Elfogadták Maros megye költségvetését

Elfogadták Maros megye költségvetését

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros megyei önkormányzat idei költségvetése kisebb, mint a tavalyi, s ezzel egyike az ország 13 csökkenő büdzséjű megyéjének. Köztük 11 Erdélyben van. A kultúra viszont nagyságrendekkel több pénzben részesül.

Simon Virág

2015. február 12., 18:332015. február 12., 18:33

A kulturális intézmények térfelén van a labda, csakis rajtuk múlik, hogy a csütörtökön megszavazott megyei költségvetésben számukra elkülönített, a tavalyinál jóval nagyobb összegeket el tudják-e költeni fejlesztésekre, beruházásokra – nyilatkozta a szerkesztőségünknek Kelemen Márton, a megyei önkormányzat alelnöke, aki alapvetően elégedett a 2015-ös költségvetéssel.

Maros Megye Tanácsának idei költségvetése 302 millió lej, kisebb mint előző évben, s így csatlakozik ahhoz a 13 megyéhez, amelyek idén jóval kevesebb pénzt kaptak/kapnak kormányalapokból. A csütörtöki tanácsülésen Ciprian Dobre azt mondta, tudomása szerint azok közül a megyék közül, akik idén kevesebb pénzt kaptak, 11 Erdélyben van. A szakbizottságok mindenike kedvező elbírálásban részesítette a megye 16 fejezetből álló költségvetését, így a plénumban két tartózkodással fogadták el a  jelenlevők azt.

Az ülés után Kelemen Márton alelnöktől megtudtuk, hogy  bár a jelenlegi költségvetésben kisebb hiány van a személyzeti fizetések fejezetnél, ez minden évben így szokott lenni, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz pénz a fizetésekre, hiszen a tartalékalapból pótolják a hiányt. „Jó hír, hogy idén sokkal több pénzt kapnak a kulturális intézmények. Példaként említem, hogy 2014-ben  az eredeti költségvetésben 150 ezer lej volt előirányozva a megyei múzeumnak beruházásokra, idén ez az összeg 1,4 millió lej. A megyei könyvtár a tavalyi 50 ezer lejhez képest idén 400 ezer lejt kap. Hasonlóképp a filharmónia is több pénzből gazdálkodhat. De a gyermekjogvédelmi igazgatóság is több pénzt, mintegy kétmillió lejt költhet javításokra, beruházásokra, míg tavaly csupán 230 ezer lejt állt a rendelkezésére. Ami fontos számunkra: pénzt különítettünk el a Teleki Téka emeleti freskós termének felújítására, hiszen az általános korszerűsítésből ez kimaradt, s szégyenfoltja a Tékának. De a bözödi út több évig elhúzódó felújítására is megszavaztunk 5,5 millió lejt, jelenleg a műszaki rajzokat időszerűsítik, majd közbeszerzést szervezünk, hogy kiválasszuk a kivitelezőt. Fontos számunkra és pénzt hagytunk jóvá a Marossárpatak és Vajdaszentivány közötti út kiszélesítésére és a Vajdaszentivány–Beresztelke út korszerűsítésének befejezésére. A Nyárádszereda–Havadtő közötti tetőn megcsúszott részt és Jedden a hídnál levő gödröt is kijavítjuk idén” – számolt be Kelemen Márton.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!