Bemutatjuk az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtárát

– Milyen előzményei vannak a Hittudományi Főiskolának, és ezzel szoros összefüggésben a könyvtárnak?

Török Csaba: Az Esztergomi Hittudományi Főiskola jogutódja és továbbélése a Nagyszombatban alapított papnevelő intézetnek. Nagyszombatban két papnevelő intézet működött, a Szűz Máriáról nevezett kisszeminárium (ahol a mi fogalmaink szerinti érettségiig tanultak a hallgatók) és a Szent Istvánról nevezett nagyszeminárium. A kettő valójában azonban már jó ideje egynek tekinthető, és jövőre lesz 450 éves, így az Esztergomi Hittudományi Főiskola Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő felsőoktatási intézményének tekinthető. A könyvtár ezen a kereten belül helyezkedik el, hiszen ahol van papnevelés, ott van könyvtár. A nagyszombati könyvtárból is vannak szép számmal könyveink, például Pázmány régi könyvtárának néhány kötete, illetve természetesen olyan kéziratos anyagok,  ősnyomtatványok, illetve antikvák, amelyek szintén a régi egyházi állományunkból kerültek át ide. Ezekről Szalai Katalin, a könyvtár vezetője tud bővebben mesélni.

Scitovszky János hercegprímás idején épült fel az egykori papnevelő intézet, a jelenlegi Szent Adalbert-központ, amelyet 1865-ben adtak át. A könyvtár természetesen szintén ebbe az épületbe került. Az esztergomi szeminárium működhetett a kommunizmus alatt, az ingatlant azonban az első hullámnál kicsit később, 1952-ben mégis államosították. Ennek következtében azonban két nap alatt el kellett hagyni az épületet. A könyvtár állománya is megsínylette ezt, hiszen mondhatni ruháskosarakba és szekerekre, teherautókra dobálták a levéltári anyagot és a könyvtári állományt is, így sok minden elveszett. A szeminárium előbb a szatmári nővérek szintén államosított kolostorában működött, később a Volán-szállóból átalakított épületbe költözött. Amikor a Szent Adalbert-központ felújítása véget ért Erdő Péter bíboros idején, akkor került az épületbe ez a könyvállomány.

A helyiségről annyit kell tudni, hogy ez a régi szeminárium kápolnája volt. A világháború pusztítását, illetve a magyar, majd szovjet katonai célra való lefoglalást megsínylette az épület: a régi színes üvegablakok megsemmisültek, az oltár úgy élte túl az államosítást, hogy Szentendrére szállították. Amikor létrejött a Szent Adalbert-központ, a szeminárium – a megváltozott helyzet s hallgatói létszám okán – nem költözött ide vissza.

Így merült fel a kérdés, hogy mihez kezdjünk a régi kápolnatérrel. Vannak idősebb atyák, akik még imádkoztak ebben a kápolnában, ami aztán a szovjet időkben például kosárlabdacsarnokként funkcionált. Végül az a döntés született, hogy ha nem is kápolnát, de mégis valamiféle szakralitással bíró teret hoztak létre benne: a könyvtár olvasóterme került ide. Egyébként érdekességként megjegyzem, hogy a felújítás után, új helyen kialakított kápolnában visszaállították a régi oltárt.

A főiskola könyvtárát több forrásból származó állomány alkotja. A folytonosság „vezérfonala” a szemináriumi könyvtár, aminek gyökerei Nagyszombatba nyúlnak vissza, sőt vannak olyan kötetei, amelyek pihentek már Esztergomban, még a török hódoltság előtt. Ehhez járult még sok könyvadomány, mint például az egykori NDK egyetlen szemináriumának, az erfurtinak számos kötete, vagy a papi hagyatékok, adományok. Emellett a folyamatos fejlesztéssel is gyarapodik a könyvtári állomány. Ez elengedhetetlen, hiszen a gyűjtemény a hallgatók teológiai kutatását és művelődését, illetve az itt folyó oktatást kell, hogy szolgálja.

– Az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára tehát alapvetően régi gyűjtemény?

Szalai Katalin: Igen, legalábbis a magja – a hajdani szemináriumi könyvtár, amit letétként kezelünk – a kései középkor egyházi műveltségét dokumentálja.

– Nyitott-e a szélesebb olvasóközönség számára a könyvtár, vagy csak a szeminaristák és a főiskola hallgatói látogathatják? Hány kötetből áll jelenleg a gyűjtemény?

