13 °C Budapest

Ezt eszik nap mint nap a legszegényebb magyar családok

2016. augusztus 3. 05:31

Még egy hónap van hátra a szünidőből, és ez a gyerekek egy részének egyben azt is jelenti, hogy hamarosan vége a nélkülözésnek. Annak jártunk utána, hogy mennyit esznek azok, akik a létminimum alatt élnek Magyarországon és pontosan hányan is tengődnek így. Sokkoló számok jönnek, a cikk végén pedig szavazhatsz!

A lakosság 41,5 százaléka, tehát megközelítőleg 4 millió ember él Magyarországon a létminimum alatt. Ezt már csak a Policy Agenda kutatásából tudjuk meg, mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén már nem méri a létminimumot. Azt állítják, hogy ez nem mutatja jól a szegénységet. Mivel tavaly is megnéztük, hogy mi kerül az asztalra a létminimum környékén élő családoknál, most az idei kutatás alapján vizsgáltuk meg újra a témát.

Mit esznek a létminimumon?

A Policy Agenda megpróbált ragaszkodni a korábban a KSH által kidolgozott kritériumrendszerhez. Ez alapján a létminimum összege azt mutatja meg, hogy mekkora jövedelemre van szüksége egy háztartásnak ahhoz, hogy a társadalom által megfelelőnek minőstett életszínvonala biztosított legyen. Ezt az értéket egy háztartás élelmiszer-fogyasztásából számolták ki a kutatást végzők.

Ehhez a módszerhez elengedhetetlenül szükséges megállapítani, hogy mekkora táplálékmennyiséget kell bevinni ahhoz, hogy elfogadhatóan legyünk táplálva. Ezt a mennyiséget az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet iránymutatása alapján lehetett a legkönnyebben meghatározni.

Ez alapján, a létminimumon élők élelmiszer-fogyasztása a következőképpen alakul Magyarországon:

Ahogy a fenti táblázatból látszik,

az egy felnőttre jutó, létminimumhoz szükséges élelmiszerbevitel 22 245 forintból lehet megoldani Magyarországon

Mivel nem mindenki eszik ugyanannyit, ezért a felnőttek adagjához képest, a különböző korcsoportok létminimumhoz szükséges havi élelmiszeradagja a következőképpen alakul:

  • a 60 évnél idősebbek esetén vették a felnőttek adagjának 88,2 százalékát,
  • a 14 évesnél fiatalabb gyermekek esetén pedig a 77,8 százalékát.

Ezen adatok alapján pedig azt vizsgálták a kutatók, hogy a fenti értékek segítségével meghatározott értékű élelmiszert elfogyasztó családoknak, milyen egyéb kiadásaik vannak. A mintába való bekerülésnek feltétele volt, hogy a jövedelem ne legyen irreálisan magas vagy alacsony.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ennek megfelelően, a csoportból jövedelem alapján kizárták

  • a legalacsonyabb 5 százalékhoz, valamint
  • a legmagasabb harmadhoz tartozókat is.

Nem számították továbbá azokat sem, akik 2015-ben lakást vagy gépkocsit vettek

Ezen szűrők alkalmazása után a KSH 2015-ös Háztartási Költségvetési és Életkörülmény Adatfelvétel állományában szereplő háztartások közül 1 719 maradt a mintában, melyek 1 431 000 főt reprezentáltak a teljes lakosságból. Ők élnek a létminimumon Magyarországon.


Mennyi az annyi?

A létminimumon élő háztartások költségeit megvizsgálva az derült ki, hogy ahhoz, hogy egy felnőtt a létminimumon éljen, 88 016 forintra van szüksége. Ezt az értéket azonban leginkább háztartásokra lehet értelmezni, és két felnőtt nem jelent kétszer akkora költséget, mint egy. Ez annak köszönhető, hogy sok olyan költségelem van, mely akkor is csak egyszer merül fel, ha ketten használják az adott szolgáltatást (internet), vagy például a hűtőszekrény energiafogyasztása sem duplázódik meg attól, hogy többen, többet nyitogatják.

A Policy Agenda megtartotta a KSH korábbi váltókulcsait, tehát a különböző családtagok költéseire, az egyedülálló felnőtt 88 016 forintos értékéhez képest a következő táblázatban található arányokat alkalmazta.

Ez alapján mindenki ki tudja számolni, hogy azon 4 millió magyar közé tartozik-e, aki e létminimum szint alatt él, de segítségként feltüntettünk néhány jellemző háztartási szerkezetet..

És akkor jöjjön a szavazás:

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm