Samsung
Samsung
Tetszett a cikk?

A digitális technológia életünk számos területén hatékonyabbá, gazdaságosabbá tesz bennünket, eközben mégsem kell lemondanunk az analóg világ legszebb dolgairól sem. Sőt, a kettő metszetében találunk csak igazi érdekességeket.

Az internet elterjedésével óriási népszerűségre tettek szert az úgynevezett lifehackek, vagyis az olyan praktikus ötletek, amelyek segítségével néhány filléres hozzávalóval (vagy akár teljesen ingyen) kényelmesebbé és hatékonyabbá tehetjük az életünket. A lifehackinggel foglalkozó oldalakon az ötletes megoldások mellett számtalan útmutatót találunk arra, hogyan tegyük az otthonunkat áttekinthetőbbé, vagy hogyan „igázzuk le” az életünket megkeserítő rendetlenséget és káoszt.

Ennek egyik pillére az úgynevezett #100thingschallenge, amellyel eltüntethetjük az életünkből az évek óta a lakás egy sötét sarkában porosodó, elfelejtett vagy sohasem használt kacatokat. A lényeg a kihívás nevében is szerepel: az alapelv szerint egy embernek legfeljebb száz tárgyra van szüksége az életében. Bár ez elég drasztikusan hangzik – főleg, hogy a #100thingschallenge mindent tárgynak tekint a fogkefétől a lakáskulcson át az evőeszközökig – mégis azok, akik vesznek egy nagy levegőt, és végigcsinálják, általában arról számolnak be, hogy óriási megkönnyebbülés lett rajtuk úrrá, amikor a rendezkedés végeztével szétnéztek a limlomoktól megtisztított lakásukban. Sokan ekkor döbbennek rá, hogy jóval nagyobb helyen élnek, mint amire egyáltalán szükségük van, így a kihívásban részt vevők közül többen ezután kisebb lakásba költöztek.

Hasonló vonalon mozog a japán rendrakó specialista, a Konmari néven is ismert Marie Kondo, aki néhány éve valósággal letarolta a világot a Kondo-módszernek nevezett rendszerezési megoldásával, és akinek éppen idén indult saját sorozata a Netflixen. Kondo sem kíméli a kacatokat, az ő személete azonban máshonnan közelít: ha valami nem okoz számunkra örömet, szabaduljunk meg tőle. Hatását jelzi, hogy a Time magazin már 2015-ben beválasztotta a világ száz legbefolyásosabb embere közé.

Mi köze mindennek a könyvespolchoz?

A Japánból induló Kondo-mánia mellett a világon egyre többen ismerik fel, hogy napjainkban az anyagi javak birtoklása már korántsem olyan létfontosságú, mint azt néhány évtizede gondoltuk. Az interneten elérhető információk, ingyenesen elérhető szoftverek, illetve az okostelefonokon keresztül a fizikai világban is igénybe vehető szolgáltatások jó néhány iparágat állítottak a feje tetejére.

Azon is elmerenghetünk egy sort, hogy mennyit változtak azok a tévékészülékek, amelyek köré néhány évtizeddel ezelőtt még az utcában vagy a házban lakó emberek sereglettek oda egy-egy nagyobb történés, látványos sportesemény vagy épp a várva várt filmbemutató miatt. Elsőként a külsejük változott meg:a „gömbtévéket” felváltották az éles sarkokkal szigorított, áramvonalas dobozok, ezek idővel szépen „laptévévé” fogytak, végül még okosak is lettek, így ma már nem csak az esti híradót vagy az azt követő filmet, sorozatot nézhetjük rajta, hanem játszhatunk, internetezhetünk is, a legmodernebb készülékek pedig már az életmódunkhoz igazodnak szolgáltatásaikkal, de erről majd egy picit később.

Ahogy YouTube és az egyre gyarapodó videós streaming szolgáltatók, mint a Netflix, az HBO GO vagy épp az Amazon Prime elhozták a videókölcsönzők alkonyát, úgy az egyre népszerűbbé váló elektronikus könyvek, azaz e-bookok a nyomdaipar döntéshozóinak okoznak álmatlan éjszakákat. Ez persze nem véletlen, elvégre az e-book olvasónkra akár egy fél könyvtárnyi irodalmat is letölthetünk, azokat bármikor magunkkal vihetjük a kedvenc kézitáskánkban, ráadásul egy aprócska facsemetét sem kell feláldozni a papírgyártás oltárán.

