Épp 119 évvel ezelőtt ilyen volt a kilátás a Várból

2015.06.06. 08:41

Most hétvégén kerül ki egy csomó kép a Fortepanra Budapest Főváros Levéltárának Klösz-hagyatékából.  A fortealapító Tamási Miklós egyet átküldött ízelítőnek a hét elején, amit azért épp ma posztolok, mert pont 119 évvel ezelőtt, 1896 június 6-án lőtte ezt a fotót a mester.

  • Amit látunk a képen: a Tabán és a Naphegy a Várból. 
  • Amit nem látunk: a mai Országos Széchényi Könyvtár, vagyis a Királyi Palota nyugati szárnya. 

Persze, hogy nem látjuk, hiszen

épp most teszi le az alapkövét Ferenc József!

Bár csak sejtem, melyik a király a képen, hátha nektek több szerencsétek, jobb szemetek van: itt a kép gigászi felbontásban. Klösz akkor már befutott fényképész volt, hétszáz fotót csinálhatott az ünnepségsorozatról, melyek közül most több is felkerül a Fortepanra.

Amúgy néhány hete mutattunk be itt az Indexen egy nemrég előkerült másik fotógyűjteményt is, szintén a Fortepan jóvoltából. Azok alkotója (nagy valószínűséggel) a kor másik nagy fotográfusa Erdélyi Mór volt.

Ami miatt nekünk érdekes, hogy azok a képek egy jó évtizeddel később készültek és a "túloldalról". Ott már így néz ki az időközben elkészült Királyi Palota:

Hozzászólnál? Megteheted itt is vagy az Urbanista Facebook-oldalán:

Íme a vadiúj Királyi Palota alapkőletétele! Épp 119 évvel ezelőttről

Posted by Urbanista on 2015. június 5.