Az MTA vezetésével elkészült Magyarország Nemzeti Atlaszának új kiadása

2018. szeptember 27-én mutatják be a Magyar Tudományos Akadémia Székházában Magyarország Nemzeti Atlasza új kiadásának Természeti környezet című kötetét. A kiadvány az MTA és a Kormány együttműködésében valósult meg.

2018. szeptember 20.

Legutóbb 1989-ben, a rendszerváltozás előtti pillanatban hagyományosan kormányzati támogatással jelent meg Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA). Az atlasz elkészítését akkor is a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezte, még Szentágothai János elnöksége alatt, 1983-ban.

Most Lovász László elnöksége alatt 18 szerkesztő, 140 fejezetszerző, 219 térképszerző, 14 térképész, valamint több tucat szakmai és nyelvi lektor munkája eredményeként készült el az új kiadás, amelynek első kötetét szeptember 27-én mutatják be a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

Újdonságot jelent, hogy az MNA 2018-tól megjelenő kötetei nem csupán Magyarországra, hanem a Kárpát-medencére és annak szomszédságára (a Kárpát–Pannon-térségre) – tehát 12 ország kb. félmillió négyzetkilométernyi területére és 34 ezer településére – vonatkozóan mutatják be a természet, a társadalom és a gazdaság térszerkezetét.

Magyarország Nemzeti Atlasza Forrás: mta.hu

Az atlasz új kiadásának tartalma a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével, Kocsis Károly akadémikus főszerkesztésében készült. A munkában számos kormányzati szerv, háttérintézmény és egyetem vett részt.

Az először hatezer példányban megjelent kiadvány nyomdaköltségeit az Emmi vállalta, és a terjesztését is támogatja. Háromezer kötet a tárca közreműködésével jut el a hazai és határon túli magyar tannyelvű közép- és felsőoktatási intézményekhez.

Magyarország Nemzeti Atlaszának új kiadásának sajtóbemutatóján a kötetet Lovász László, az MTA elnöke méltatja.