Sz. K.: A könyvtár jogilag nyilvános könyvtár, ami azt jelenti, hogy bárki használhatja. A felsőoktatási és az egyházi könyvtári gyakorlat szerint azonban kifelé nem kölcsönzünk, ez csak saját hallgatóink és oktatóink számára lehetséges. A könyvtárnak 60 ezer kötete van, ebből a régi állomány 6 ezer kötet. A nyelvi megoszlást tekintve a fele magyar nyelvű, a másik fele többségében latin, olasz, angol, német és francia. A folyóirat-állomány is jelentős, itt is van egy régebbi anyag, illetve a kurrens, amit folyamatosan gyarapítunk.

– Hogyan mutatkozik meg ez a gyarapodás?

Sz. K.: Teológiai folyóiratok tekintetében elmondható, hogy körülbelül ötven címféleség van, amit rendelünk vagy  cserekapcsolat útján szerzeményezünk magyar és különböző idegen nyelveken. A könyvgyarapítás szakmai, szaktanári javaslatok alapján történik, ez előfeltétele a modern felsőoktatási-teológiai könyvtár működésének.

T. Cs.: Igen, tehát a főiskola részeként igyekszünk mind a tanári kar, mind a kispapság igényeit kielégíteni. A főiskola részéről például azért neveztek ki, hogy teológiai szakmai felelősként vegyek részt a könyvtárfejlesztésben. Mindig a cél határozza meg az állomány gyarapítását: ha megnézzük az új könyveket, akkor egyesek furcsálkodva láthatják, hogy Henri de Lubacnak a középkori egzegézisről írt műve angol fordításban kerül hozzánk. Ennek az az oka, hogy a német, a latin és a magyar nyelvű kötetek helyett, amelyek a régi állomány nagy részét adják, napjainkban hasznosabb áttérni az angolra. A szándékunk az, hogy a tantárgyakhoz köthető kutatást és a diplomamunka elkészítését hatékonyan előkészítsük, ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy változik a nyelvi kultúra. Ez megmutatkozik a folyóirat-állományban is, hiszen több korábban rendelt német nyelvű folyóiratnak „elengedtük a kezét”, viszont angol nyelvűekre igyekszünk úgy előfizetni, hogy az oktatott tárgyak terét lehetőség szerint a legfrissebb kutatási eredményekkel fedjük le.

– A könyvtár régi állománya kutatható?

Sz. K.: Igen, természetesen, ott szigorúbb szabályok vannak. A kutatónak nyilatkozatot kell beadnia, hogy milyen célból, milyen projekt keretében kíván kutatást végezni, ha PhD-hallgatóról van szó, kérjük a témavezető nevét is. Fontos tudnunk, kinek a kezébe adtuk a védett állományt.

– Milyen fejlesztések voltak az utóbbi években, és azok milyen pályázatokból valósultak meg?

Sz. K.: Könyvtári szempontból mindent megpályáztunk az elmúlt kilenc évben (amióta jelen helyszínen működik a gyűjtemény), amire csak lehetőség adódott. Ezek főleg a Nemzeti Kulturális Alaphoz köthető pályázatok voltak, illetve egy uniós finanszírozású pályázat (TÁMOP), amelyben konzorciumi tagként vehettünk részt mint egyházi könyvtár. Ezek gyarapítást nem, de restaurálást, köttetést, valamint honlapfejlesztést, képzést és számos más lehetőséget kínáltak, amire saját forrásból nem lett volna lehetőségünk. (A pályázatokról bővebb tájékoztatást találhatnak az Esztergomi Hittudományi Főiskola honlapján – a szerk.)

– Terveznek-e e-könyveket (külföldi szakirodalom) elérhetővé tenni a könyvtár honlapján?

Sz. K.: A főiskola könyvtára is kapcsolódott az EISZ-programhoz (Elektronikus Információszolgáltatás). Ennek köszönhetően olyan e-könyvek és folyóiratok érhetők el, zömében angol nyelven, melyeket a főiskola hallgatói a szakirodalmi forráskutatáshoz, a szakdolgozat elkészítéséhez tudnak használni. Ez az adatbázis csak a könyvtári számítógépekről elérhető.

– Honlapjukon az állomány egyes részeit digitalizált formában is közreadják. Tervezik-e a digitalizálás folytatását?

