Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

A Szőgyéni Községi Könyvtár mellett immár 13 éve működő baba-mama klubból az elmúlt évek folyamán sok gyermek került óvodába, majd az iskolába. A helyszín több ízben változott, de a folyamat nem. Az anyukák és a babák hetente találkoznak a klubban, olykor örömmel veszik a számukra készített rendhagyó foglalkozásokat is, ünnepnapok és jeles napok alkalmából.

Októbertől kezdődően a baba-mama klub programjához társult a Ringató foglalkozás, mely a galéria és könyvtár épületében kapott otthont, ahol zavartalan nyugalom és tágas tér várja az anyukákat és babákat, minden szerdán a délelőtti órákban.

A szomszédos Kürt községből érkezett Danczi Mónika, aki 2016 óta tart rendszeresen Ringató foglalkozásokat, a Felvidéken és az anyaországban egyaránt. A szakképzett foglalkozásvezető a falujában, Kürtön és Érsekújvárban tartott foglalkozások mellett több ízben tett eleget felkérésnek Budapesten a Müpában, a Fónóban, az Erkel Ferenc Színházban és számos ismert kultúrkörben. Az óvodákban a Cseperedő program keretében énekelteti meg a gyermekeket, jelenleg Bátorkeszin, Kürtön, Fűrön egyaránt.

Mónika nagy áldásnak tekinti életében a módszertannal való megismerkedést és annak közvetítését. Így vall erről:

„A Ringató foglalkozások áldásos hatásai által nemcsak a gyermek fejlődik hallásban, járás- és beszédkészségben, érzelmileg és koncentrációkészségben, hanem elkíséri az egész családot a boldog együttlét, egymásra való odafigyelés és a gondoskodás biztonsága, melynek hátterét kimeríthetetlen népdalkincsünk biztosítja.

Nagy öröm, hogy a huszonnégy órás szülői szolgálatban kimerülő anyukák csöppségeikkel együtt feltöltődhetnek, korosztályuk közösségében lehetnek, és népdalokkal, játékokkal térhetnek haza. Célunk, hogy a foglalkozásokon megismerteket életükbe illesztve örömet, szépséget éljenek meg. A magyar népi kultúrából gazdagon építkező foglalkozás olyan örök kincseket ment át így az életbe, amelyeket már csaknem elfelejtettünk. Megható látni, mennyire működik, milyen csodákra képes egy-egy mondóka, egy kis csiklandós vagy tenyérsimogatós játék, de a népdalok, altatók, rengetők, ringatók, jártatók, lovagoltatók, népi hangutánzók ereje is egészen mélyen hat.”

A védjegyes magyar foglalkozás behálózza a Kárpát-medencét, az anyaországon kívül a külhoni magyarság körében, a diaszpórában is szakavatott emberek segítik a szülők munkáját, erősítve ezzel a nemzeti öntudatot. Több mint száz szakképzett foglalkozásvezető több mint kétszáz településen tart hétről hétre Ringató foglalkozásokat 0-3 éves korú kisgyermeket nevelő családoknak. A módszer alapítója, a Forrai Katalin-díjas zenepedagógus, Gállné Gróh Ilona megfogalmazása a zenei anyanyelvről így szól:

„A zenei anyanyelv – szerencsés esetben – az anyanyelvvel együtt kezd a sajátunkká válni, és aztán egyre bővül, ahogy a szókincs is egyre gyarapodik.”

A Kodály Zoltán és Forrai Katalin munkásságára alapozott módszertan otthonra is nyújt segítséget, kiadványokkal, könyvekkel, zenei hanganyaggal, mesékkel, a magyar hagyományokból merített mondókákkal, ölbéli játékokkal, gyerekdalokkal és a művészi értékű, tiszta forrásból származó, komponált gyermekdalokkal is.

Kodály Zoltán a gyermek zenei neveléséről így vélekedik: „Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel… még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek nevelése.”

A családi zenei nevelés, a közös játék és éneklés élménye, miként mindenütt, Szőgyénben is nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak anyukákat, de apukákat és nagyszülőket is szívesen fogadnak a szervezők, és megfogadva Kodály Zoltán tanácsát, gyermeket váró kismamák is részesei lehetnek a Ringató foglalkozásoknak.

Danczi Mónika, aki szerelmese a zenének, a magyar népdalnak, így vall életéről és a Ringató foglalkozásokról:

„Énekelek és zenélek, amióta az eszem tudom. Nagyanyám és szüleim napi rendszeres énekén és zenélésén nevelkedtem, ebből táplálkozom a mai napig. Háromévesen az óvodában kezdtem a fellépéseket, majd iskolám énekkarában, népi kórusban és szólistaként folytattam a sort. 1998 óta egyházi verséneklő együttes alapítójaként és vezetőjeként az állandó zenei tevékenység, a koncertek, a fellépések sora a mindennapjaim részét képezik.

A Ringatóval való találkozásom életem egyik legcsodásabb ajándéka. Olyan értékeket, tartást, életrevalóságot, igaz örömöt nyújt ez a világnak, amiről már azt hittük, talán örökre elveszik. Nyelvünk, kultúránk olyan értékmentő és igazi lüktetéssel, élettel teli valósága ez, ami által jobbak lesznek az emberek, a családok, így a világ is.

Kis lépésekkel megyünk nagy dolgok felé. Jöjjön, aki csak jöhet, hallja, akinek füle van, lássa, akinek szeme van! Én már nem hagyom ezt abba, amíg hangom lesz, amíg Gállné Gróh Ilona – a módszer alapítója – és Isten is hozzásegít! Ringassunk hát!”