Melyik magyar egyetem diplomájával keresheted a legtöbb pénzt?

Pénzcentrum
2017. január 13. 11:00

Az egyetemi rangsoroktól mindenki azt várja, hogy megmutassák, melyek a legjobb egyetemek az országban. A magyar egyetemei rangsorokból ugyan sok mindent meg lehet tudni, csak pont ezt nem. Mutatjuk, mi vele a probléma. A Pénzcentrum annak is utánajárt, nyugati országokban hogyan mérik az egyetemek színvonalát.

Már csak egy hónapja van az idei pályaválasztóknak arra, hogy kiválasszák, melyik felsőoktatási intézményben (és annak melyik szakán) tanulnak majd tovább. Ilyenkor a leendő hallgatók (és többségében a szüleik is) próbálnak mindenhonnan információkat szerezni a kiszemelt iskolákról: tájékoztatókat olvasnak, nyílt napokra járnak, évek óta teltházas az Edukáció Kiállítás is (ami idén január 19-én kezdődik), és forgatják az egyetemi rangsorokat. Utóbbival az a probléma, hogy bár nagyon sok szempontot megvizsgálnak a rangsorok készítői, valójában semmit sem tudunk meg az intézmények oktatási színvonaláról.

Végül is mi határozza meg, hogy egy iskola mennyire jó? Nyilván a képzés színvonala, hogy milyen tudást és szakmai felkészültséget ad a hallgatóinak, valamint, hogy a megszerzett tudást miként tudják majd kamatoztatni nagybetűs életben. Ezeket pedig legjobban az bizonyíthatná, hogy a végzett hallgatók milyen gyorsan tudnak diplomaszerzés után elhelyezkedni a munkaerőpiacon, milyen fizetéseket és pozíciókat tudnak megszerezni, milyen karrierívet írnak le, és esetleg milyen tudományos fokozatot szereznek. Tehát az egyetemek legfőbb színvonalbeli mércéje a végzett hallgatóik sikerei lehetnek. Ezekről azonban ma Magyarországon egyáltalán nincs adat.

Amit megtudhatunk a magyar egyetemi rangsorokból

Folyamatosan készülnek egyetemi rangsorok, amelyek azt próbálják körüljárni, mely felsőoktatási intézmények a legjobbak. A HVG felsőoktatási rangsora minden évben megjelenik, ezt az oktatói és a hallgatói kiválóság alapján állítják össze, tehát hallgatói és oktatói rangsorok összesítéséből épül fel az intézményi és kari rangsor. Figyelik a hallgatók számát, a tudományos fokozatot szerzett oktatók számát és arányát, a tudományos fokozattal bíró oktatókra jutó hallgatók számát és az MTA-címeket szerzett oktatók arányát is. A felsoroltak mellett még összehasonlítják az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, valamint a középiskolai versenyen helyezettek számát.

Ahogy a rangsor összeállításának szempontjait nézegeted, érzed, hogy valami sántít? Félreértés ne essék: érdekes megnézni, hogy mely magyar egyetemeken van a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező oktató - igaz, attól, hogy valaki a szakterületén hatalmas tudással rendelkezik, és átütő kutatási eredményeket ért el, még nem biztos, hogy jól át is tudja adni a tudását, vagy egyáltalán kellően motivált hozzá. 

És azt is érdemes megnézni, hogy a "legjobb diákok" mely egyetemekre jelentkeznek. Itt azért mindenképp érdemes hangsúlyozni, hogy a hallgatói kiválóság méréséhez a felvételi jelentkezések adatait használják. Tehát ezek az eredmények valójában a középiskolák érdemei, hiszen a középiskolai versenyek, a nyelvvizsgák, és a magas felvételi pontok megszerzése a középiskolai tanárok - és persze a diákok- munkájának eredménye. Hiszen amikor ezeket az eredményeket a diákok elérték, még semmi közük sem volt egyetlen felsőoktatási intézményhez sem.

Ennek fényében a magyar egyetemi rangsorokat inkább népszerűségi listáknak lehet tekinteni: hova mennek továbbtanulni a legokosabb diákok, és mely egyetem bír a legnagyobb presztízzsel.

