14 °C Budapest

Több diák mehet külföldi egyetemre: itt vannak a részletek

2015. október 5. 18:01

A magyar főiskolai és egyetemi hallgatók mobilitását ösztönző programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be Palkovics László, a tárca felsőoktatásért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján.

A novemberben megjelenő, 9,2 milliárd forint összegű Campus Mundi elnevezésű pályázat keretében 6700 hallgatónak biztosítanak 2021-ig ösztöndíjat ahhoz, hogy egy ideig külföldi felsőoktatási intézményekben is tanulmányokat folytassanak.

Palkovics László közölte, a cél az, hogy 2025-re a magyar diákok között

tízről húsz százalékra nőjön azok aránya, akik külföldi részképzésen vesznek részt.

Most 25 ezer külföldi diák tanul Magyarországon, de szeretnék, ha ez a szám 2020-ig 40 ezerre emelkedne - mondta, hozzátéve: egy felsőoktatási rendszer minőségét az mutatja, hogyan tudnak külföldi hallgatókat az intézményeikbe vonzani. Példaként említette, hogy a magyarországi orvosképzésben ma már 9 ezer külföldi hallgató tanul költségtérítéses formában. Köpeczi-Bócz Tamás, európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár azt mondta, hogy a korábbi Campus Hungary ösztöndíjprogram folytatásaként hirdetik meg a Campus Mundi pályázatot, amely a tervezhetőség és a kiszámíthatóság példája lehet.

A pályázatot nem kell majd egy-két évente hosszabbítani,

az 2021-ig szól. Ugyanakkor hozzátette, hogy a hallgatóknak folyamatosan be kell majd számolniuk az elért munkájukról és eredményeikről, és ennek a feltételnek az alapján folyósítják számukra az ösztöndíjat.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2016 februárjában induló ötéves ösztöndíjprogram nemcsak a jelenlegi hallgatókat, hanem már a mostani középiskolásokat is érinti. A program szakmai tervezéséből kiderül majd az is, melyek azok a szakmák, munkakörök, szakterületek, amelyek irányába érdemes továbbtanulni, amelyek jó megélhetést biztosítanak az elkövetkező időszakban - tette hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 9,2 milliárd forintos összeg 75 százaléka fordítható a vidéki (konvergenciarégiós) felsőoktatási intézményekben tanulókra, 25 százalékára pedig a budapesti és a Pest megyei hallgatók pályázhatnak.

Köpeczi-Bócz Tamás közölte, a programnak van egy a magyar felsőoktatás vonzóképességének javítását célzó eleme is. Ebben a magyar egyetemek és főiskolák arra kapnak majd lehetőséget, hogy nemzetközi kiállításokon vegyenek részt, ahol népszerűsíthetik a magas minőségű magyar felsőoktatást, és így több külföldi hallgatót vonzhatnak Magyarországra.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem