Fényképek a monarchia Magyarországáról

Magyarország Osztrák Magyar Monarchia
1890 - 1900 képeslap színes színezett
Budai vár, Ferenc József híd
Vágólapra másolva!
Páratlan gyűjteménye van Osztrák-Magyar Monarchia korabeli színes képeslapokból a washingtoni kongresszusi könyvtárnak. Ez az Egyesült Államok nemzeti könyvtára, és a világ legnagyobb könyvtára is mind méretei, mind pedig tárolt könyveinek, fotóinak, dokumentumainak száma alapján. A több mint 125 millió darabos gyűjteményében szép számmal található magyar vonatkozású anyag is, ebből válogattunk.
Vágólapra másolva!

A budai vár a Dunával és a Ferenc József híddal. A mai Szabadság hidat a főváros harmadik átkelőjeként 1896-ban adták át Forrás: Library of Congress

A Várkertbazár Ybl Miklós tervei szerint neoreneszánsz stílusban épült 1875 és 1883 között. Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, árkádsorai egykor üzletekkel voltak tele. 1890-től 1895-ig a Történeti Arcképcsarnok kiállítási helye, majd szobrászműtermek otthona volt Forrás: Library of Congress

Budapest, Nagykörút. Előtérben balra a régi Nemzeti Színház, hátul középen a New York-palota látható Forrás: Library of Congress

Debrecen, Fő utca. Az egykori Piac utca, háttérben a református templommal Forrás: Library of Congress

Miskolc madártávlatból. Előtérben az avasi református templom tornya és teteje Forrás: Library of Congress

A miskolci Kossuth-szobor. A mai Erzsébet tér a Kossuth-szoborral, jobbra az Erzsébet fürdővel, háttérben az avasi református templommal Forrás: Library of Congress

Esztergom. A bazilika és a prímási palota Forrás: Library of Congress

Visegrád. A visegrádi fellegvár és a Salamon-torony, előtérben rönköket szállító uszály Forrás: Library of Congress

Nagyvárad. Piac a főtéren. Szent László tér jobbra a lovagkirály szobrával Forrás: Library of Congress

Herkulesbad. Herkulesfürdő, a régi fürdőház és a katonakórház, előtérben a Herkules-szoborral Forrás: Library of Congress

Hermannstadt. Szebeni szászok népviseletben az egykori Szenterzsébet, németül Hammersdorf településről, ami ma Nagyszeben egyik városrésze Forrás: Library of Congress

Kronstadt. Brassó látképe középen a Fekete templommal, mely nevét az 1689. április 21-én a város legnagyobb részét elhamvasztó tűzvészről kapta, amelyben falai bekormozódtak Forrás: Library of Congress

A Kassai Nemzeti Színház impozáns, barokk stílusú épületét Láng Adolf tervezte, és Répászky Mihály neves kassai építész építette 1897 és 1899 között. Itt tartották 1833. február 15-én Katona József Bánk bánjának ősbemutatóját Forrás: Library of Congress

A szállodák a Csorba-tónál a Magas-Tátrában Forrás: Library of Congress

Tarpatakfüred. Az egykori Rózsa szálló a Magas-Tátrában a Nagy-Tarpataki-völgyben Forrás: Library of Congress