Az utcai könyvcseréldék ötlete még az 1991-ből, Németországból származik: Michael Clegg és Martin Guttman művész Darmstadtban állította fel az első szabadtéri könyvespolcot. A könyvszekrények koncepciója egyszerű: hozz egyet és vigyél egyet. A polcok mellett nem áll „ellenőr”, így az ötletgazdák valóban az olvasókra bízzák a könyvállományt. Olyan becsületkassza ez, amely alkalmasnak tűnhet a társadalmi fejlettség tesztelésére. Felügyelet nélküli értéktárgyak, szabad hozzáférésű kultúra.

Az ötletet 2012-ben honosították meg egymással párhuzamosan többen is – köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, amely az Óbudai Platán Könyvtárral és a KultúrMontázs Egyesülettel összefogva állította fel Csillaghegyen és Aquincumon az első szabadtéri polcokat. Azóta a San Marco utcában és a Csobánka téren is megjelentek a szekrények, sőt a gyerekek is négy helyszínen válogathatnak a külön nekik kihelyezett olvasnivalókból. Nyitott polcok várják az érdeklődőket Kőbánya-Kispesten is – bár több, az interneten még fellelhető állomás már évek óta meg is szűnt.

Fazekas István

A Csobánka téri megállóba érve nem kell sokat várnunk az olvasókra. Egy idősebb nő jön hatalmas zsákokkal, azokból először kisebb, majd nagyobb csomagokat vesz elő, és szép lassan pakolja őket a polcokra. Kérdezem, mit hozott: van a kínálatban Maupassant, Kosztolányi, de magyar nyelvtankönyv is. „Ezeket már elolvastam, most viszek frisseket” – mondja. Évek óta jár ide, hetente többször is, nemcsak magának, az unokájának is innen válogat. „Gyakori, hogy egy családnak megterhelő az iskolakezdés, ezért mindig pozitívum, ha valaki a gyerekei régi tankönyveit is elhozza a szekrénybe.” A helyiek azt mesélik, meglepő módon eddig senki nem fosztotta ki teljesen a polcokat, sőt vannak, akik tízesével hordják ide a könyveket: „Múltkor itt volt egy férfi, élsportoló. Tele volt aggatva könyvekkel, még a pólójában is volt néhány. Egyet kivett, hogy ezt nagyon ajánlja. De nem vitt el egyet sem. Gyakori az is, hogy az idősek hozzák el a megunt könyveket, mert nekik már nagy munka portalanítani.”

Fazekas István

A Római téren feltűnik, hogy sok VHS-kazetta is van a könyvek között. Erről Erzsébet, az egyik olvasó azt mondja, a nagy klasszikusok mellett gyerekeknek szóló mesék is vannak, gyakran látja, hogy ha valaki kirakja, pillanatok alatt elkapkodják. Elmeséli, hogy van egy tanárnő, aki kerékpárral jár az óraszünetekben. Hoz tananyagot, tankönyveket, ha kicsit kopottat is. Cserébe visz olyan irodalmat, amit szerinte élvezhet egy általános iskolás: amelyik gyerek rászorul, annak odaadja. A könyveket nem kategorizálják, a polcok tartalmát sem szabják meg. „Itt van például ez a szexről szóló könyv. Egy fiatal, aki nem tudja a szülőkkel megbeszélni, de kíváncsi és érdekli a téma, az idejöhet, elviheti. Legfeljebb a párnája alá teszi éjszaka” – mondja egy másik olvasó.

Két nő érkezik, lepattannak a bicikliről. Kinyitják a szekrényt, és olyan gyakorlottan pakolásznak benne, hogy megkérdezem, esetleg önkéntesek-e. „Á, nem – jön a válasz – csak már nagyon hozzászoktunk, hogy rend van a polcokon.” Juditék öt éve járnak ide, ők azért tudnak olyan emberekről, akik rendszeresen csak visznek, de sosem hoznak könyvet, igaz, ez is csak gyanú. A Könyvmegálló kulisszatitkai után kisebb vita alakul ki: egyesek szerint korábban be voltak kamerázva a szekrények. Ezt egy nő biztosra véli, mutatja is, hogy a polcok alatt vezetékek futnak. „A San Marcónál valakinek eldurrant az agya és kivágta” – mondja.

Fazekas István

Pőcze Márta, az Óbudai Platán Könyvtár igazgatója elmondta, a III. kerületben olyan helyekre telepítették a polcokat, ahol valamelyik önkormányzati intézmény a közelben van, így a kollégák könnyedén rájuk tudnak nézni. Kamera csak a szekrények környékén van, bennük nincsen – mondja Pőcze, aki arról is mesél, hogy mostanra látják, hogy valóban elkezdett működni a könyves becsületkassza: egyre kevesebbszer kell nekik tölteniük a szekrényeket. „Kisebb rongálások voltak már, például betörték az ablakot, de komolyabb esettel még nem találkoztunk. Az intézmény dolgozói tartalmilag nem szabályozzák a könyveket, de ha bekerül egy-egy kisebb kerámia dísztárgy vagy csipketerítő, azt kiveszik, mert nem ez a lényege a könyvszekrény működésének. „Nem nézzük, hogy milyen jellegű könyvek vannak bent, de ami ázott, penészes, azt természetesen kivesszük.”

