galéria megtekintése

Tintájuk is van hozzá

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 23. számában
jelent meg.


Csordás Lajos
Népszabadság

Antikváriusok szerint az utóbbi egy-két évben gyakrabban tűnnek fel hamis dedikációval ellátott kötetek a piacon. Manapság már megéri hamisítani a híres írók kézzel írt ajánlását. Értékük több százezer forint lehet. Ha túl könnyen olvasható Krúdy Gyula dedikációja, valószínűleg nem ő írta!

Karácsony előtt a Vaterán kínálták eladásra Krúdy Gyula Szindbád ifjúsága című, 1911-ben kiadott kötetét, benne dedikációval, mely így szólt: Osvát Ernőnek, jóbarátomnak Krúdy Gyula (1912.) A kikiáltási ár ötezer forint volt, a licit 85 901 forinton zárult. Az adásvétel azonban nem jött létre: az aláírás hamisnak bizonyult ugyanis.

A Vaterán a tranzakció értékelésénél a „vevő” a következőket írja: „Az eladó korrektül hozzájárult az igazságügyi írásszakértői vizsgálathoz. A 30 éves szakmai múlttal rendelkező, gyémántfokozatos szakértő írásminták alapján 90 százalékos bizonyossággal megállapította, hogy az eladásra kínált könyv dedikációjának szövege nem Krúdy kezétől származik. Az eladó egy levélváltásban korábban azt írta: »Én tudom, hogy mit árulok, kétely nem is merült fel«, így legyen ez intő jel eladóknak s vevőknek, hogy valóban nézzék meg, mit árulnak, illetve mit vásárolnak, mert van és lesz, aki figyel.”

 

Bálinger Béla, a budapesti Központi Antikvárium vezetője szerint az utóbbi egy-két évben gyakrabban előfordulnak hamis dedikációk, mint korábban. Bár szerinte ez nem a profi antikvár könyvkereskedésekben jellemző. Sokkal inkább a netes kereskedelemben, ott kevésbé működik a szűrő, mert többnyire amatőrök árulnak amatőröknek.

Azért előfordul, hogy hozzájuk is bevisznek a Múzeum körútra ilyesmit. Ő maga is látott már hamis Ady- vagy Krúdy-dedikációt. Miből tudta, hogy hamis?

A tapasztalt antikváriusok általában ismerik az írók kézírását, ám azon túl a hamisításoknál feltűnik egyfajta görcsösség, megtörik az írás szokásos lendülete.

Egyébként sok minden árulkodó lehet: az íróeszköz, a tinta színe, a betűméret, ami sok írónál eleve jellegzetes. Golyóstollal például csak az első világháború után kezdtek írni, de még akkor is ritkán. Ha ehhez hasonló árulkodó jegyek miatt csak a gyanú felmerül, a könyvet nem veszik be, vagy kérik, hogy a vevő hagyja ott, és szakértővel megnézetik. Eleve leleplezi magát, aki nem meri otthagyni.

Mostanában a dedikált könyvek ára szépen megemelkedett, a Központi Antikvárium karácsony előtti árverésén például százmillió forint feletti rekord összleütést értek el, jórészt a dedikált könyveknek köszönhetően. Radnóti Miklósné hagyatékából hétmillióért ütötték le a költő által dedikált 1932-es kiadású Szegedi Kis Kalendáriumot, a Fifi szüleinek dedikált Meredek út című kötetet pedig 3,5 millióért.

Eleve leleplezi magát, aki nem meri otthagyni a könyvet
Eleve leleplezi magát, aki nem meri otthagyni a könyvet
Teknős Miklós / Népszabadság

Ezek azonban kiemelkedően magas árak. Bálinger Béla egy első kiadású, dedikált Radnóti-kötet reális árát 150-200 ezer forintra teszi, de ha az ajánlás neves személynek szól, akkor jóval e fölé mehet. Jó áron lehet eladni Ady dedikált köteteit is. Egy sima Ady-első kiadás 20-30 ezer forint körül kapható, dedikálva ugyanez már a tízszerese, neves személynek dedikálva pedig húsz-harmincszorosa is lehet, azaz egymillió forintot is érhet. Móricz és Márai viszont olyan lakói a Parnasszusnak, akik sokat dedikáltak, így bármily nagyra tartjuk is őket, az ő bejegyzéseik – gyakoriságuk miatt – nem érnek olyan sokat.

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, a dedikációk szakértője elmondja, voltak olyan írók, akik az ajánlásaik nagy részét nem maguk írták, Illyés Gyula dedikációinak jelentős része a felesége kezétől származik. – De még Ady is feljogosított néhány embert – mondja Bíró-Balogh –, hogy a nevében dedikáljon, elsősorban rajongóknak szánt fényképeket. Ugyancsak megtévesztők lehetnek azok az esetek, amikor az író hasonló nevű fia írt be apjának egy-egy könyvébe, mint ifjabb Krúdy Gyula vagy ifjabb Mikszáth Kálmán. Néhány éve Kosztolányi Ádám az apja nevében Babitsnak írt hamis dedikációja bukott le az egyik antikváriumnál: a kézírás ugyan nagyon hasonlított, de a betűnagyság és a golyóstoll valahogy nem stimmelt.

Kelecsényi László irodalomtörténész, a Krúdy-ajánlások gyűjtője is belefutott néhány hamis vagy kétes dedikációba még antikváriumi aukción is: előfordult, hogy más papírra írt szöveget ragasztottak be címoldalnak, mondja, vagy az tűnt fel, hogy átlósan írták a dedikációt, ami Krúdynak nem volt szokása. Azt is tudni lehet, hogy fiatalabb korában apró betűvel írt, később a betűméret a duplájára nőtt. Írása nem volt jól olvasható, egyes esetekben a túl szép kézírás leplezi le a hamisítványt. Amint azonban az antikváriusoktól hallja, ma már a hamisításban is alkalmaznak korszerű technikákat, például számítógépet, és egyeseknek még korabeli tintájuk is van hozzá.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.