szerző:
Eduline

A közművelődési és közgyűjteményi dolgozók bére lassan tíz éve változatlan, jelentős a szakemberhiány - részben az alacsony bérek miatt -, akiket közmunkásokkal helyettesített az állam, viszont türelmük végére értek. Tiltakoznak a Nemzeti Galéria, az Országos Levéltár és más intézmények várból való kiköltöztetése ellen - ahova a kormány saját hivatalit költöztetné át.

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja, ahogyan a kormány a közszféra problémáit kezeli - írják keddi közleményükben. Úgy vélik, hogy tarthatatlan az intézmények alulfinanszírozottsága. Eddig elsősorban informális tárgyalásokra került sor, azonban ezek nem hoztak előrelépést a múzeumi, könyvtári, valamint a galériák és kiállítóterek alkalmazottai számára, ezért érdemi tárgyalásokat követelnek.

A cél érdekében április 4-én megalapították sztrájkbizottságukat. A KKDSZ korábban támogatólag lépett fel a pedagógusok és a közoktatás helyzetének javítása mellett, együtt vonult a tiltakozókkal a március 15-i demonstráción is.

A sztrájkköveleléseik a következők:

  • Elvárják a közgyűjteményi és közművelődési szakterületekhez tartozó intézmények alapfeladatainak ellátásához szükséges korszerű infrastruktúra biztosítását.
  • Követelik, hogy a közgyűjteményi és közművelődési szakterületen létrejött szakemberhiányt közalkalmazotti jogviszony létesítésével oldják meg és semmiképpen sem kulturális közfoglalkoztatottként, vagy közmunkásként alkalmazott munkatársakkal.
  • A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók jelenleg érvényben lévő a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alá tartozó bértáblájának azonnali megemelését követeljük oly módon, hogy az minden dolgozó esetében valós 30%-os keresetnövekedéssel járjon, mely keresetnövekedés semmiképpen sem eredményezhet az intézményekben létszámcsökkenést. Fizetésüket a mindenkori minimálbér változásához igazítanák.
  • Követelik az azonnali érdemi szakmai egyeztetések megkezdését a nemzeti intézmények budai várból való kiköltöztetése előtt, valamint miden olyan intézmény-átalakítás, intézmény-összevonás, intézményköltöztetés döntés előkészítésébe a munkavállalói érdekképviselet bevonását.
  • Követelik, hogy vonják vissza a száz főnél kevesebb munkavállalót foglalkozó intézmények gazdasági önállóságának kötelező megszüntetését.
  • Stabilizálnák az intézmények hosszútávú működtetését, ezért követelik a nem közvetlen állami fenntartású intézmények esetén az elégséges egy főre számított, fejkvótaszerűen megállapított közgyűjteményi és közművelődési normatíva megalkotását és értékállóságának biztosítását.