21 °C Budapest

Ez az egyik legjobb befektetés: ingyen van, de százezreket hozhat havonta

2017. november 13. 05:30

Az oktatásba való befektetés az egyik legjobb beruházás az ember számára. Hiszen minnél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál nagyobb valószínűséggel tud elhelyezkedni a munkaerő piacon, ahol ráadásul kétszer annyit is kereshet, mint iskolázotlanabb társai. A felsőoktatás azonban sok kötelességgel jár, drága és sok időt vesz igénybe, éppen ezért nem minden élethelyzetben lehet belevágni vagy éppen folytatni a tanulmányokat. Az internet világa azonban ezen a téren is tartogat áthidaló megoldásokat. Éppen ezért megnéztük, hogy a legnagyobb, online kurzusokat hirdető oldalak, milyen képzéseket és mennyiért ajánlanak. Valamint egy szakértőt is megkérdeztünk, hogy a világ legnevesebb egyetemi általt kínált internetes tanfolyamok milyen értékkel bírnak a magyar munkaerő-piacon.

Ma Magyarországon stagnál a felsőoktatásba bekerülő és ott végzett hallgatók száma. A KSH adati alapján ez azt jelenti, hogy közel az elmúlt húsz évben nem volt számottevő elmozdulás az oklevelet szerző hallgatók számában. Emellett többnyire elmondható az is, hogy a felvételt nyerők száma szinte ugyanolyan arányban el is végzi az adott képzést.

Ez pedig nem jó. Az OECD legfrissebb adatai ugyanis azt mutatják, hogy Magyarországon szinte rekord kevés a fiatal diplomások száma. A magyar 25-34 évesek körében mindössze 30 százalékot tett ki a diplomások aránya 2016-ban. Csak összevetés képpen az európai átlag 40, de például az éllovas Dél-Koreában 70 százalék. Ezek az alacsony számok pedig súlyos versenyhátrányba sodorhatja az egyének mellett, magát a nemzetgazdaságot is. Hiszen a fejlődés és innováció egyik alapvető motorja éppen az oktatás. Továbbá a diplomások átlagkeresete hazánkban a kétszeresét teszi ki a csak érettségivel rendelkezőkének, sőt a diplomások között rendkívül alacsony a munkanélküliek aránya is.

Minden jelentés abba az irányba mutat tehát, hogy

a tanulás és ezáltal önmagunk fejlesztése, az egyik legjobb befektetés, amit az ember meghozhat élete során.

Mi történik azonban akkor, ha nincs lehetőségünk intézményi keretek között elsajátítanunk a magasabb szintű tudást? Ennek számos oka lehet: nincs a közelünkben olyan intézmény, ami megfelelő szaktudást adhatna, a munka és családi élet mellett még a levelező szak sem elérhető vagy egyszerűen csak a neves, külföldi egyetemek képzései túl drágák. Bármi is legyen az ügy hátterében,

mára már elmondható, hogy az interneten, akár ingyenesen is fellelhetők olyan képzések, amit világ a legnevesebb egyetemei jegyzenek, és a lehető legaktuálisabb tudássál látják el a tanulni vágyókat.

Ráadásul mindezért az otthoni kényelméből sem kell kiszakadnia senkinek. Ennek okán a Pénzcentrum utánajárt, hogy a legnagyobb online kurzusokat kínáló portálok, milyen képzéseket ajánlanak és, hogy ezekért mennyit kell fizetni. Továbbá megkérdeztünk egy munkaerő-piaci szakértőt is arról, hogy az ingyenes online kurzusuknak mekkora értéke van a magyar munkaerő-piacon, valamint hogy lehet-e ezeket egyáltalán kamatoztatni a munkavállalás során.

A leghíresebb külföldi egyetemeken tanulhatsz ingyen

A tanfolyamok kiválasztásánál elsődleges szempontot jelentett, hogy a legnevesebb egyetemek védnöksége alatt történjen az oktatás, így főleg angol nyelvű kurzusok jöttek szóba. Az internetes keresőbe az "online course" (online kurzus) címszót írtuk be, majd az első két találat (jelen esetben ez a két legnagyobb portál, ami online oktatással foglalkozik) mentén kezdtünk el kutakodni. Az egyik nagy oldal az edX, míg a másik a Coursera volt. Előbbit a Harvard és az MIT (Massachusetts Institute of Technology) közösön alapította 2012-ben, utóbbit pedig a Stanford két professzora hozta létre, szintén ugyanebben az évben.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 12,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, a Cetelem, és a Cofidis gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Mindkét oldal felépítése hasonló, a rajtuk való navigáció pedig egyszerű. A Courserán katalógusból választhatjuk ki azokat a témaköröket, amik érdekelnek bennünket, míg az edX-en a kurzusok menüpont alatt szemezgethetünk. Az oldalak nagy számban ajánlanak ingyenes kurzusokat, ugyanakkor természetesen találhatunk fizetős képzéseket is. Az Illinois Egyetemen például egy online, informatikai, adattudós MSC képzés 19 200 (plusz egyéb díjak) dollárba (mai árfolyamon 5 millió forint) kerül.

