17 csodás társasjáték gyereknapra, a Qubit ajánlásával

2020.05.27. · majom

Most vasárnap gyereknap, és egy igazán jó társasjáték ebből az alkalomból nem csak egyszeri élmény nyújthat, ráadásul, ha egy gyerekjáték a felnőttek számára is élvezetes, az igazán elismerésre méltó egy társasjáték részéről. Rengeteg gyerekjáték van, de olyant alkotni művészet, ami első sorban gyerekeknek szól, ugyanakkor felnőttek számára is szórakoztató, vagy éppen kihívás. Az alábbiakban olyan társasjátékokat gyűjtöttünk össze, amik első sorban dizájnjuk és témájuk miatt nem biztos, hogy felnőtt társaságban előkerülnének, ha azonban a felnőttek közösen ülnek le gyerekekkel játszani, minden bizonnyal nagyon jól fogják magukat érezni. Fordítva pedig, ha olyan játékokat kerestek, amiket felnőtteknek sem snassz elővenni, de gyerekekkel is jól játszhatók, akkor nézzétek meg korábbi karanténajánlónk elejét, hiszen ott is gondoltunk a családokra. Mostani listánk azonban teljesen új, köztük egészen sok friss újdonsággal. Fogadjátok szeretettel gyereknapi játékajánlónkat!

Kutyavilág

photo_camera Kutyavilág (kiadó: Keller & Mayer) Fotó: Gáspár Merse Előd

A Kutyavilág egy nagyon különleges nagydobozos társasjáték kézzel festett mini kutya figurákkal, szám szerint hat darabbal, amit a gyerekek imádnak. Igazi egész estés családi társasjáték, ha a maximális hat fő játssza, de kettesben is jól működik, főleg akkor, ha kutyacsapatokkal játsszuk. Hatéves kortól ajánlható, sandbox típusú játék, azaz a játékosok, illetve a kóbor kutyák teljesen szabadon mászkálhatnak a játéktéren akciópontjaik felhasználásával.

A kutyusok célja, hogy kukák felborogatásával, éttermekben való kunyerálással és újságok kihordásával szerezzenek három csontot, amit elvisznek a saját búvóhelyükre elásni. Ezt csupán egy körút során nem tudják megtenni, mert egy kutyaszájba legfeljebb két dolog fér. Érdekesség, hogy a kutyák eltérő képességekkel rendelkeznek, akciópontjaik számában eltérés lehet, és minden kutyához saját 12 lapos kártyapakli tartozik. Ezek a lapok döntik el kockadobás helyett, hogy mi történik egy-egy akció esetén. Ha például kukát borogatsz, akkor felcsapsz egy kártyát és megnézed, hogy a kukaborogatás mezőben mi szerepel: semmi, netán csont vagy ételmaradék. A kaja nagyon fontos, mert hamar elfogyhat, és akkor mész a kutyamenhelyre, ami többnyire hátráltató tényező.

A játékosok vérmérsékletétől függően apró konfrontációkra is lehetőség nyílik a játékban a szerencsefaktort ellensúlyozandó. Egyrészt körbepisilheted a területedet, amivel le tudod kötni a többi kutyát, másrészt lehetőség van verekedni vagy a sintérautót rámozgatni a másikra, és e két utóbbi esetben a kutya szájában lévő dolgok ki is eshetnek. Taktikázásra bőven van benne lehetőség, és ki lehet tapasztalni az egyes kutyák tulajdonságait: másképp érdemes játszani egy cuki kutyával, mint egy harci ebbel.

Zombie Kidz - Evolúció

photo_camera Zombie Kidz - Evolúció (kiadó: Reflexshop) Fotó: Gáspár Merse Előd

A Zombie Kidz Evolúció a társasjátékok online enciklopédiájának (BGG) felhasználói szerint jelenleg a legjobb gyerekjáték, így kezdhettük volna ezzel is a listát, csak nem akartam rögtön zombikkal ijesztgetni senkit. A helyzet azonban az, hogy semmi ijesztő nincs a játékban, nagyon aranyos grafikája van, és 7 éves kortól ajánlják.

