Határeset-programunk támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap

 

 

 

Határeset-ajánló

Novigrad vára Novigrad vára, Novigrad
Szabálytalan alaprajzú, többször kibővített és átépített romvár. A bronzkori előzmények után a római korban építettek erődítményt, amely azonban a kora középkor századaiban elromosodott. A településnek is nevet adó új várnak az építése a 13. század első felére tehető, további bővítése még a század v...
II. Ferdinánd mauzóleuma és a Szent Katalin-templom II. Ferdinánd mauzóleuma és a Szent Katalin-templom, Graz
A Szent Egyed-székesegyháztól északra áll a Szent Katalin-templom, s ennek részeként a mauzóleum, amely II. Frigyes császár és magyar király hamvait is rejti. Az épületegyüttes Giovanni Pietro de Pomis olasz építész munkája. 1614 és 1634 között építették, a kései manierizmus és a kora barokk stílusj...
Erődítésrendszer Erődítésrendszer, Pinkaóvár
A Magyar Királyság nyugati határszélén álló településen a határ védelmében fontos szerepet játszó, korai, összetett erődítések, Árpád-kori vár(ak) nyomait találhatjuk meg. A Pinka folyótól szegélyezett félszigeten már Szent István korában vár állott. A ránk maradt sáncok a 12 – 13.századbó...
Református templom Református templom, Iske
Az Ung vármegyei falucska a Laborc folyó bal partján épült fel. Eredete az Árpád-korba nyúlik vissza: a fennmaradt írott forrásokban 1297-ben tűnik fel a neve először. Neve puszta személynévből keletkezett, magyar névadással. Iske középkori történelméről, birtokosairól éppúgy keveset tudunk, mint...
Evangélikus templom Evangélikus templom, Kisperlász
Az Árpád-kori eredetű faluról az első, máig fennmaradt írott források a 13. században emlékeznek meg. Lakói a reformáció századában, az 1500-as években luteránusokká lettek. Bár a falut megszerző, katolikus Koháry-család nyomására, a 17-18. sz fordulója körül kényszerűségből katolizálniuk kellett, a...

Kedves látogató!

A HATÁRESET a műemlékem.hu portál programja a Kárpát-medence, mint kulturális környezet épített örökségének felderítésére, amelyet az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület szakmai segítségével, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával igyekszik megvalósítani.

Célunk, hogy bárki által bővíthető, egységes elvek alapján felépülő adatbázist hozzunk létre - részben pontszerző verseny formájában, játékos szellemben - a Kárpát-medence, e sokszínűségében is kulturális egységet alkotó térség épített emlékeiről. Szándékosan nem műemlékekről, hanem történelmi épületekről, vagyis történeti, építészettörténeti, művészettörténeti értékkel bíró objektumokról van szó, hiszen a különböző országokban különböznek a védelem fogalmai is. Nem csupán a védettet, hanem az értéket, a megőrzendőt keressük és igyekszünk megjeleníteni, függetlenül tehát attól, hogy az jelenleg védelem alatt áll-e.

A HATÁRESET a Kárpát-medencét történeti épületek szempontjából földrajzi fogalmon alapuló, azonban annál némiképp tágabb kulturális egységként értelmezi. Ennek a sokszínű kulturális egységnek a gyökere a Római Birodalom korába nyúlik vissza, majd a középkoron át (természetesen változó számú emléket hagyva maga után) egészen a huszadik század elejéig tartott. A térségben a mai államhatárok kialakulásával nagyobbrészt megszakadtak azok a folyamatok, amelyek ezt a kulturális egységet táplálták, így különösen a második világháború után létrehozott értékek már nem lehetnek részei az adatbázisnak. Így is csaknem kétezer esztendő közös épített örökségét igyekszünk megismerni és megismertetni. A HATÁRESET inventáriumába való bekerülés elsődleges szempontja és feltétele az egyetemes-, illetve a magyar történeti-, építészettörténeti-, művészettörténeti érték megléte, azonban nagyon fontos és az adatlap része az is, hogy mennyire megbecsült örökségi eleme a szóban forgó objektum annak az országnak, amelynek a területén található.

Tovább az összes adatlapra

Összetett keresés

 
További cikkeink