Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Tartják magukat a nyomtatott könyvek, az online vásárlást egyre többen választják kényelmessége és a gyakori árengedmények miatt - mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Világgazdaságban és a Magyar Hírlapban, a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár első napján megjelent interjúban.
- mondta el Gál Katalain a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár első napján megjelent interjúban.
Gál Katalin beszélt arról, hogy a 20 ezres példányszám a sikerlisták első felébe repíti a szerzőket, de 10 ezressel is be lehet kerülni a top 10-be. Mint mondta,
igaz, ők az egész családnak vásárolnak. A hangoskönyv egyelőre nem szorítja ki a kézbe vehető, lapozható, nyomtatott könyvet, de a jövő egyértelműen az e-booké, az előállítás költségeiből, a környezetvédelmi szempontokból és az új, digitális generáció felnövéséből kiindulva. Közölte, hogy a MKKE a közeljövőben kampányt akar indítani az illegális letöltés ellen, és kezdeményezné, hogy csökkentsék az e-könyvek áfáját a papíralapúak szintjére, 5 százalékosra.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Megválaszolta egy szuperszámítógép, hogy mikor halhat ki az emberiség
- Angol negyedosztály vagy Leverkusen-Roma? - Sport a tévében
- Ezeket a barlangokat érdemes egyszer meglátogatnia a túrázóknak
- Kiderült, melyik ország lehet a legbüszkébb a strandjaira
- Sayfo Omar: már a palesztin ügy mellett kiálló amerikai diáktüntetések is megosztottak
- Nem sokat változott csütörtök reggelre a forint árfolyama