A játék több szempontból is különleges: egyrészt kooperatív játék, másrészt kampányjáték, azaz a játékosok játékról játékra küldetéseket teljesíthetnek, és bizonyos célokat elérve matricákat ragaszthatnak, illetve kibonthatnak egy-egy titkos borítékot, amiben újabb küldetéseket és játékelemeket találnak. Közben apránként a játékszabály is változik, de bármikor bármelyik verzióval újra lehet játszani, a matricák csak a haladási naplóba kerülnek be, nem a játékelemekre.

A játékszabály egyébként rendkívül egyszerű, két percben elmagyarázható. A pálya csupán kilenc mezőből áll, a cél pedig az, hogy az iskola négy sarkában lévő kaput lelakatoljuk, ezáltal megakadályozva azt, hogy a zombik teljesen elfoglalják az iskolát. Csodálatos, hogy csupán ezen a kilenc mezőn milyen pörgős, izgalmas játék játszható, ráadásul sokféleképpen újrajátszható, amit a 13 boríték is garantál, amikben többek között speciális karakterképességeket is találunk a négy főhősünknek, és innen tudhatjuk meg azt is, hogy mit tudnak a szuperzombik.

Tiltott Sziget

photo_camera Tiltott sziget (kiadó: Reflexshop) Fotó: Gáspár Merse Előd

A Tiltott sziget ugyancsak kooperatív társasjáték. A játékban kalandorok lehetünk, akik alatt süllyed egy sziget, amit nekünk úgy kell elhagynunk, hogy előtte még időben megszerezzük a kincseket. A nagy újrajátszhatóság egyik biztosítéka, hogy a szigetet minden játék elején véletlenszerűen rakhatjuk ki 24 darab kétoldalú lapkából, az ábrán is látható alakzatban. Egy zseniális mechanika biztosítja, hogy a sziget előbb-utóbb tényleg elsüllyed. A lapokat ugyanis rendre megfordítjuk kékesebb oldalukra, ez jelzi azt, hogy áradás alá kerülnek, és ha valamelyiket nem tudjuk időben felszárítani, a lapka ki is kerülhet a játékból. Folyamatosan azt érezzük tehát, hogy fogy a lábunk alól a talaj.

A játékot csak egyféleképpen lehet megnyerni, elveszíteni viszont sokféleképpen, ezért a játékosok közös gondolkodására és tervezésre van szükség, amit tovább színesítenek a speciális egyéni karakterképességek. A szerzőnek, Matt Leacocknak van még számos kooperatív játéka, érdemes kipróbálni a Tiltott sivatagot is, ha a Tiltott sziget tetszett. Korábban mindkét játékról részletesen írtunk. Mensa select díjnyertes játékról van szó, ami szépen kidolgozott, közepes nagyságú fémdobozban érkezik.

Zooloretto - Párbaj

photo_camera Zooloretto Duel (Importőr: Gémklub)

A Zooloretto egy játékcsalád, aminek sok változata létezik és némelyikhez kiegészítők is elérhetők. Ezen játékok témája többnyire az, hogy egy állatkertet menedzselünk, ahova állatokat kell beszereznünk. Az alapmechanizmus az állatok beszerzésére az, hogy az állatokat előbb teherautókra pakoljuk egyesével, majd amikor valaki úgy dönt, hogy ő az egyik teherautó rakományával elégedett, akkor elviheti és vége a körének, míg az ellenfele(i) tovább gyűjtögethet(nek). Előfordulhat azonban az is, hogy egy teherautóra nem kívánt állat kerül, ami például összeverekszik a többiekkel. A lényeg tehát annak eldöntése, hogy mikor és mivel érdemes kiszállni, hogy viszonylag jól járjunk és a többieknek lehetőleg ne hagyjunk túl jó szituációt hátra.

