Hírek

2016.02.02. 20:27

Él még a könyv? - Többen járnak könyvtárba, mint valaha

Megyei körkép - Miközben sokat hallani arról, hogy a mai ember keveset olvas, más a tapasztalat Vas megyében. A tinédzsereket is meg lehet fogni, csak tudni kell, hogyan

Nagy Éva, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatónője szerint annyira nem rossz a helyzet, sőt! A beiratkozott olvasók száma évről évre több, és a könyv tulajdonképpen nagyon divatos dolog lett.

- Szerencsére az internet és a többi modern médium megjelenése nem volt nagy hatással a könyvtárakra és az olvasásra sem. A mai napig szívesen jönnek be az emberek és válogatnak a meglévő dokumentumainkból. A statisztika is ezt mutatja, hiszen 2014 óta minden mutató kedvezőbb. 11 ezer 800 beiratkozott olvasónk van, ezerrel növekedett a látogatottság, és több mint 350 ezer dokumentumot kölcsönöztek ki, melyeknek a többsége könyv - mondja.

Olvasni jó - Spaits Olivér, Nagy Martina, Tóth Bíborka, Perjési Gréta és Dienes Jázmin is tudja ezt. Fotó: Szendi Péter

A helyzet tehát egyáltalán nem elkeserítő, de a tinédzserek jelentős része valóban egyre ritkábban olvas.
- Tapasztalataink szerint a serdülőkor kezdetéig, körülbelül 14-15 éves korban a fiatalok még érdeklődnek a könyvek iránt, csak utána terelődik el a figyelmük. Ezután szinte csak iskolai feladatokhoz keresik fel a könyvtárat - jegyzi meg az igazgatónő.

A diákok sajnos a kötelező olvasmányokat sem veszik kézbe. Nem arról van szó, hogy nem érdekli őket az olvasás, hiszen ha olyan történet akad a kezükbe, amely megszólítja őket, le sem bírják tenni a regényt. Jó példa erre a mai ifjúsági irodalom virágzása. Nagy Éva szerint főleg a lányok kedvelik a fantasy-, a romantikus, és a tinédzserekhez szóló science fiction-alkotásokat, mint például az Alkonyat-sorozatot, az Éhezők viadala-trilógiát vagy Leiner Laurától a Szent Johanna gimit, amely egyébként az elmúlt év egyik legtöbbször kikölcsönzött kötete volt.

Hasonló a tapasztalata a körmendi Kölcsey Ferenc Általános Iskola magyartanárának, Huszárné Vincze Krisztinának: - Az internet sokkal jobban leköti a figyelmüket. Szakirodalomban tudunk segíteni nekik, ha egy kérdésnek utána szeretnének nézni, de szépirodalmat nagyon kevesen keresnek.

Sokan csak filmen nézik meg a kötelező műveket - így gyorsabb. Ezen olvasmányok talán mára már megérettek arra, hogy kicseréljék őket, hiszen évtizedek óta ugyanazokat tanítjuk - mondja. - Mivel a kötelező olvasmányok ma már nem kötik le annyira a gyerekek figyelmét, többen úgy gondolják, hogy nem is szeretnek olvasni. Emiatt soha nem vesznek a kezükbe egyetlen művet sem.

Az idősebbek olvasási szokásai viszont keveset változtak. - A középkorúak a legszorgalmasabb könyvtárba járók, és sokszor a kisgyerekeket is magukkal hozzák, hogy együtt válogassanak - halljuk Nagy Évától. Az idősek, nyugdíjasok nemcsak kölcsönözni, hanem újságot olvasni is betérnek. Ők rendszeresen jönnek, sokszor már reggel, hogy átrágják magukat a különböző lapokon, hiszen sokuknak nem olyan egyszerű ezeket megvásárolni - beszél tapasztalatairól az igazgatónő.

Nagy Éva szerint míg régen a szakirodalom volt a kelendő a könyvek közül, addig mára a szépirodalom is behozta a lemaradást. Mivel a modern ember kikapcsolódásként olvas, a könnyű regények uralják a könyvpiacot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!