galéria megtekintése

Teljesen abszurd módon semmizné ki a kiadókat a NAV

26 komment


Kácsor Zsolt

A könyv termék vagy szolgáltatás? A válasz tönkreteheti a kiadókat, 350 milliós bírságot kapnak, mert leírták az előállítási költségeket.

Nem szeretnék durván fogalmazni, de amit az adóhatóság a könyvkiadóknál folytat, az pénzkeresés. Erre létezik egy durva kifejezés is, azt az ötvenes években használták, ezért én nem akarom kimondani – közölte Kocsis András Sándor, vélhetőleg a ­rossz emlékű padlássöprésre célozva.

A csaknem száz kiadót, könyvkereskedőt és ügynökséget tömörítő Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján – amelyen részt vett Katona Ildikó, a MKKE elnök­ségi tagja és Horváth Csaba, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke is – elmondta, nagyobb a baj, mint elsőre látszik.

A tájékoztató apropóját az adta, hogy az adóhatóság számos könyvkiadó ellen folytatott és folytat adóellenőrzést, és eddig összesen háromszázötvenmillió forintra becsült büntetést állapított meg elszámolási hibákra hivatkozva a nyomdaszámlák anyagköltségével kapcsolatosan.

 

Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy az adóhatóság szerint egy könyv nem „termék", hanem „szolgáltatás", aminek azért van jelentősége, mert míg egy termék előállítási ­költségeit le lehet írni az iparűzési adó alapjából, egy szolgáltatást már nem. E logika szerint ha egy könyvkiadó késztermékéhez (azaz a könyvhöz) a nyomda csak szolgáltatási tevékenységgel járul hozzá, akkor a könyv előállításának nyomdaköltsége nem lehet adócsökkentő tétel.

A Magvető vezetője a könyvhéten tartott ernyőt Esterházy Péter fölé
A Magvető vezetője a könyvhéten tartott ernyőt Esterházy Péter fölé
Szabó Miklós / Népszabadság

– A hatóság logikája teljes egészében abszurd – magyarázta Kocsis András Sándor –, hiszen nyilvánvaló, hogy egy könyv, mint fizikai tulajdonságokkal bíró tárgy, nem lehet szolgáltatás, csakis termék. A hajvágás például szolgáltatás, így a hajvágást, mint olyat, nem is lehet szállítani vagy raktározni. A könyv azonban tárgy, tehát termék, azaz a kereskedőnél áru.

Lapunk kérdésére, miszerint az adóhatóság vajon nem magát a termék átadásának aktusát tekinti-e szolgáltatásnak, tehát magát a folyamatot, amelynek során a nyomdából a kész könyv a kiadókhoz kerül, az elnök azt válaszolta: nem erről van szó, a nemzetgazdasági tárca ugyanis azzal érvel, hogy a könyv a kiadónál válik áruvá, hiszen a kiadó rendelkezik a könyvben megjelenő szellemi termék felhasználói jogával. Azaz az adóhatóság azt a tényt próbálja tagadni, hogy a folyamat során valódi termékátadás és termékátvétel történik, s azt állítja, hogy a nyomda a nyomtatás során csak nyomdai szolgáltatást végez.

Katona Ildikó azt mondta: a kiadók és nyomdák maximálisan jogkövető vállalkozások, ezért nem szabad hagyni, hogy ezek a cégek jogbizonytalanság közepette tevékenykedjenek, márpedig a hatóság viselkedése ezt eredményezi. Hozzátette: egyértelmű, világos és követjető jogi környezetet szeretnének elérni.

A tájékoztatón elhangzott: az MKKE érdekvédelmi ernyőszervezetként minden bajba jutott céget képviselni kíván ebben az ügyben, ezért kérik az adóellenőrzések felfüggesztését és a jogszabály egyértelműsítését. Bejelentették: szolidaritási alapot hoznak létre a kiadók megsegítésére, s ha kell, akkor jogorvoslatért a strasbourgi bíróságig is elmennek, s ebben számítanak a külföldi szakmai érdekvédelmi szervezetek támogatására is.

A minisztérium szerint a könyv nem termék

A könyvkiadók helyi iparűzési adóalapjának megállapításával kapcsolatban Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára arról tájékoztatta az MKKE vezetését, hogy az adóalap-csökkentő tételek mögöttes jogszabálya a számviteli törvény, ezért a kérdéses ügyben annak van jelentősége, hogy a kiadónak miként kell elszámolnia a nyomda által számlázott ellenértéket. Pankucsi közölte: a nyomda szolgáltatást nyújt a kiadónak még akkor is, ha a nyomtatás során a nyomda vásárolja meg a papírt és a nyomdafestéket, a tárca szerint tehát a kiadónak a nyomda teljesítményét „igénybe vett szolgáltatásként" kell elszámolnia.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.