Én most a Zooloretto játékokból a kevésbé ismert, kétfős párbaj verziót ajánlom, ami kimondottan jó darabja a sorozatnak. Gyerekek hamar beletanulnak. Kevés döntési lehetőség van benne, de ezeket a döntéseket nagyon jól kell meghozni. A játék során több fázisban és több forrásból lehet pontokat szerezni, és igyekezni kell, hogy minden állatból a tiéd legyen a többség és az elsőbbség, de ahogy már említettem: vigyázni kell arra is, nehogy összeverekedjenek az állatok. A gyerekek kedvencei természetesen az állatkölykök, amikhez csak akkor lehet hozzájutni, ha két szívecskés ikonnal ellátott azonos állatot sikerül begyűjtenünk a saját állatkertünkbe.

Rumini - A szétszakadt térkép

photo_camera Rumini - A szétszakadt térkép (kiadó: Keller & Mayer) Fotó: Gáspár Merse Előd

A Rumini könyvek sokak kedvencei, A szétszakadt térkép nevű játékban kincseket kell gyűjteni, ennél több pedig nem is kell a gyerekeknek. A kezünkben lévő négy lap által meghatározott mintázatokban új térképlapokkal bővíthetjük a közös térképet, célunk pedig az, hogy a megfelelő térképlapokat körberakjuk minden oldalról, mert akkor kapjuk meg a rajtuk szereplő kincseket és varázseszközöket. A gyerekek számára nagyon jó koordinációs gyakorlás, de nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Azt könnyű megállapítani, hogy mit tudunk könnyen megszerezni csak a közvetlenül szomszédos mezőket figyelembe véve, de több lap megfelelő sorrendbe és pozícióba történő lerakásával közvetett kombinálásra is van lehetőség, amit néha még a felnőtteknek is kihívás lehet megoldani. Könnyen tanulható játék 2-4 játékos részére nagyjából 20-30 percben, amit a kincskártyákkal szerezhető extra lehetőségek tesznek még változatosabbá.

Pearls

photo_camera Pearls (Importőr: Gémklub) Fotó: Gáspár Merse Előd

Egy igazán egyszerű kisdobozos kártyajáték is tud nagyon jó lenni, és még a felnőttek számára is élvezetes. Ráadásul a Pearls valójában egy absztrakt játék, de a nagyon jól eltalált dizájn és tematika könnyen megkedvelteti a gyerekekkel. Az első osztályosoknak különösen ideális a számolás játékos gyakorlására mindenféle erőltetés nélkül, és erre a játék közben és a játék végi pontszámításnál is van lehetőség. A játékban a tenger mélyére merülő gyöngyhalászok vagyunk, akik igyekeznek minél értékesebb gyöngyöket és egy-egy nyakláncra valót összegyűjteni. Egy-egy merülés során tetszőleges színt választhatunk, de azokból az összeset kötelező kézbe vennünk, azaz felhoznunk a tenger mélyéről. Vagy merülés helyett lerakhatunk kézben lévő lapokat pontokért, de azokból is csak egy színt szabad egyszerre. A kézlimit tíz lap, ezzel kell gazdálkodni, és aki elsőként tesz le adott számú gyöngyöt, az bónusz pontokat szerezhet, azaz elviheti az ezért járó extra nyakláncot is (lásd az ábrán a fölső sort).

Álomtündér kártyajáték

photo_camera Álomtündér kártyajáték (kiadó: Lulla, Ellypszilon Kft.) Fotó: Merse E. Gaspar

Felmerül a kérdés, hogy mi az a társasjáték, amivel az egészen kicsiket is be lehet vezetni a modernebb játékok világába úgy, hogy a játékot a felnőttek is élvezik. Erre igen kiváló példa egy kevéssé ismert játék: az Álomtündér, ami ráadásul magyar fejlesztés. Rendkívül szép a grafikája, és jókora lapokból áll a pakli. Mészáros Bori azonos című meseregényéhez kapcsolódik a történet, de a mese ismerete nélkül is játszható. Fontos benne a szerencse és a stratégia is, ráadásul rendkívül változatos, pörgős. A gyerekek hamar ráéreznek az apró taktikai és stratégiai döntésekre, amiket gyorsan meg lehet hozni, de megtanulják a veszteség kezelését is, amiből épp megfelelő mennyiség van csak benne ahhoz, hogy izgalmassá váljék. Már 4-5 éves kortól ajánlott, és akár négyfős család is játszhatja.