A Felvi-rangsorok készítői is nagyon sok szempontot figyelembe vesznek, viszont ők főként vélemények gyűjtenek össze. A Felvi honlapján olvashatók a rangsorainak legfontosabb elemei:

  • Oktatói kar minősége
  • Intézményi infrastruktúra jellemzői
  • Intézmények tudományos potenciálja
  • Intézményi szolgáltatások hallgatói megítélése
  • Diploma értékének hallgatói megítélése
  • Munkáltatói véleményeken alapuló rangsorok
  • Oktatói-szakértői véleményeken alapuló rangsorok
  • Intézmények hallgatói presztízsrangsorai
  • Hallgatói minőség jellemzői
  • Egyéb intézményi jellemzők

Ezeket végignézve ismét az látható, hogy véleményeken, valamint az oktatói és hallgatói (jelentkezéskor) minőségen alapul. A rangsor felépítéséhez egyetemi vezetők, munkaerő-piaci szakértők, és oktatáskutatók mondják el meglátásaikat, és az ott tanuló hallgatók mondják el, hogy milyennek látják a saját iskolájukat. Ez önmagában nagyon szép, de mindenki a sajátját veszi evidensnek. Általában egy hallgató csak egy, legfeljebb két felsőoktatási intézményt ismer meg "belülről" tanulmányai során, éppen ezért nincs mihez viszonyítania, nem tud összehasonlítani. Többnyire elképzelésük sincs, hogy az többi egyetemről.

Az oktatóknál szintén ez a helyzet. Jóval nagyobb rálátásuk van ugyan a többi intézményre, mint a hallgatóknak, de még így elég szűk ezek köre. Ráadásul minden oktatónak érdeke, hogy a munkahelye jól szerepeljen az ilyen rangsorokon, mert akkor több diák felvételizik hozzájuk, több pénzt kap az iskola, az oktatók pedig biztosan megtarthatják a munkahelyüket, sőt, még akár a munkakörülményeik is javulhatnak. Mindezt nem lehet csalásnak tekinteni, inkább csak lojalitásnak.

Nem a rangsorok készítői végeznek rossz munkát, sőt, valójában minden rendelkezésre álló adatot próbálnak megvizsgálni és beépíteni az elemzéseikbe. A hiba ott van, hogy nincs objektív adatokra támaszkodó pályakövetési rendszer Magyarországon.

Ebből kifolyólag pedig objektív adat sincs arról, ami kizárólag számokkal meg tudja mutatni az egyetemek oktatási színvonalát, és azt, hogy az ott végzett hallgatók milyen értékkel bírnak a munkaerőpiacon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Meglepetés: külföldön van, és működik

A nyugati országokban léteznek és működnek jól bejáratott pályakövetési rendszerek. 

Nagy-Britanniában az országos HESA (Higher Education Statistics Agency) nagyjából 6 hónappal a diplomaszerzés után elkezdi mérni, hogy az egykori hallgatók hol helyezkedtek el, milyen pozícióba, mennyi a kezdő fizetésük, stb. Majd legközelebb diplomaszerzés után körülbelül 3,5 évvel újra megkérdezik a diákokat, hogy hova jutottak az eltelt idő alatt, milyen pozíciót szereztek meg, mennyit keresnek - mondta a Pénzcentrumnak a londoni Westminsteri Egyetem oktatási osztályának munkatársa.

Ezeket a felméréseket az egyetemek készítik a saját egykori hallgatóikkal, de a HESA által előírt módszerekkel és formában. Csapatok (alumni team) végzik ezeket a feladatokat, akik a diplomaosztón begyűjtik minden végzős elérhetőségeit. 

A kutatás eredménye a briteknél tényleg nagyon fontos, mert befolyásolja, hogy melyik intézmény mekkora állami támogatást kap.

Éppen ezért senki sem veszi félvállról. A kutatások eredményei alapján rangsor is készül, számokkal és valóban mérhető eredményekkel.

De ezzel a kapcsolattartással nem csak a közjót és az egyetemi kutatást szolgálják, hanem mindenkinek haszonot hoz. A már végzett diákok kapják a hírleveleket, amelyekben arról is értesülhetnek, hogy milyen kedvezmények és lehetőségek járnak nekik, például továbbra is ingyenes használhatják a könyvtárat, az edzőtermet, a mesterkurzusokra kedvezményeket kapnak, segítenek átnézni az önéletrajzukat, sőt még akár próba állásinterjúra is mehetnek, stb..

Az egyetemeknek a kutatáson felül ebből az a haszon, hogy az egykori hallgatóik gyakran pénzt adományoznak az intézménynek a leendő diákok ösztöndíjaira, vagy gyakornoki helyeket ajánlanak fel nekik, de az is gyakori, hogy előadást tartanak az egyetemen a szakmájukról.

Mit kezdjünk a hazai rangsorokkal?

Miután megnéztük, hogy például a briteknél hogyan is működik a pályakövetés, milyen és mekkora tényszerű adathalmazzal rendelkeznek, valóban kicsit eltörpülnek mellette a hazai egyetemi-rangsorok. De ennek ellenére így is érdemes tanulmányozni őket: ha objektív adatokat nem is találunk bennük, gyakran igen beszédes lehet az is, hogy mások - akiknek egy átlag embernél nagyobb rálátásuk van a felsőoktatási intézményekre-, hogyan látják az egyetemeket és a szakokat. Ez is nagy segítség lehet egy pályaválasztái döntéshelyzetben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem