Rosszul állnak a magyarok a barátság terén - adta hírül nemrég az MTA és két barátságkutató. A társadalom közel negyedének (24%) egyáltalán nincs olyan társa, akivel megosztaná legféltettebb titkait, és ahogy öregszünk, egyre kevesebb barátunk lesz. A kutatásból kiderül, hogy minél gazdagabb és magasabb társadalmi státuszú valaki, annál több barátja van, és fordítva. A magyarok kétharmadának maximum viszont csak négy "közeli ismerőse" van, és 2011-hez képest jelentősen csökkent azok száma is, akinek tíznél több barátja van (17-ről 4 százalékra esett vissza). Leültünk a kutatásokat jegyző két szakemberrel, Albert Fruzsinával  és Dávid Beátával beszélgetni, hogy jobban megértsük, miért nincsenek barátaink. 

Szétesik a társadalom, ha nincs elég barát

A barátságok a személyes élet minőségét javítják, boldogabbá tesznek minket, sőt meghosszabbítják az egyén életét, míg a társadalom szintjén az integráció és kohézió szintjét jelzik. Albert Fruzsina mond is egy példát: a szegregált magyar iskolarendszer azért is probléma, mert egy jómódú, budai iskolában tanuló gyerek soha nem találkozik hátrányos helyzetűekkel, akikkel barátkozhatna, így fogalma sincs arról, hogyan él valaki teljesen más társadalmi helyzetben. Ugyanakkor Kertesi Gábor kutatásaiból azt is tudjuk, hogy egy rossz helyzetű, szegény családból származó tanuló önmagában attól, hogy szegényként vannak "felsőbb" kapcsolatai, jobban teljesít, tehát egy középosztályi barát sokat segíthet társának abban, nehogy lemorzsolódjon.

Albert Fruzsina

Máté Péter

Ha nincs kapcsolat a társadalom különböző csoportjai között, akkor ez gyengíti a társadalmi szolidaritást és ellenségességet szül. Nézzük meg, mi alapján kódolják egymást itthon az emberek. A magyarok fogalomrendszere szerint a barát állandóan álljon rendelkezésre, támogasson, segítsen, ha kell. Barát az, akire mindig lehet számítani, akiben mindig megbízhatok. A kutatók úgy vélik: az az érdekes, ami kimaradt a meghatározásból, hogy az egyénnek magának mit kell belerakni a barátságba, hogy működjön.

Magyarországon a nyolcvanas években nemzetközi összehasonlításban is nagyon fontosak voltak a munkahelyi kapcsolatok. A rendszerváltás utáni időszakban a munkahelyek megszűnésével ezek a viszonyok is megsérültek, sok esetben megszűntek. A helyzet mára sem lett kedvezőbb: a megnövekedett munkahelyi fluktuáció, versenyhelyzet, a munkaerőpiaci bizonytalanságok nem kedveznek annak, hogy munkatársaink köréből szerezzünk barátokat. A rendszerváltás után a barátságkutatók, szociológusok is sokat vártak a civil szférától. Úgy vélték, ott majd összejönnek az emberek, ez is a barátságok létesítésének új helyszíne lesz, de ez elmaradt.

Norma, hogy a házasság után nem forszírozzuk a barátságokat

Nehéz nemzetközi összehasonlításokat végezni, de a barátok, közeli barátok száma más országok túlnyomó többségéhez képest alacsonyabb nálunk, és többen vannak azok, akiknek egyáltalán nincs baráti kapcsolatuk. Magyarország gyakorlatilag sereghajtó ezen a területen is: már a 80-as években sem álltunk jól, de ehhez képest is romlott a helyzet. Egy tajvani összehasonlításból például az derült ki, hogy az ottaniaknak 3-4-szer annyi barátjuk, ismerősük van, mint nekünk.

Nálunk az is általános jelenség, hogy az idősebbeknek kevesebb barátjuk van, mint a fiatalabbaknak, vagyis ahogy öregszünk, egyre fogynak a barátaink. Pedig ez nem törvényszerűség, Nyugaton az idősebbek új barátokat szereznek azzal, hogy eljárnak különféle szabadidős körökbe, hobbikhoz kapcsolódó közösségekbe. Ehhez egyfajta anyagi jólét is kell (persze nem mindenhez, kirándulni lehet kevés pénzből is), de nálunk nincs meg a hagyománya az aktív élet utáni tevékenykedésnek. Az értelmiségi nőket leszámítva, Magyarországon nincs meg a hagyománya annak sem, hogy akár a családdal kapcsolatos tevékenységünk háttérbe szorítása árán is fenntartsuk a baráti kapcsolatainkat.

AFP/ Ian Hooton

Miért fogynak vajon el a barátok idős korra? Ennek oka részben a „család vagy barát?” dilemma. A magyar társadalom kapcsolathálózati szempontból meglehetősen tradicionális abban az értelemben, hogy a szoros kapcsolatok között kitüntetett a családi viszonyok fontossága. Még ma is él az a hagyomány, hogy házasság után a felek nem nézik jó szemmel, ha a másiknak barátai vannak. A férjek hirtelen nem mennek többet meccsre a haverokkal, a nők nem ugranak be egy kávéra a presszóba a barátnőkkel. És ez nemcsak egyéni vélekedés, hanem társadalmi norma is. Persze nehéz összeegyeztetni a család és magánélet elvárásaival a baráti kör fenntartását, de mint minden emberi kapcsolatot, a barátságokat is rendszeresen táplálni kell, ha ez elmarad, elhal a kapcsolat.