Ugyanilyen nagy múltú és világhírű egyetemek (Harvard, Cambridge, Berkeley, MIT) azonban számos ingyenes kurzust is indítanak. Ezekben általában hasonló, hogy költségmentesek és csupán a kurzus végi, végzettséget igazoló tanúsítványért kell fizetni. Ez ugyanakkor nem kötelező, és az áruk is képzésenként eltérő. Az edX-en például egy Közösségi Média Marketing (Boston Universty) képzés elvégzését igazoló dokumentumért 200 dollárt (mai árfolyamon 50 ezer forint), míg a Kiberbiztonsági Alapok elvégzését igazoló tanúsítványért 70 dollárt (18 ezer forint) kell fizetnünk. Ezek az arányú eltérések egyébként a Courserán is megfigyelhetők.

A tanfolyamok felépítése

A kurzusokon való részvételhez minden esetben regisztrálni kell az oldalakon. A regisztráció személyes adataink (név, e-mail cím) megadásával könnyen elvégezhető, amit követően az oldalak folyamatos kontaktba kerülnek velünk. Ez azt jelenti, hogy

mindig napra készen értesülhetünk a legfrissebb kurzusokról, valamint, ha már valamelyik tanfolyam hallgatói vagyunk, mindig kapunk emlékeztető levelet az aktuális teendőinkről.

A regisztrációt követően kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbb online tanfolyamot és egy kattintással bejelentkezhetünk rá. Az oldalak repertoárja nagy, így könnyen találhatunk, olyan - Magyarországon hiányszakmáknak minősülő - képzéseket is, mellyel a munkaerőpiacon növelhetjük lehetőségeinket. Ilyenek például az informatikai, gazdasági vagy marketing képzések, ezek mellett ugyanakkor találhatunk művészettörténeti vagy akár filozófia, etika kurzusokat is. A tanfolyamok ideje változó, lehet 4, de akár 28 hét is, ahogy a heti óraszámok is 1 és 10 között mozoghatnak. Ezek azonban minden esetben, jól látható helyen fel vannak tüntetve.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A tananyagot írásban és/vagy videó oktatás keretein belül kapják meg a hallgatók.

Így sokszor lehetőség van előre dolgozni is. A leckéket korlátlan mennyiségben, folyamatosan lehet használni, így nem kell aggódni azon, hogy a jegyzetelés miatt lemaradunk valamilyen fontos információról. Sohasem szabad elfelejteni azonban, hogy a meghirdetett kurzusok nem húzhatók a végtelenségig, hiszen mindegyiknek van eleje és vége, így haladnunk kell az oktatás menetével. Sok esetben az egyes topikokat követően kvízeket kell kitöltenünk, amik az addig tanultakat ellenőrzik. Ami azonban leginkább különlegessé teszi ezeket az oktatásokat, az a fórumhasználat. Ez azt jelenti, hogy bizonyos tananyagrészek után esetenként kötelezően, esetenként válaszhatóan hozzászólhatunk, vitázhatunk az addig hallottakról, azokkal, akik szintén részt vesznek a kurzuson.

Ez pedig egy olyan környeztet képes teremteni, amiben az ember ütköztetheti érveit, gondolatait, észrevételeit a többiekkel.

A tanfolyamok a képzési idő végeztével legtöbbször valamilyen beadandó dolgozattal végződnek (20 oldal körüli terjedelem), melynek témáját a kurzus szervezői határozzák meg. Bizonyos esetekben azonban, valamilyen egyéb produktumot is elő kell állítania a hallgatóknak, ahhoz, hogy elvégezhessék a kurzust. IT kurzus esetén például lehet, hogy programot kell íjrni vagy, valamilyen művészettechnikai kurzus végén adott esetben festményt kell festeni. Nem szabad tehát elfelejteni, hogy a teljesítés feltételi meghirdetett kurzusokként változnak, így ezekről mindig előre kell tájékozódni. 

Mennyit ér mindez itthon?

Személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy jellemzően a tapasztalattal rendelkező kollégák esetében szerepelnek külföldi egyetemen végzett online kurzusok az önéletrajzban. Egyre jelentősebb ezeknek a felbukkanási aránya, aminek én igazán örülök, mert azt hiszem, hogy sok esetben az ilyen jellegű tanulás mögött egyéni eltökéltség, belső motiváció és tudatos tanulás húzódik meg, amelyek mind remek jellemzők

- mondta el Nagy Andrea a Parrish & Crawler International Szakmai Igazgatója, hr szakértő és fejlesztő szakember. Bár általánosságban elmondható, hogy a képzések leginkább a már meglévő ismeretek kiegészítésére és továbbfejlesztésére a legalkalmasabbak, ugyanakkor egy jól megválasztott bevezető kurzussal teljesen új karrier pályákon is el lehet indulni.

Az online kurzusokat a kollégák a legtöbb esetben egyénileg, gyakorlati hasznuk mentén kiválasztva és, ha kell szabadidejük terhére elvégezve járják végig. Ez pedig a valódi és önálló life-long-learning (élethosszig tartó tanulás) szemlélet jele. Így azt hiszem minden munkáltató jól felfogott érdeke, hogy ezt észrevegye és értékelje

- tette hozzá a szakértő. Az egyéni érdeklődésen és fejlődésigényen felül ráadásul a kurzust elvégző személy tanúbizonyságot tesz élő nyelvtudásáról, szakmai felkészültségéről, miközben friss, aktív piaci tudást is birtokol. Ezen felül a munkáltató örömmel fogadhat olyan kollégát, aki nem csupán egy kultúra vagy egy képzési irány tartalmát ismeri. A tanúsítvány meglétének előnye, azonban már nem ennyire egyértelmű.

Egyre kevesebb jelentősége van annak, hogy az adott készségünkről, tudásunkról mennyi és milyen dokumentumot tudunk felmutatni. Sokkal inkább számít, hogy a gyakorlatban meg tudjuk-e csillogtatni az előbb említett tudást. Persze szuper kombináció, ha van dokumentumunk, igazolásunk és gyakorlatban bevethető tudásunk is. De ezután a nagyon is versenyképes második helyen biztos, hogy a gyakorlati tudás szerepel, dokumentumok nélkül

- hívja fel figyelmünket Nagy Andrea. A szakember hozzáteszi azt is, hogy nem minden a jól hangzó iskola, az elsődleges szempontnak a tudásnak és a tartalom életpályánkhoz való illeszkedésnek kell lennie, az iskola minősítése és hírneve így csak másodlagos értékkel bír. Érdemes hozzátenni, hogy bár nem biztos, hogy a munkaerő-piacon előnyt jelent egy tanusítvány, az online kurzusukat nagyobb arányban végzik el azok, akik már az elején befizetik a tanúsítványra szánt összeget, hiszen ez a belső motiváción túl, ez már anyagi befektetésnek minősül. 

Mindent egybevéve a munkaerő piaci szakértő mindenképpen ajánlja az online kurzusok elvégzését, mert azok segíthetik a munkavállalókat munkát találni. Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a tudatosság a legfontosabb. Ami jelen esetben azt jelenti, hogy

átgondoltan kell a kurzusokhoz nyúlni és érdemes olyat választani, ami segíti a jövőbeni elhelyezkedésünket. Ez alól persze kivétel, ha pusztán kedvtelésből és önfejlesztésből akarunk tanulni.

Az online nehézségei

Az elsődleges nehézség természetesen sokaknak az idegen nyelv. Ezen azonban túl kell lendülnie annak, aki a legnevesebb egyetemek kínálatai közül akar válogatni. A nyelven felül további nehézség, hogy konkrét, kitűzött cél nélkül könnyen érdektelenségbe fulladhat a tanulási vágy. Éppen ezért mindig érdemes tudni azt, hogy mit miért csinálunk, és attól még, hogy nem vagyunk intézményi keretek közé szorítva érdemes szabályokat felállítanunk saját magunk számára a tanulás érdekében.

Ráadásul azok, akik munka mellett vállalkoznak online kurzusokra könnyen bajba kerülhetnek, hiszen sokszor fáradtan esnek haza a nap végén, így többnyire nincs már erejük az éppen esedékes online órákhoz, ez pedig könnyen az egész vállalkozás rovására mehet. Éppen ezért a későbbi munkaerő-piaci előny miatt, akár már az egyetemi vagy középiskolás évek alatt is érdemes lehet kacérkodni az online kurzusok teljesítésének gondolatával, hiszen ezek azok az évek az ember életében, amikor ideális esetben csupán a tanulásra kell koncentrálnia. Így heti plusz 3-4 óra idegennyelvű tanulás beiktatás csakis pozitívan hathat a diákokra, akik így nem csak nyelvtudásukat, de szakmai ismereteiket is a legújabb ismeretek alapján mélyíthetik.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem