A könyvtárbuszon egyetlen magyar nyelvű kiadványt sem találtunk.

Programot indított Kolozsváron a Kolozs megyei Octavian Goga könyvtár, amely a sétatéri parkban hivatott megszerettetni az olvasást. A könyvtár egyik munkatársa a maszol.ro-nak elmondta, a projekt célja, hogy "kihozzák a könyvtárat az épületből", közelebb az emberekhez, ezért augusztus minden szerdáján meg lehet találni őket délelőtt 11 és délután 15 óra között. Néhány széket és asztalt helyeznek ki a park közepén, és egy autót, amelyben mini-könyvtár működik.

Az autó vidéki könyvtárakba szokott szállítani könyveket, ezúttal más feladata van. Polcain magyar könyveket nem találtunk, angolt, németet, franciát viszont igen, és természetesen románt, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

A parkban szervezett akciót elsősorban a kicsiknek szánták, ez már a kihelyezett székek és asztalok méretéből is látszott, de bárki vehetett a friss folyóiratokból, és leülhetett egy közeli padra. A gyerekek ottjártunkkor nem könyvet olvastak, hanem a szüleikkel rajzoltak, vagy puzzlet játszottak .

Kimaradt?