A könyvszekrény ötletgazdái sok pozitív visszajelzést kaptak: egyik olvasójuk például Janne Teller Semmi című könyvére lelt az egyik polcon, a könyvhéten pedig dedikáltatta az illusztrátorral. Előfordul az is, hogy maguk a szerzők helyeznek el könyveket a szekrényben, illetve, ha a könyvtár kap a forgalmazóktól néhány olvasnivalót, a dolgozók azt is beteszik, így mindig vannak új könyvek is, nem csak régiek.

De egyértelműen a hármas metró végállomásánál található helyszín (KÖKI Terminál-KMO nyitott könyvespolc) volt a legfurcsább mind közül. Az utcai vagy köztéri könyvmegállókhoz képest ez ugyanis kapásból egy plázában található, ehhez képest azonban még megtalálni sem volt könnyű – a bevásárlóközpont kis eligazító térképei ugyanis a második emelet egy másik pontjára jelöli a polc helyét. Így csak az információs pultnál tudtuk meg tíz-tizenöt percnyi bóklászás után, hova is kell menni pontosan egy kis kultúráért. A nagyobb meglepetés viszont maga a könyvespolc látványa volt: az üvegkorlát elé ízlésesen elhelyezett három bútordarab mindössze négy könyvet, néhány ezredforduló környéki PC-újságot („Jön a Linux!”, „Kipróbáltuk az Age of Empires 2-t!”) és egy köteg keresztyén szóróanyagot találtunk.

Fazekas István

Nehezen akartuk elhinni, hogy a 2012 januárjában nagy hűhóval elindított kezdeményezés ennyire elhalt volna, ezért felhívtuk az üzemeltető KMO Művelődési Házat, ahol elmondták, hogy néha ők is szélmalomharcnak érzik ugyan a projektet, de ha az – akár félreértésből, akár direkt – eltulajdonított könyveket tényleg el is olvassa, aki hazaviszi, már elérték a céljukat. Az is fontos különbség a legtöbb utcai könyvszekrénnyel szemben, hogy a KMO polca egy hétfőtől vasárnapig, napi 16 órában nyitva álló plázában található, így jóval több ember fordul meg a környékén, ráadásul többségben olyanok, akik valószínűleg a létezéséről sem tudnak, így simán elemelhetnek egy-egy kötetet. A művház ennek megfelelően kéthetente fel is tölti a polcokat, ilyenkor 50-70 művet visznek ki, amelyeket adományokból gyűjtenek össze – a feleslegessé vált könyveket mindig szívesen fogadják, akár házhoz is mennek értük.

A KÖKI-től öt buszmegállóra, a Wekerletelepen találtuk meg a legmegnyerőbb polcot. Bár a XIX. kerületen kívüliek számára a Kós Károly tér hírnevét elintézte a Barátok közt, a családias hangulatú városrész igazi ékszerdoboza a korábban a könyvtár mellett található, annak arrébb költözése óta viszont magányosan ácsorgó wekerlei könyvszekrény, amely már messziről jól láthatóan hirdeti mottóját: „Tégy egy könyvet – Végy egy könyvet!”. A templommal szemben szinte egy kis oltárnak tűnő könyvszekrény már a felhozatalával meggyőzött – a messziről sárgálló Albatrosz könyvek, a vaskos klasszikusok (a 22-es csapdája biblikus fekete kötete máig félelmetes látvány) és egy-egy frissebb fantasy mellett tankönyvek és még – részben megfejtetlen – keresztrejtvény-könyvek is lapultak a tömött polcokon.

Fazekas István

A Wekerlei Kultúrház és Könyvtár igazgatójától megtudtuk, hogy a 2012 februárjától működő könyvszekrény úgy játszik közösségépítő szerepet a környéken lakók életében, hogy az egyetlen felmerülő költséget az évente egyszeri festés jelenti. A helyiek annyira vigyáznak a bódéra, hogy rongálás mindössze egyszer történt a több mint öt év alatt, akkor is csak egy kisebb feliratot kellett eltávolítani. Ellenben annyira a lakosok szívéhez nőtt a kezdeményezés, hogy abban a két hétben, amikor zárva tart a könyvtár, önkéntesek nyitják-zárják a szekrényt – és arra is volt már példa, hogy mire a könyvtárosok észbe kaptak egy esőzésnél, a járókelők már gondoskodtak az ajtók becsukásáról. A könyvválaszték cserélődésének dinamikáját itt is maga az érdeklődés szabja meg, hisz minél többen hagyják ott a már elolvasott könyvet, annál gyorsabban frissül a katalógus. Az pedig, hogy mindez ma már önjáróan működik, kicsit visszaadja az ember ütött-kopott optimizmusát.