Sz. K.: A fenntartói döntésnek, illetve a megnövekedett közgyűjteményi támogatásnak köszönhetően egy nagy teljesítményű, speciális, billenőpados könyvszkennert tudtunk vásárolni, amivel digitalizálni tudjuk a régi és a modern anyagokat is (azokat természetesen, amelyeket szerzői jog már nem véd). A modern kötetek ez esetben az oktatást segítik, a gyors és több hallgató számára történő elektronikus elérést, a régi kötetek tekintetében pedig állományvédelmet is jelent, hiszen így nem az eredetit kell szolgáltatnunk. Nem elhanyagolható szempont, hogy a modern kor kívánalmai szerint honlapunkon is tudjuk népszerűsíteni gyűjteményünk értékes részét. A régi kötetek címlapjait pedig külön szkenneljük, és online katalógusunkban a kötetleírások mellé linkként beillesztjük. Kutatói visszajelzések alapján ez a megoldás nagyban segíti a munkát. A szkennernek köszönhetően lehetővé vált a hasonmás kiadások tervezése, mivel helyben nyomdai minőséget tudunk produkálni. Ennek az ötletnek a kapcsán vetődött fel a Káldi-töredék mostanra megvalósult hasonmás kiadása is, együttműködve a Pytheas Könyvmanufaktúrával.

– Az olvasóteremben több kiállított nyomtatványt és régi kötetet láthatunk. Mit lehet tudni ezekről?

Sz. K.: A régi gyűjteménynek értékes részei a zenei kódexek, ezeknek egy része pálos eredetű, pálos használatban is volt, de az esztergomi rítust követik. A Zenetudományi Intézettel együttműködésben vagyunk, így az ő kutatásaikból tudjuk, hogy ezek a kötetek a trienti zsinat előtti dallamkincset rögzítik (noha zömében 18. századiak), formájukat tekintve is a középkori kódexekre hasonlítanak. Az egyik ilyen kötetünk jelenleg Sankt Pöltenben van a Keresztény Múzeum ottani kiállításán. (Ehhez lásd a 2015. május 3-án, illetve május 10-én megjelent cikkeinket: Sankt Pöltenben nyílik kiállítás a Keresztény Múzeum anyagából, valamint Megnyílt az esztergomi Keresztény Múzeum kiállítása Sankt Pöltenben – a szerk.)

– Ezen a héten mutatják be az Ars Sacra Fesztivál keretében a Káldi-biblia kéziratos töredékeinek kiadását. Hogyan kerültek napvilágra ezek az iratok?

Sz. K.: Tizenöt darab teljesen épen megmaradt eredeti papírlevelet őriz a könyvtár. Régebbi korok gyakorlata szerint kéziratokkal erősítették meg a kötéstáblákat, így a régi, rosszabb állapotú köteteknél érdemes erre vonatkozóan is feltáró kutatást végezni. Ez esetben is így történt. Az 1980-as évek elején Erdő Péter bíboros – akkori esztergomi teológiai tanárként – egy régi kötet táblájában egy egyházjogi töredéket és ezeket a papírleveleket találta meg.

A Káldi-biblia kézirata megtalálható az Egyetemi Könyvtárban, csakhogy az első kiadás (1626, Bécs) és a kézirat között jelentős szövegeltérés van. Valószínűsíthető volt, hogy ennek van egy javított változata. A megtalált papírlevelek jelentik a köztes változatot, benne vannak a nyomdász, Formika Máté piros javításai, illetve olyan pontosítások, amelyek a nyomtatott változatban szó szerint szerepelnek. Tehát ez a nyomtatás előtti kefelevonat.

Ezt sikerült most bibliofil kiadásban, Erdő Péter bíboros bevezető tanulmányával kiadni, melyben az első teljes katolikus bibliafordítás körülményeiről is olvashatunk.  Jelentős esemény az intézmény életében a hasonmás kiadás elkészülte – hála a Pytheas Könyvmanufaktúra értő közreműködésének –, hiszen azt is reméljük ettől, hogy nemcsak az esztergomiakkal, de tágabb körben is megismertethetjük az itt őrzött kincsek egyikét, a fragmentakutatás jelentőségét, a katolikus kultúra és a magyar művelődéstörténet egy szeletét, de tulajdonképpen magát a Szentírást is.

