szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A bíróság kedden közúti veszélyeztetés és rongálás vétségében első fokon bűnösnek találta azt a nőt, aki az őt meglopó motoros rablót üldözni kezdte, majd azzal ütközött úgy, hogy a motor utasa meghalt. K. Andreát azért ítélték 1 év börtönre, két év próbaidőre felfüggesztve, mivel az üldözés során ártatlan embereket sodort veszélybe, de a motoros tolvaj haláláért nem okolták.

Ítéletet hozott kedden délután a bíróság abban a 2012. decemberi ügyben, amely során egy autóvezető az autójából a táskáját kilopó motoros tolvajt elkezdte üldözni kocsijával, majd balesetezett vele, és a motor utasa meghalt. A tárgyalás részleteiről ebben a cikkben írtunk.

A bíróság első fokon hozott ítélete szerint az elsőrendű vádlott K. Andrea bűnös közúti veszélyeztetésben és rongálásban (ugyanis más autók és egy autós is megsérültek), ezért őt a bíróság egy év börtönre ítélte, két év próbaidőre felfüggesztve. K. Andrea jogosítványát egyúttal két évre bevonta a bíróság. Nem találták viszont bűnösnek az ügyész által kért halált okozó közúti veszélyeztetésben, vagyis lényegében a motoros rabló halálában.

Szabad-e gázolni egy táskáért?

Az ügyészség szerint nem tekinthető jogos védelemnek az, hogy a már ellopott táskát birtokló tolvajt üldözve sodort ilyen veszélybe ártatlan embereket K. Andrea, a bíróság azonban úgy látta, hogy amíg az ember üldözi az elkövetőt, és reális lehetőség van az elvett vagyontárgy visszavételére, az jogos védelmi helyzet. Az is elhangzott a bírótól, hogy a szükségességet nem sértette a vádlott cselekménye. A bíróság K. Andreánál a közúti veszélyeztetés alapesetét állapította meg, de ez alatt nem a tolvajok veszélyeztetését értik, hanem mert az üldözés közben "ártatlan személyeket sodort veszélybe, ártatlan személyeknek okozott kárt." A bíróság megítélése szerint a szerencsén múlt, hogy csak az egyik motoros szenvedett komoly sérülést. Ha a motor ha a járdára vágódik, és ott nekicsapódik másoknak, milyen következménye van? - tették fel a kérdést.

Stiller Ákos

A bíróság szerint a sofőr szándékosan ütközött neki a motornak, bár azt nem vitatják, hogy ezt a táska visszaszerzése motiválta. K. Andrea ugyanis azt állította a bíróság előtt, hogy csak a táskája visszaszerzése miatt eredt a motoros után, abban a reményben, hogy majd eldobják. A bíróságok között is volt arról, hogy szándékosság volt-e a gázolásban, a kerületi bíróság a törvényszéknek akarta átutalni az ügyet, szándékos emberölést feltételezve, de az visszadobta, mivel arra jutottak, hogy a vádlott nem azért üldözte a motorosokat, hogy kárt okozzon bennük.

Jogos védelemnél, gondatlanság esetén az arányosságot nem kell vizsgálni – mondta a bíró azokra a felvetésekre, hogy az emberhalál és a táskalopás mennyire van arányban egymással. Kérdés, hogy ez jogos volt-e. A balesetben egy másik autós is megsérült, összesen 5 járműben keletkezett kár, 2,7 millió forint értékben. A vádlott a két telefonját és iratait akarta visszaszerezni, emiatt okozott kárt teljesen vétlen személyeknek. A 2,7 millióban ráadásul a motor ára benne sincs.

A bíró kifejtette, hogy elvárható a vádlottól, hogy felfogja, hogy amikor autóval közlekedik, annak milyen következményei lehetnek, a kocsi ugyanis veszélyes üzem. És a bíróság szerint nem elfogadható az sem, hogy ilyen helyzetben olyan személyek életét és testi épségét sodorta veszélybe, vagy olyan személynek okoz kárt, akik nem érintettek az ügyben. A jogos védelem lényege, mondta a bíróság, hogy a támadónak okoznak sérülést, kárt, ha viszont vétlen személyeket sodor valaki veszélybe, vagy annak anyagi javait károsítja, felindultságra nem lehet hivatkozni.