A régi kapcsolatok később persze újjáéledhetnek, például amikor az érettségi találkozókon már teljesen más élethelyzetben, akár válás után, akár özvegyként látják viszont egymást az egykori barátok. Ezek a fiatalkori barátságok tudnak valamiféle utánpótlást nyújtani idősebb korban.

A közösségi média, digitális világ sem segít a helyzeten

Mi a helyzet a virtuális barátságokkal, a közösségi médiával? Dávid Bea úgy véli, a fiatalok körében egyre magasabb a magányosak száma, miközben sok fiatalnak a közösségi médiában több ezer kapcsolata van. A kutató szerint viszont az online barátság soha nem tud olyan erős lenni, mint a valóságos.

Dávid Beáta

Máté Péter

Ehhez Albert Fruzsina azért hozzáteszi, hogy kevés az olyan online kapcsolat, amely ne járna együtt a valóságos barátsággal is. Van, amikor a hús-vér barátokkal egyszerűbb online kapcsolatot tartani, és sok példát találhatunk arra is, hogy internetes ismeretségekből lesz később hús-vér kapcsolat. Ugyanakkor nem lehet ötvenhez közeli barátja valakinek, ilyen nincs a kutatók szerint, mert a szoros, mély kapcsolatok fenntartása, működtetése sok energiát igényel, és az erre szánható erőforrások nem végtelenek.

A társas magány nagyon is létező jelenség, az emberek gyakran akkor is a telefonjukkal babrálnak, ha egymás mellett ülnek egy szobában vagy szórakozóhelyen, és véletlenül sem elegyednek már beszélgetésekbe másokkal például egy buszon. Ez a jelenség a fiatalok esetében azért különösen aggasztó, mert sokszor nem alakulnak ki azok a képességeik, amelyek a baráti-partneri kapcsolatok létrehozásához és fenntartásához szükségesek.

Ráadásul ha valaki például öt emberrel csetel párhuzamosan, az egy olyan felületes kapcsolattartást eredményez, ami nem hasonlítható ahhoz, amikor mondjuk két órán át beszélünk egymással telefonon, vagy netán minden rezdülését is láthatjuk egy személyes találkozás során. És könnyen elhal a családi kommunikáció is a folyamatos digitális jelenlétnek köszönhetően. Egyre inkább elmarad, hogy egymással beszélünk, vitatkozunk, akár arról is, hogy mit hallgassunk az autórádióban, mert mindenki a saját telefonját nyomkodja, a saját zenéjét hallgatja. Így pedig egyszerűen nem tanuljuk meg kezelni ezeket a társas helyzeteket.

Ezt mindkét kutató valós veszélynek tartja, és remélik, hogy a szülők egyre tudatosabban fognak a jövőben ehhez a problémához hozzáállni. A kapcsolatok nem lesznek maguktól, azokat művelni, „csinálni” kell, ahogy az angolok mondják („make friends”). Általában véve is sokkal kitartóbbnak kellene lenni amikor barátkozunk - ha kétszer nem jön össze a találkozó a többiekkel, akkor harmadszorra is meg kell szervezni azt.

Máté Péter

Haverok, ismerősök

A közeli barátok mellett fontosak az ismerősök, haverok is, épp a társadalmi kohézió miatt. A szakirodalomban ezeket hívják gyenge kötéseknek, ezek olyan lazább, inkább ismerősi szintű kapcsolatokat, amelyek többek között abban segítenek, ha valamiféle specialistát, információt vagy például állást keresünk. Ilyenkor a közeli kapcsolatok sokszor nem tudnak segíteni, hisz ők sok esetben ugyanazokat az orvosokat, szakikat, álláslehetőségeket stb. ismerik, akiket mi. Sajnos ezeknek a gyenge kötéseknek a száma is csökkenő tendenciát mutat Magyarországon.

Azt látják a kutatók, hogy a különböző csoportok távolodnak egymástól, egyre kevésbé ismerünk nagyon más státuszúakat, kapcsolati értelemben is szakad szét a társadalom. Új jelenség, hogy a gazdasági elitnek nincsenek kiterjedt gyenge kötései, főleg a tőlük távol levő társadalmi csoportokkal. Ők valószínűleg egyre inkább fizetnek mindenért, és nincs szükségük az ilyen típusú erőforrásokra.

A vidéki, jobb státuszú értelmiségi rétegnek a legtágabb a foglalkozás alapú kapcsolati hálója, a szegényeknél pedig megint beszűkül. Pedig a források szűkösségét kompenzálni lehetne egy kiterjedt kapcsolati hálóval, ez egy érvényes társadalmi stratégia lehetne, de épp az ellenkezőjét tapasztaljuk. Ez sem jó jel a társadalmi integráció szempontjából.