szerző:
Eduline

Elkezdődött az oktatás az egyetemeken, főiskolákon: összegyűjtöttük a legfontosabb infókat a budapesti könyvtárakról.

A Szabó Ervin központi könyvtárának egyik olvasóterme

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK)

A Szabó Ervin Kálvin téri főépülete a corvinusos, az ELTE-s és a károlis hallgatóknak ideális, de a főváros több kerületében vannak tagkönyvtárai, így a BME és az ELTE lágymányosi campusának közelében is.

A helyben használat ingyenes, a kölcsönzéshez viszont olvasójegyre lesz szükségetek. A központi könyvtárban ez diákoknak évente 2850 forint, az összes tagkönyvtárba érvényes éves jegy pedig 4450 forintba kerül. Válthattok 3 vagy 6 hónapra érvényes olvasójegyet is.

A könyveken kívül filmet, folyóiratot, napi- és hetilapok egyes lapszámait, kottákat, hangoskönyveket és diafilmeket is ingyen kölcsönözhettek, a CD-ket, DVD-ket és videokazettákat pedig további kölcsönzési díjért vehetitek ki. Van fénymásolás (oldalanként 30 forintért) és faxolási lehetőség is, az internetet pedig 120 forintos óradíjjal használhatjátok - ezekhez a szolgáltatásokhoz ki kell váltanotok egy külön kártyát. Spóroljatok több tízezer forintot havonta: 10 tipp egyetemistáknak.

Országos Széchényi Könyvtár (OSZK)

Ha valamilyen nehezen beszerezhető könyvet kerestek, a Várban található Országos Széchényi Könyvtárba menjetek, itt ugyanis minden, Magyarországon valaha megjelent műből van példány. Igaz, csak helyben lehet olvasni a dokumentumokat, kölcsönözni nem lehet (kivétel a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtár egy része). A napidíj 1200 forint, a féléves diákjegy 2000, az éves 3500 forintba kerül. Ezeket nem szabad kihagyni: a legjobb egyetemi sorozatok.

Budapesti könyvtárak nyitvatartása

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

hétfő-péntek: 10  -20 óráig

szombat: 10 - 16 óráig

A tagkönyvtárak nyitva tartását a könyvtár honlapján nézhetitek meg.

Országos Széchényi Könyvtár

Törzsgyűjteményi olvasótermek:

kedd-szombat: 10 - 19 óráig

Különgyűjteményi olvasótermek:

kedd-péntek: 10 - 17 óráig

szombat: 10 - 14 óráig

Központi Statisztikai Hivatal könyvtára

hétfő-csütörtök: 8 -19 óráig

péntek: 8 - 16 óráig

Országos Idegennyelvű Könyvtár

hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 10 - 20 óráig

szerda: 12 - 20 óráig

CEU Library

hétfő-péntek: 8 - 22 óráig

szombat-vasárnap: 13 - 19 óráig

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) könyvtára

Szintén Budán, a Keleti Károly utcában található a KSH könyvtára, amely 4-6-os villamossal könnyen megközelíthető a pesti campusokról is.

Diákoknak az éves olvasójegy 1500 forintba kerül, amivel kölcsönözhettek és ingyen internetezhettek. A regisztrációs jeggyel csak helyben olvashattok, ez 500 forintba kerül, és szintén egy évig érvényes. 10 apró hazugság, amit minden egyetemista elsüt a szüleinek.

Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK)

Az OIK a belvárosban található, az ELTE-től, a Pázmánytól és a Corvinustól is alig tíz percre. Itt nemcsak világirodalmi műveket olvashattok eredeti nyelven, hanem nyelvkönyveket is. Emellett van folyóirat- és zenegyűjtemény, illetve nyelvstúdió is. Diákként 1750 forintért iratkozhattok be egy évre, a napijegy 600 forint.

A fekete-fehér nyomtatás oldalanként 20 forint, szkennelni pedig dokumentumonként 100 forintért tudtok. Naponta egy órát ingyen internetezhettek az ottani számítógépeken, de van wifi is. Így éld túl az egyetemet: tippek gólyáknak.

A Közép-európai Egyetem (CEU) könyvtára

A CEU könyvtára elsősorban olyan kutatáshoz hasznos, amelyhez nagy mennyiségű idegen nyelvű szakirodalomra van szükségetek. Nagyon jó helyen van, a Lánchíd és a Bazilika között félúton található Nádor utcában. A könyvtárat a CEU-s hallgatókon és oktatókon kívül csak azok használhatják, akik tanszéki ajánlást adnak le (ebben a kutatás célját és a könyvtárhasználat várható időtartamát kell megadnotok). Ha a kérvényt pozitívan bírálják el, egyszeri, 260 forintos díj ellenében használhatjátok a könyvtárat. Videó: a nyolc legidegesítőbb dolog, amit a könyvtárban tehettek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!