szerző:
Torontáli Zoltán
Tetszett a cikk?

Svédországban annyira bejött az első alkalmazott nélküli bolt, hogy a tulajdonos azt mondja, elterjesztené az egész országban.

Miközben Magyarországon a kiskereskedelem azzal a problémával küzd, hogy kényszerbéremeléssel sem talál elég alkalmazottat, a dolgozók pedig az alacsony bérek miatt Nyugatra vándorolnak, egy svéd faluban már teljesen máson gondolkodik Robert Ilijason, a mérnökből lett boltos. A hvg.hu megkeresésére azt mondta, márciusban megnyitott kis élelmiszerüzlete annyira bejött, hogy napokon belül két továbbit indít.

Márpedig ezekben a boltokban nem dolgozik senki.

Nincs egyetlen alkalmazott sem, az áru feltöltése Ilijason elmondása szerint egy embernek hetente összesen kétszer másfél óra munkát ad. Az üzlet működése egyébként pofonegyszerű, Ilijason maga sem érti, hogy mások miért nem valósították meg már évekkel ezelőtt.

  • A vásárlónak le kell töltenie a bolt alkalmazását a mobiltelefonjára.
  • Az alkalmazás kapcsolódik a vásárló bankszámlájához, és automatikus hitelbírálatot is elvégez.
  • A bolt ajtaja az alkalmazásba való belépéssel nyitható (ha az ajtó 8 másodpercnél hosszabb ideig marad nyitva, akkor arról a tulajdonos azonnal értesítést kap).
  • Amint a vásárló kinyitotta az ajtót, az alkalmazás vonalkódolvasóvá válik.
  • A vásárló a vonalkód leolvasásával helyezi a kiválasztott terméket a táskájába.
  • Amikor végzett, gombnyomással fizet, és kilép az ajtón.
  • A számlát hó végén küldi ki a bolt (elektronikusan), és ekkor vonja le a felhalmozott összeget a vevő bankszámlájáról.
  • A tulajdonos-vállalkozó digitális könyvelésében a vásárolt tételek azonnal megjelennek, mivel minden automatikus, neki azzal sok dolga már nincs.

 A rendszer működése az alábbi (angol nyelvű) videón is jól látszik:

Ilijason azt mondta a hvg.hu-nak, hogy a 600 fős svéd faluban, Vikenben 400 lakos a bolt rendszeres vevője lett. A lopást nem csak az gátolja meg, hogy a boltba viszonylag nehéz bemenni az applikáció (vagyis regisztráció) nélkül, hanem az is, hogy teljesen bekamerázták, és még számos érzékelővel is ellátták (ezeket Ilijason nem részletezte).

„Ha csak az alkalmazottak svédországi bérköltségét nézzük, akkor a megtakarítás óriási, mert a technológia kiépítése nem olcsó ugyan, de a kezdeti befektetés után az üzemeltetés már szinte semmibe sem kerül” – magyarázza Ilijason. Ám szerinte nem csak erről van szó, az olcsóság mellett ugyanis a bolt magasabb színvonalat biztosít, éjjel-nappal nyitva tud tartani, és sokkal jobban kit tudja használni a helyiséget, mert nincs szükség pénztáros/eladópultra.

A kis bolt jó elhelyezkedése is segítette a biznisz beindulását, Vikenben ugyanis azelőtt nem volt élelmiszerüzlet. Ilijason is akkor kezdett gondolkodni a boltnyitáson,

amikor egyszer este leejtette az utolsó adag bébiételt a konyhában, és pánikba esett,

hogy az újabb üvegért be kell autóznia a 16 kilométerre lévő Helsingborgba.

Ilijason azt mondja Viken után mindjárt nyit két másik üzletet, januárban pedig még kettőt. Már dolgozik azon, hogy a modellt nagyobb boltokra is kiterjessze, úgy gondolja, hogy ennek sem lesz akadálya, bár kétségtelen, hogy a méret növelésével számos bonyodalom adódik.

Mindenesetre Vikenben eddig olyan szinten tudta tartani az árakat, amit csak a nagyvárosi szupermarketekben láthatnak a vásárlói. A svéd vidéki boltokban általában jóval magasabb árakat kell fizetni, mint a nagyobb városokban, de az alkalmazotti bérköltség eltüntetése lehetővé tette a csökkentést.