A könyvek illata vs. porosodó polcok

Ma még a legtöbb háztartás dísze a gazdagon megrakott könyvespolc is, azonban, ha a az említett trend folytatódik, előbb-utóbb ez is változni fog. A papír alapú könyvek ugyanis, bár kétségtelenül a puszta létezésükkel megdobogtatják az olvasás szerelmeseinek a szívét, nem túl praktikusak. A borítók lehetnek szépek, a lapok közé hajolva jó dolog beszippantani a könyvek illatát, legyen szó friss, ropogós újdonságról, vagy évtizedek óta kézről-kézre járó klasszikusról, de aki lakásfelújítás vagy költözködés során pakolt már le nagyobb könyvespolcot, pontosan tudja, hogy mennyi helyet foglalnak a kötetek, mennyi port képesek hatékonyan megkötni és hány napig nem fogjuk tudni használni a kezünket egy ilyen mutatványt követően.

Vagyis, a cikk elején tárgyalt hatékonyság és minimalizmus jegyében valószínű, hogy az e-könyvek terjedésével egyre kevesebb valódi könyvet tárolunk majd a lakásunkban, ezzel viszont sok polcnyi felület szabadul majd fel, amellyel kezdenünk kell valamit.

Segítenek a már említett lifehacker-oldalak, ahol Marie Kondo szellemében megtudhatjuk, hogy például a szép színes, fonott kosarak vagy dobozok remek kiegészítői az üresen maradó könyvespolcoknak, főleg, hogy rengeteg, a lakást elárasztó kacatot tudunk így rendezett formában tárolni.

Hasonló felhasználási módszer a különféle üveg tárolóedények bevetése is, amelyeket használhatunk dekorációként színes homok, különféle magok vagy kavicsok segítségével, de a gyakran előkerülő apróságokat is beletehetjük, hiszen így mindig tudni fogjuk, hogy mit hol találunk.

Mit kezdjünk a sok felszabadult hellyel?

A felszabaduló helyet például növények telepítésére is használhatjuk, a sok zöld ugyanis egyrészt jó hatással lesz a közérzetünkre, másrészt a lakás levegőjét is tisztítja. Hasonló hangulatfokozó megoldás a gyertyák használata, ezekkel azonban érdemes vigyázni, ha ugyanis nem a legfelső polcra kerülnek, károsíthatják a bútort. Persze vannak azok a típusú illatgyertyák is, amelyeket sosem gyújtunk meg, csak gyönyörködünk bennük, ezek is jöhetnek a megürült polcokra.

A dekoratív képkeretekbe helyezett kedves fotók kihelyezésével egyrészt mindig emlékezhetünk életünk fontos pillanataira, másrészt ezzel a korábban üres polc a lakás rendkívül látványos, központi elemévé válhat.

Persze a fenti ötletek csak javaslatok, hiszen valószínű, hogy sokan hallani sem akarnának arról, hogy megszabaduljanak a családi könyvtártól, ezzel pedig a világon semmi baj sincsen. Arra viszont sokkal nagyobb az esély, hogy az életüket most kezdő, új lakásba költöző fiataloknál már kisebb az esélye hasonló – analóg – könyvtár kiépülésének, mivel valószínűbb, hogy ők már e-bookok formájában hódolnak majd az olvasás szenvedélyének.

Szerencsére ma már léteznek olyan gyártók, mint a dél-koreai Samsung, amely legújabb QLED-tévéinél lehetővé tette, hogy a készülékek csak akkor kerüljenek a lakás középpontjába, amikor funkciójuk szerint használjuk azokat, ha azonban nem tévézünk, akkor diszkréten a háttérbe olvadva gyönyörködtessenek.