T. Cs.: Erdő Péter bíboros – s ezt más kutatók is elfogadják – a megtalált töredékekkel kapcsolatban fenntartja annak lehetőségét is, hogy egy-egy javítás mögött Pázmány Péter szándéka állhat, akár a nyelvi finomításban, akár a szóhasználatban, mert a Káldi-kiadás ügyének hatékony és erőteljes előmozdítása Pázmány személyéhez köthető. Ezt a kérdést is érdemes lenne tovább kutatni alkalomadtán.

– Visszakanyarodva az esztergomi könyvtár történetéhez, milyen egyházi gyűjtemények találhatók a főegyházmegye területén?

T. Cs.: Esztergomban még két nagy állomány van, ami mindenképpen említést érdemel: a prímási palotában az Érseki Simor Könyvtár, amely tulajdonképpen prímási magánkönyvtár, tehát ilyen szempontból állománya sajátosabb történetű, magán viseli a prímások egyéniségének, érdeklődésének a jegyeit. A mai napig érvényben van az a hagyomány, mely szerint ha a prímás meghal, gyűjteménye odakerül. Ez a gyűjtemény tulajdonképpen összenőtt a Prímási Levéltárral.

A másik, a legnagyobb és talán legjelentősebb az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár (ahogy itt nevezzük, a Bibliotheca), mely az egyik legnagyobb egyházi gyűjtemény Magyarországon. Semmi túlzás nincs benne, ha azt mondjuk, az egyik legértékesebb is.

Mind a két gyűjtemény állományában unikumok vannak, a magyar írásbeliség és a magyar könyvészet őskorából származó dokumentumok lelhetők fel bennük.

Esztergomban tehát ez a három gyűjtemény van, illetve természetesen vannak kisebbek is, hiszen a Keresztény Múzeumnak is van saját könyvtára, amely azonban teljesen szakosodott a művészettörténetre, illetve a helytörténetre és régészetre. Egyébként a nyilvánosan hozzáférhető esztergomi  egyházi könyvállomány a közös katalógusrendszerben kereshető.

Sz. K.: Itt, Esztergomban egyébként közel 500 ezer kötet van egyházi kezelésben, nagy a tartalmi gazdagság is, és jó a gyűjteményi együttműködés, összehangolt a gyarapítás.

– Miért lehetnek érdekesek a régi kötetek a mai kor embere számára?

Sz. K.: Egy régi gyűjteményrész a könyvtár szíve-lelke, hiszen a kötetek possessorbejegyzéseiből, a tulajdonosra vonatkozó beírásokból érdekes művelődéstörténeti háló építhető fel. A könyv sorsa és az emberi sors is összekapcsolódik tehát. Képet kaphatunk arról is, hogy ki mit olvasott, saját mű megírásánál mely forrásokat használt a szerző. Számos pozsonyi és nagyszombati illetőségű, 16–17. századi jezsuita bejegyzés mutat például az akkori használatra, vagyis arra, mit olvastak, használtak, az akkori külföldi teológiai irodalom milyen gyorsan jelent meg magyar földön.

T. Cs.: A nagyszombati jezsuitákkal és a teológiai oktatással kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy abban oroszlánrésze volt a jezsuitáknak. Ebben mérföldkő az 1635-ös egyetemalapítás. Érdekességként megjegyzem, hogy a 17. században egyetemet már nem lehetett csak két, bölcseleti és teológiai fakultással alapítani. Azonban a jezsuitáknak volt pápai joguk arra, hogy akár két fakultással is önálló egyetemet alapítsanak. Így kerülhetett sor a pázmányi alapításra. Az új egyetem később bővült, előbb a jogi, majd már Budán az orvostudományi karral.

– Milyen témában találhatunk a könyvtár régi gyűjteményében köteteket?

Sz. K.: Többségében természetesen teológiai tárgyú művek vannak, de a kötetek az adott kor tudományosságát, valamint tulajdonosainak, gyűjtőinek érdeklődését, személyiségét is tükrözik. Így a teológiához részben kapcsolódó történeti munkák mellett az asztrológiától az orvostudományig a természettudomány is képviselve van.

– Hogyan folyik a gyűjtemény darabjainak restaurálása?

Sz. K.: Az itt található régi gyűjtemény összes darabja átesett egy általános tisztításon (általános restaurálás). Az egyedi restaurálás azonban pénzügyi tényezők függvénye, mivel nagyon sokba kerül, így saját forrásból évente egy kötetet tudunk elkészíttetni, de figyeljük és igyekszünk kihasználni az erre vonatkozó pályázati lehetőségeket is.

Fotó: Lambert Attila; Tóth János

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír