+ művészet & politika

Jövőre sokakat érintő kulturális jogszabályok változnak

Módosul az előadó-művészeti, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény.

Emellett az Országgyűlés által 2016-ban elfogadott, általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény 2018. január 1-jei hatályba lépésével egyszerűsödik több, a kulturális ágazat hatáskörébe tartozó hatósági eljárás.

Könyvtári területen

a nyilvános könyvtári jegyzék vezetésével kapcsolatos ügyek ezentúl hatósági eljárásnak minősülnek, valamint egyszerűsödik a felkerülés a jegyzékre és a törlés rendje is. Kormányrendelet rögzíti 2018. január 1-jétől a muzeális intézmények működési engedélyének kiadásával, módosításával, visszavonásával kapcsolatos kérdéseket, valamint a muzeális intézményekben őrzött kulturális javak kölcsönzési díjáról és a kijelölési eljárásról szóló szabályokat.

Kormányrendelet szabályozza január 1-jétől

a kulturális szakemberek szakmai továbbképzéseinek nyilvántartásba vételét is. A folyamat egyszerűbbé vált: a korábbi rendelet szerinti akkreditálás helyett az eljárás középpontjába a nyilvántartásba vétel került. A továbbképzések megszervezésére vonatkozó szabályokat új miniszteri rendelet rögzíti.

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK)

szervezetében működő Könyvtári Intézet feladatai kiegészülnek a könyvtári minőségirányítási tevékenység koordinálásával, valamint a Minősített Könyvtár cím és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásának szakmai előkészítésével. A módosítás megerősíti a nemzeti könyvtár stratégiaalkotásban betöltött szerepét, valamint vezető szerepét a képzések terén.

Az előadó-művészeti szervezetek

támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény eddigi szabályozása szerint azokat a szervezeteket lehet nemzeti előadó-művészeti szervezetnek minősíteni, amelynek foglalkoztatott művészeinek legalább 70 százaléka szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Kiemelt minősítés esetében 60 százalékban határozza meg a törvény ugyanezt a korlátot.

A hatályos jogszabály értelmében 2018. január 1-jétől valamennyi ilyen szervezetnek teljesítenie kell a törvényi rendelkezéseket. A feltétel teljesítése alól a bábművészeti szervezetek mentesülnek.

A muzeális intézményekről,

a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény módosítása a lakosságszám függvényében határozza meg a települési önkormányzatok számára a biztosítandó közművelődési alapszolgáltatások számát. A módosítás pontosítja a nyilvános könyvtárak alapkövetelményeit és alapfeladatait, az ötezer fő feletti települések esetén rögzíti a települési könyvtár esetén minimálisan szükséges nyitva tartási időt. A módosítás a minőségelvű működés jegyében előírja a nyilvános könyvtárak számára az éves szakmai munkaterv és beszámoló elkészítését is – áll a közleményben.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. DrNemoda szerint:

    Az a művész, akinek papírja van róla ! Érthető ! Mert papírt meg az kap, akinek adnak ! És már miért ne adnának egy csókosnak, akár professzori címet is ? Meg is van a százalék ! Nem rettenetes ez az egész ?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top