Tájékoztatásuk szerint az üzlet az egyedi beruházásnak köszönhetően naponta több mint ezer vásárlót tud kiszolgálni 40 olyan szekrénnyel, amely több 100 különböző méretű termékkiadó fiókkal rendelkezik.

A Flora metróállomás melletti boltban a vásárlók a fogadó helyiségben lévő számítógépen adhatják le rendeléseiket, a termékeket pedig kártyás vagy online fizetést követően vehetik át abból a fiókból, amelyhez egy üvegajtón átlépve különböző színű LED égők kísérik.

A rendelés leadásához, illetve a termék részleteiről a boltban elhelyezett számítógépeken videóterminálon keresztül, a termékszegmens szakértőjétől lehet segítséget kérni.

Amennyiben a cseh fővárosban, ahol további két ilyen üzlet nyitását is tervezik, a projekt sikeres lesz, az Alza új koncepciójú üzletét más országokban - elsősorban ahol leányvállalatai találhatók, így Magyarországon - is megnyitják majd.

A cseh Alza január 31-én közzétett legfrissebb eredményei szerint tavaly több mint 820 millió eurós bevételt ért el, ami 20,7 százalékkal magasabb az előző évhez képest. (Ennyit fizet a Lidl, CBA, Aldi és társai a dolgozóknak)

Képük forrása: Shutterstock