Gyümi és Gyümi Géniusz

photo_camera Gyümi Géniusz (kiadó: Vagabund) Fotó: Gáspár Merse Előd

Egy játék, pontosabban ez is egy játékcsalád, ami a felnőttek memóriáját is próbára teszi, ráadásul magyar fejlesztés, és újszerűségével megreformálta a memóriajátékokat. A GYÜMI Géniusz a GYÜMI nevű kártyajáték legfrissebb továbbfejlesztett verziója, érdemes ez utóbbit beszerezni.

A memóriajátékokat mindannyian ismerjük, de a párkereső kártyajátékok akármennyire is jók bármilyen korosztálynak, sokak számára már biztosan halálosan unalmasak. A GYÜMI egy olyan gyűjtögetős kártyajáték, amiben a kijátszott nem rendezett sorozatainknak mindig csak a legfelső lapját láthatjuk, a többire emlékezni kéne. A játék azért zseniális, mert valóban nagyon hatásos a memória fejlesztésére – nem annyira a vizuális memóriánkat mozgatja meg, mint a hagyományos párkereső memóriajáték, hanem rákényszerít minket saját mnemotechnikai módszereink kidolgozására, használatára és gyakorlására. Ugyanakkor mi dönthetjük el, hogy mennyit vállalunk be, és előfordulhat, hogy azzal nyerünk, ha jól mérjük fel a saját képességeinket – miközben a játék folyamatosan lehetőséget ad a fejlődésre. Ráadásul mindehhez elég egy kis pakli kártya, és öt fő is játszhatja.

Rumini - Kincsesláda

photo_camera Rumini - Kincsesláda (kiadó: Pagony) Fotó: Gáspár Merse Előd

A Rumini - Kincsesláda valójában három játék az egyben. Az egyik legfigyelemreméltóbb verzió egy taktikai gyorsasági játék, amiben szetteket kell gyűjteni a játék végére, de a saját kollekciónk pontozása az ellenfélnél által gyűjtött lapoktól is függ. Ezért a játék során folyamatosan változik a helyzet, és ebben a gyorsan változó helyzetben azt kell felismerni, hogy mely lapokra érdemes lecsapnunk, mely lapokat lenne érdemes az ellenfél elől megszerezni, vagy éppen kidobni a játékból. Ebből a célból jelölőket helyezhetünk az éppen felcsapott lapokra, és annak a jelölője kerülhet fel, aki hamarabb cselekszik. Amint meglátjuk a lapokat, gyorsan mérlegelnünk kell, hogy ez mennyire fontos nekünk vagy az ellenfélnek, és eldönteni, hogy rakunk-e rá jelölőt, és ha igen, melyiket. A jelölőkkel pedig gazdálkodni is kell, mert kevés van belőlük. A játék gyönyörű grafikája mindenkit megfog, öt fővel is játszható, egyes variációk már 5 éves kortól ajánlottak.

Csúszkaland

photo_camera Csúszkaland (kiadó: Gémklub) Fotó: Gáspár Merse Előd

Volt már olyan érzésed a Csodák Palotájában, hogy de jó lenne egy ilyen játék otthonra is? Ismered azt, amikor két kötél végét húzogatva keresztül kell vezetni egy golyót lyukak között egy ferde falon és ellavírozni a fal tetejéig? Vagy azt, amikor többen egy billegő labirintuson álltok, és lábmozgással kell a golyót a labirintusból kijuttatni? Ez a játék valami ilyesmi, de még ennél is jobb: egy kis Csodák Palotája az otthonodban!

Nagyon okosan oldották meg a játék mechanikáját. A cserélhető pályákat tartalmazó részt a játék dobozának megfelelően kialakított részébe kell helyezni és ott billegtetni. A játékosoknak közösen kell irányítaniuk Sir Görgőt a céltól a startig úgy, hogy ne potyogjon be egy lyukba se. A bábu alján van egy fém görgő, amit pont úgy terveztek, hogy a golyón billegő bábu adott dőlésszög esetén könnyedén meginduljon. Az egyre nehezedő pályákhoz különféle pályaelemek is tartoznak, kerítések, sziklák, ellenség, stb. A doboznak négy oldala van, a legjobb ezért négyen játszani, 7 éves kortól ajánlott.

