szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy friss kutatás szerint a magyar apukákra leginkább a sportolásban, a gyerekek szállításában, a fegyelmezésben és a fürdetésben számítunk, míg az anyukáknak hagyományosan a házimunkában kell helyt állniuk. Meseolvasásra a magyarok szerint a férfiak is alkalmasak, ugyanakkor teríteni, főzni, mosást berakni, vagy felkelni éjszaka a baba kedvéért nem igazán.

A ma rajtoló tizedik Baba Mama és KidExpo rendezvény szervezői átfogó kutatást végeztek az eddigi látogatók, közel kilencszáz magyar család körében. A válaszadókat többek közt arról kérdezték, hogy a családban felmerülő számos feladat közül melyikeket kategorizálná tipikusan női, és melyikeket tipikusan férfifeladatnak.

AFP / Alexey Kudenko

Kiderült, hogy a magyarok körében hagyományosként elfogadott szerepek nagy általánosságban meg is valósulnak, vagyis ma is azt gondoljuk, hogy a mosás, a főzés, a takarítás, a bevásárlás, a baba körüli teendők, mint például az etetés és az éjszakai műszak is a nők feladata. Tipikus férfimunkának pedig a gyerekekkel való közös sportolást, a gyermekek szállítását és a fegyelmezést gondoljuk.

A kutatási eredményekből az is kiviláglik, hogy a nőkre több feladat hárul a családi munkamegosztásban: a nők jellemzőbben segítenek be a férfiaknak, mint a férfiak a nőknek. Arra is fény derült, hogy a nők többsége különösebben nem igyekszik visszatérni a munka világába a gyermek születése után, többségük a mai napig él a hároméves gyes lehetőségével. A kutatásban a megkérdezettek háromnegyede esetében az anyuka egy évnél tovább maradt otthon a szülést követően. Egy évnél kevesebb időt csupán a megkérdezettek hét százaléka töltött gyesen.

Ugyanakkor az anyák a gyereknevelés terén szívesen fogadnak el tanácsokat. Ebben pedig a hiteles forrásokra szeretnek támaszkodni: szakemberek és rokon tanácsaira, internetes női és babás portálok szakmai cikkeire, nekik szóló rendezvényekre.

A kutatás sajnos arra is rámutat, hogy a magyar anyák a családi segítség ellenére is kénytelenek számtalan dologról lemondani. Szinte teljesen le kell mondaniuk szakmai készségeik fenntartásáról, és elégtelen mennyiségű idő jut kreativitásra, vagy akár rekreációra. Ha felszabadul némi idő, azt sem pihenéssel töltik, hanem igyekeznek legalább fodrászhoz eljutni.