MTI / Mohai Balázs

A nővel együtt állt bíróság elé az elhunyt motoros tolvajtársa, aki a motort vezette, és az ütközés után haldokló társát cserben hagyva elmenekült. K. Gábor segítségnyújtás elmulasztásának vétségében bűnös, akit 1,5 év fogházbüntetésre ítéltek, 3 év próbaidőre felfüggesztve. Az ő jogosítványát is bevonják, 5 évre.

Mindenki fellebbezett. Az ügyész a vádirat szerinti, halált okozó közúti veszélyeztetés miatt, valamint hogy a rongálás vonatkozzon a motorra is (arra ugyanis nem vonatkozik, csak a sérült autókra), a vádhatóság az elsőrendű vádlottra hosszabb idejű börtönt kért (bár felfüggesztve, mint korábban kiderült), és több bűnügyi költséget hajtana be rajta. Az ügyész a másodrendű vádlottnál is súlyosítaná a büntetést, kétrendbeli segítségnyújtás elmulasztását állapítana meg rajta, és a fogház időtartamát is emelné. 

Csoda, hogy más nem sérült meg 

Az eset még 2012. december 7-én történt. Az Országos Széchenyi Könyvtár volt igazgatója, K. Andrea (született S. Andrea) a Kolosy tér közelében állt autójával egy piros lámpánál, amikor kifosztották: a mellé guruló motoron ülő két elkövető egyike betörte a kocsi ablakát, és kiemelte onnan a táskáját. (Ilyen rablásokat sorozatban követtek el Óbudán.) A motorosok elhúztak, a nő kocsijával üldözőbe vette őket, ám amikor beérte őket, a motornak nekiütközött, azt egy másik kocsi elé lökte, és később a motor utasa az életét vesztette. Az ügyészség szerint erről kamerafelvétel is van.

A vádhatóság csak felfüggesztett börtönt kért K. Andreára. Azt mondták a vádiratokat ismertetve, hogy a nő nagyjából 500 méteren át üldözte autójával a motorosokat, közben mindkét jármű átment piros lámpán, záróvonalon, valamint a szembesávba. Az ütközésről kamerafelvétel áll rendelkezésre, amelyen látszik, ahogyan a 70-80 km/h-val haladó, és gyorsító K. Andrea kocsija hátulról beleszalad az éppen lassító, de így is 69 km/h-val száguldó motorba, a motor felemelkedik, majd egy érkező autó alá szorul. Azután még a nő autója is nekiment a másik kocsinak. Esetében az ügyész azt mondta, K. Andrea a birtokvédelem egyik eszközével próbálkozott, de túllépte azt, és nem csak a tolvajok, de a többi helyszínen lévő épségét is veszélyeztette, köztük kisgyerekeket is.

A motoros szerint az életére törtek, ezért hagyta cserben a társát

K. Andreával együtt állt bíróság elé az elhunyt motoros társa, aki cserbenhagyta a sérült tettestársat és elmenekült a helyszínről. A vád szerint a férfi csak ránézett a társára, le sem hajolt hozzá. Őt nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével, segítségnyújtás elmulasztásával és egy másik eljárásban bűnsegédként elkövetett lopással vádolták. A motor vezetőjét napokkal később fogták el, és kiderült, több hasonló rablást is elkövetett. A lopásért a vádlott már leülte a büntetését – derült ki a keddi tárgyaláson.

K. Gábor azzal védekezett az utolsó szó jogán, hogy az életét mentette a cserbenhagyáskor, hiszen a gázolással az életére törtek. Ettől sokkos állapotba került – mondta, és kérte, felfüggesztett büntetést kapjon, mivel gyereket nevel és beteg édesanyjáról gondoskodik. Azt mondta, most dolgozik, és nem áll szándékában újabb bűncselekményt elkövetni, azt pedig kifogásolta, hogy a meghalt társának a családjáról a tárgyaláson nem esett szó.