Az elképesztő 8K-felbontású QLED-kijelző – amely a manapság legelterjedtebb Full HD felbontás tizenhatszorosának megjelenítését teszi lehetővé – ugyanis az úgynevezett Háttér mód funkciónak köszönhetően kikapcsolt állapotban is meg tud jeleníteni állóképeket.

A minimalista dizájn ihlette keskeny fémkeretbe foglalt tévé így diszkrét műalkotássá, információs központtá vagy épp hangulatvilágítássá tud átlényegülni. Az Észrevétlen csatlakozás 2.0 elnevezésű megoldás pedig eltünteti a lakásban indák módjára kígyózó kábelrengeteget is, így nem kell azokban botladozni, vagy attól tartani, hogy távollétünkben a család kedvenc háziállata azokon gyakorolja majd a villanyszerelés alaplépéseit.

 

A lényeg, hogy érdemes átgondolni, mit és hogyan engedünk be az életünkbe, vagy azt, hogy a digitális megoldásokat hogyan állítjuk harmóniába az analóg világgal és saját belső igényeinkkel.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Samsung megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.

Samsung BrandChannel

Titkok és kísértések: miért akarunk belenézni a párunk mobiljába?

Valóban csak rajtunk múlik, és pusztán tudatos döntéseink függvénye, hogy mobileszközeink rombolják vagy építik a kapcsolatainkat? Ha élünk is a gyanúperrel, hogy a párunk titkol előlünk valamit, van-e jogunk belenézni a telefonjába? És mit tegyünk, ha találtunk valamit? A szorongás pedig jogos, ha nem kapunk azonnal választ a másiktól?

Samsung BrandChannel

5 tipp a sztárfotóstól: így örökítse meg a „golden hour” pillanatait

A világsztárokról készített portréi által híressé vált Uli Weber Ibizán tesztelte a Samsung csúcsmobiljának kameráját. A többek között Stinget, Kate Mosst vagy Kylie Minogue-ot is fotózó német fényképészt a golden hour, vagyis a naplementében készült megismételhetetlen színvilágú fotózás titkairól kérdeztük.

Samsung BrandChannel

Milyen a jó pingvinvezér? – Hazánk legismertebb youtuberét kérdeztük a videojátékokról és a szülők felelősségéről

Nessajnak van polgári neve is, rajongói, követői azonban csak így, esetleg Császárpingvinként ismerik. A fiatalember már két éve foglalkozik a vlogolással, ez idő alatt pedig olyan közönséget épített ki magának, amelyet egy-egy vidéki lap vagy kisebb tévécsatorna is megirigyelne. Őt kérdeztük a youtuberek életéről, de arról is, mit gondol a játékfüggőség vagy épp az e-sport jelenségéről.

Samsung BrandChannel

Imádja habzsolni a sorozatokat? Mutatjuk, hogy teheti azt még élvezetesebbé

Főleg a tévésorozatok rajongói körében népszerű az úgynevezett „binge watching”, vagyis az a maratoni tévézés, amelynek keretében 3-4-5 epizódot, vagy akár egy egész évadot is letudnak egyhuzamban. Adunk néhány tippet, hogyan érdemes belevágni, hogy az élmény is tökéletes legyen és az egészségünk se lássa kárát a vizuális habzsolásnak.

Samsung BrandChannel

Nem jönnek a jó ötletek? 7 egyszerű módszer a kreativitás fejlesztéséhez

A kreativitás nem csak a művészi lelkületű emberek és nem is a zsenik kiváltsága. Bár sokan nem gondolnak bele, a kreativitás igenis fejleszthető, csupán arra van szükség, hogy képesek legyünk ellazulni és engedni, hogy szabadon szárnyaljon a képzeletünk. Mutatunk pár módszert, amivel akár már perceken belül felpörgethetjük a kreativitásunkat.

Samsung BrandChannel

Növelné otthona értékét? Ezekre lesz szüksége!

Bár az ingatlanok értéke mostanában elég magasan jár, néhány, nem túl drága eszközzel tovább gyarapíthatjuk lakásunk értékét, nem beszélve arról, hogy ezzel párhuzamosan kényelmesebb és fenntarthatóbb életet élhetünk bennük. Mutatjuk, mivel érdemes bővíteni otthonunk gépparkját.