szerző:
Eduline

Csaknem az összes OECD-országban alulmaradnak a fiúk a szövegértés, a matematika, a természettudományok és a problémamegoldás területén is.

A PISA-felmérések eredményei szerint világszerte tapasztalható jelenség, hogy a fiúk lemaradnak az iskolában: nagyobb valószínűséggel teljesítenek gyengén akár az olvasás, a matematika, a természettudományok vagy a problémamegoldás terén, mint a lányok. Ennek több oka is lehet, kezdve az iskolai elkötelezettségtől az olvasási és számítógépezési szokásokig - írja a Vox.

A PISA-felmérésben megkérdezték a diákokat arról, hogyan éreznek az iskolával kapcsolatban. A középiskolás fiúk körülbelül 16 százaléka véli úgy, hogy az iskola időpocsékolás, 32 százalékuk szerint pedig az iskola nem készíti fel őket a felnőtt életre - ezzel szemben a lányoknak csupán 8, illetve 27 százalékuk volt ugyanezen a véleményen. Emellett a lányok inkább érzik úgy, hogy az iskolában olyan dolgokat tanulnak, amelyeket majd a munkájuk során is hasznosíthatnak.

Az iskolán kívül is tapasztalhatók különbségek. A lányok átlagosan heti 5,5 órát foglalkoznak házi feladattal - egy órával többet, mint a fiúk - míg átlagosan napi 10-20 perccel kevesebbet interneteznek. Ugyanakkor a fiúkat kevésbé érdekli az olvasás, ami meglátszik a szövegértési eredményeiken is. Ritkábban olvasnak kedvtelésből, és akkor is inkább képregényeket vagy újságot vesznek a kezükbe, nem pedig regényeket.

Emellett az összes OECD-országban a 15 éves lányok ambíciózusabbak, magasabb presztízsű munkáról álmodoznak, mint a fiúk: diplomára és menedzseri, szakértői vagy akár választott tisztségviselői pozícióra pályáznak. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a 20-30-as korosztályban az ilyen munkaköröket fele-fele arányban töltik be a nők és férfiak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!