A Filmalaphoz került a Filmarchívum

KULTÚRA
2016 december 16., 10:40
comments 37

Megjelent a vonatkozó kormányhatározat, így már hivatalosan is a Vajna-féle Filmalap felügyeli a magyar Filmarchívumot. Ami fizikailag az eddig is hozzájuk tartozó Filmlabor melletti telken működik. A kormány az eddigi éves 210 millió forinton felül ráadásul 2017-től évi plusz 596,6 millió forintot ad az archívum fenntartására.

Az archívum eddig a totális inkompetenciájáról híres Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (Manda) kezében volt, akik annyira szerencsétlenek voltak, hogy a kormány végül megszüntette őket. Érdekes kérdés, hogy mi lesz az EU-pénzek botrányos elcsalásával épült ózdi filmes élményparkkal, ál-filmarchívummal és kamu kutatóintézettel, amik eddig szintén a Mandához tartoztak.

Erről a felháborító pénzégetésről van szó, aminek az volt az értelme, hogy Garancsi oligarcha építhessen még valamit:

2016 augusztus 08., 05:32
Elképesztő módszerrel lepleztük le, hogy égetett el többmilliárdnyi eurót a kormány Ózdon: odamentünk megnézni a végeredményt

Filmes élménypark és múzeum, ahonnan hiányoznak az élmények és minden kiállított tárgy kamu? Digitális kiállítás, ahol minden analóg? Igen, igen és igen! Vicces és tanulságos kirándulást tettünk Ózra, amiről a kormány azt képzelte, hogy olyan messze van Budapesttől és olyan rossz a híre, hogy senki soha nem fogja ellenőrizni, mit műveltek ott az EU pénzével.

link Forrás

Az ügyben kérdéseket küldtem a Filmalapnak, a válaszokat egy következő cikkben dolgozom fel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.