Kvíz parti a könyvtárban

Második alkalommal került megrendezésre a Kvíz parti a könyvtárban című vetélkedősorozat középiskolások részére. Az volt a célunk, hogy minél több diákot vonzzunk be könyvtárunkba, játékosan tanulva, szórakozva aktív könyvtárhasználókká váljanak.

10 öt fős csapat vett részt a játékban Nyíregyháza középiskoláiból: a Krúdy Gyula Gimnáziumból, a Zrínyi Ilona Gimnáziumból, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumból, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, a Széchenyi István Szakközépiskolából és a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskolából.

A nyolc hónapon át tartó versenyben a diákok próbára tehették tudásukat, új ismereteket szerezhettek, mindezt jó hangulatban, játékos formában. A különböző témák, feladattípusok próbára tették az általános műveltségüket, napi szintű ismereteiket a világról, logikai készségüket, asszociációs képességüket.

A kérdéseket témakörökbe csoportosítottuk. Igyekeztünk minden hónapban valami aktuális, ünnepekhez kapcsolódó témakört beilleszteni.  Decemberben például teljes egészében a karácsonyról és mikulásról szólt a kvíz: Szent Miklós püspökkel, Jézus születésével, a napkeleti bölcsekkel, az adventi koszorúval kapcsolatos kérdések mellett karácsonyi zenével, filmekkel, irodalmi művekkel is foglalkoztunk, sorra vettük különböző nemzetek hagyományos ünnepi ételeit, és a Télapó nevét különböző nyelveken.

Februárban nemcsak kérdésekkel, hanem álarcok, jelmezek segítségével is megidéztük a farsangot.

 

A márciusi kvíz partin megemlékeztünk az 1848/49-es szabadságharc nagy alakjairól.

 

 

Áprilisban a húsvéthoz kapcsolódó kérdések között húsvéti témájú vers, festmény mellett szimbólumra utaló kérdés is akadt.

 

 

 

 

Szívesen fogadták a diákok a Hol járunk? kérdéseket is, ahol egy-egy magyarországi megyét kellett kitalálni a megyében található nevezetességek alapján.

 

 

 

 

Nagy sikere volt az irodalmi művekből készült képrejtvényeknek is.

Az egyik legkedvesebb feladattípus lett a Kapcsolati kör, amelyben kilenc megfejtés között kell megtalálni a kapcsolatot. Próbára teszi a játékosok asszociációs képességét, hogy a látszólag össze nem illő válaszok között megtalálják a kapcsolatot.

 

 

Kezdeményezésünknek több támogatót is sikerült megnyerni. A könyvkiadók és könyvterjesztők (Könyvmolyképző, Libri, Líra) ajándékai mellett a Nyíregyházi Állatpark, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. és  a Sóstói Múzeumfalu belépőjegyeit használhattuk fel a legjobbak díjazására.

Az eredményhirdetésre az Ünnepi Könyvhét keretében került sor.

 

  1. helyezett: Turbó Rudi csapat (Krúdy Gyula Gimnázium) jutalma 30 ezer Ft értékű könyvcsomag + belépőjegyek (Állatpark, Élményfürdő, Sóstói Múzeumfalu)
  2. helyezett: ZIG team (Zrínyi Ilona Gimnázium) jutalma 20 e Ft értékű könyvcsomag + belépőjegyek
  3.  helyezett: 2 in 1 csapat (Zrínyi Ilona Gimnázium) 10 e Ft értékű könyvcsomag + belépőjegyek

A többi résztvevő csapat apróbb ajándékokat (tollakat, jegyzettömböket stb.), valamint oklevelet kapott. Az eredményhirdetés után a Gyöngyössy Cukrászda által felajánlott tortát együtt fogyasztottuk el.

A következő tanévben is szeretnénk folytatni a kvízt, várjuk a játékos kedvű csapatok jelentkezését.

Csele Endréné
könyvtáros

 

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: