szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Tudta, hogy a munkavállalók fele azért mond fel, mert úgy érzi, hogy őt a főnöke emberként semmibe veszi? „Pedig jól megfizettem” – mondja csodálkozva az egyszeri vállalatvezető, és nem érti, miért mindig az a beosztottja mond fel, akit az egyik legjobb dolgozójának tart. Most szólunk: a pénz nem elég.

Egyre több vállalatvezető szembesül azzal, hogy a legjobb dolgozókért óriási verseny folyik a munkaerőpiacon. Ráadásul hajlamosak azt is elfelejteni, hogy a munkatársakat meg is kéne tartani, ám ehhez a jó fizetés önmagában már régóta nem elég. A HuffingtonPost összeszedte a leggyakoribb okokat, ami miatt a legjobb dolgozók előbb-utóbb odébb állnak. A jó hír az, hogy inkább odafigyelés, mint pénz kérdése az egész.

AFP / BSIP / Humbert

Túlterhelt dolgozók és a kritikus 50 óra

A tehetséges emberek általában szenvedélyesek és így is dolgoznak. Ennek teret kell engedni, akár úgy is, hogy tágítani kell a munkavégzés korlátait. Sok főnök inkább szűk dobozba zárná kollégáit és elfelejti, hogy az, aki szenvedélyesen dolgozik, akár ötször jobb teljesítményre képes, mint az, aki nem sok örömöt talál a munkájában. Ugyanakkor nem szabad abba a csapdába esni, hogy az amúgy is jól teljesítő embereket túlhajszolják. A húzó ló ráadásul sokszor még több ütést is kap és éppen ezért pluszmunkát varrnak a nyakába, az ezzel járó terheket pedig könnyen büntetésnek veheti a kolléga. A túlterhelés számos veszélyt hordoz magában, fáradtságot, kiégést és hibalehetőséget, ami pedig kudarcélményeket generál. A Stanford Egyetem kutatása szerint ha a heti munkaóraszám meghaladja az 50 órát, akkor a termelékenység elkezd csökkeni. Persze ideig-óráig lehet pénzzel kompenzálni a munkatársakat a pluszmunkáért, de néha sokkal többet számít egy bónusz szabadnap és az a törekvés, hogy észrevesszük legjobb emberünk erőfeszítéseit és megpróbáljuk tehermentesíteni.

Ehhez kapcsolódik a másik gyakori probléma, mégpedig a teljesítmény el nem ismerése. Sokan gondolkoznak úgy, hogy a jó munka természetes, és csak akkor adnak visszajelzést dolgozójuk munkájáról, ha az hibázik. Ám akkor ne tessék csodálkozni, ha az illető egy idő után továbbáll. Az elismerés nemcsak pénzt jelent, hanem egyszerű szóbeli dicséretet négyszemközt vagy akár a többi dolgozó előtt. Sokan alábecsülik a dicséret jelentőségét, talán éppen azért, mert nem kerül igazán semmibe.

Ahogy az is ingyen van, hogy érdeklődünk a beosztottak élete iránt. Meg lehet kérdezni, hogyan van, hogy telt a hétvégéje, hogy van a családja, milyen volt a nyaralása – cserébe a főnök is elmondhatja, hogy milyen remekül golfozott. A felmondások több mint felének az az oka, hogy a munkavállaló úgy érzi, nincs jó kapcsolata a főnökével. Az okos cégvezetők ezzel szemben odafigyelnek a szakmai és emberi lét egyensúlyára, az ilyen főnökök megünneplik a dolgozó magánéleti sikereit, és empatikusak, ha nehéz időszakon megy keresztül. Akik ezt nem teszik, azoknál bizony magas a fluktuáció.

AFP / Roslan Rahman

Rossz döntések és következetlenség

A következetes főnök szinte mindent visz, mert egyszerűen megbízhatónak tartják a munkatársai. Viszont ígéretekkel tele a padlás, és ha egy főnök nem tiszteli a saját kötelezettségvállalásait sem annyira, hogy betartsa azokat, az mint ember bukik meg.

A jó és keményen dolgozó munkatársak hasonló kvalitású kollégákkal szeretnek együtt dolgozni. Ahogy azt is szeretik, ha náluk okosabb, tapasztaltabb vezetőt kapnak. Az alacsony kvalitású emberek felvétele, főleg pozícióba helyezése a jobbak elvesztéséhez vezethet.

Összefoglalva, a legjobb emberek megtartásához tényleg nem kell több, mint egy kis odafigyelés, adjon neki teret és kihívásokat, fejlődési lehetőséget, ismerje el a munkáját, és vegyen fel minél több hasonlóan jó munkaerőt. És persze mindezek mellett azért fizesse is meg őket.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Bene Márton: A NER-ből már ledobták az atombombát Magyar Péterre

Bene Márton: A NER-ből már ledobták az atombombát Magyar Péterre

Beakadhat a pedál, több ezer Cybertruckot hív vissza a Tesla

Beakadhat a pedál, több ezer Cybertruckot hív vissza a Tesla

Novák Katalin lakást nem, de titkárságot kért a lemondása után

Novák Katalin lakást nem, de titkárságot kért a lemondása után

Kárpátaljai magyarok a Deutsche Wellének: Nem vagyunk szakadárok

Kárpátaljai magyarok a Deutsche Wellének: Nem vagyunk szakadárok