Klask

photo_camera Klask (kiadó: Reflexshop) Fotó: Reflexshop

Ha mindig is egy léghokit szerettél volna otthonra, akkor itt van az új őrület: a Klask, ami ezt az élményt viszi az otthonodba egészen kompakt formában. Kétfős ügyességi játék tetszőleges korosztálynak! A játékosok az asztal alól irányítják saját mágneses bábujukat, és megpróbálnak az ellenfél kapujába, pontosabban lyukába gólt lőni. Nem szabad azonban heveskedni, fontos a jó koordináció és a reflex, mert ha a három kihelyezett fehér mágneses bigyóból kettő a lökődre tapad, akkor az ellenfél szerez pontot. És persze öngólt sem érdemes lőni. Családi és partijátéknak is kiváló, gyors, pörgős, vidám kikapcsolódás, és még bajnokságokat is szerveznek belőle.

A bűvös rengeteg

photo_camera A bűvös rengeteg (kiadó: Reflexshop) Fotó: Gáspár Merse Előd

Ha ütésvivős kártyajátékokból szeretnél egy kicsit megvariált modernebb verziót, akkor A bűvös rengeteg kiváló választás. Grafikája a gyerekeket rögtön megnyeri, de ahogy az ütésvivős játékok többségében, bőven van benne lehetőség a taktikázásra, és felnőtteknek is kihívás. Idézet: „Légy ravasz, mint a róka és járj túl ellenfeled eszén, de vigyázz, mert ha túl mohó vagy, elbuksz, mint a mesék megannyi gonosztevője!” Ezt a leírást szó szerint kell venni, ebben a játékban ugyanis az a nagy csavar, hogy nem jó, ha túl sokat ütsz. Ha nem ütsz semmit, akkor ugyanannyi pontot szerezhetsz, mintha sokat ütnél, de ha mindent viszel, akkor nulla pontot kapsz! A játékhoz tartozik egyébként egy egyedi mese is, amit érdemes elolvasni.

Battle Sheep

photo_camera Battle Sheep (kiadó: Blue Orange) Fotó: Gémklub

A Battle Sheep valójában absztrakt játék, ami nagyon jól fejleszti a logikát, de olyan szépen báránybőrbe van bújtatva, hogy a gyerekek rögtön megszeretik. Az a csodálatos benne, hogy 2-4 főig játszható pörgős játék, és minden játékosszámnál ugyanolyan jó, ráadásul az újrajátszhatóságot egy olyan mechanizmus biztosítja, hogy a játék elején a játékosok rakják össze szabadon az absztrakt játéktáblát, hatszöges elemekből.

A játék célja, hogy saját bárányaink, amik kezdetben egy oszlopban vannak egymáson, minél nagyobb területen szétszóródjanak a játék végére, azaz minél nagyobb területet kaparintsunk meg a legelőből. Ehhez lényegében ki kell szorítani a másikat, hogy ne tudjon lépni és terjeszkedni. A soron következő játékos egy stócát kettéoszthatja, és az egyik stóccal egyenes vonalban léphet ütközésig. Az ütközőpont lehet a pálya széle vagy az egyik báránykupac. Ha már ismerjük a játékot, akkor már a játék első fázisában, a pálya felépítésénél is fontos döntéseket kell hoznunk – nem mindegy ugyanis, hogy milyen kitüremkedéseket és beugrókat hozunk létre a pályán.

Piñata Party

photo_camera Piñata Party (kiadó: A-Games) Fotó: Gáspár Merse Előd

A Piñata Party egy kiváló fejlesztő-oktató játék gyerekeknek, magyar szerzőtől. Különlegessége, hogy egy játékban nagyon sok játék van, mert kiválaszthatjuk, hogy az adott játék során milyen lépési lehetőségek megengedettek, és azt is, hogy miként pontozzuk le a végén a szerzett cukorkákat, sőt még a táblának is van két különböző oldala. Egy játékban két lépési lehetőség megengedett, de mivel ezeket az elején választjuk ki, így minden játék más-más lehet, így remekül újrajátszható. A nagyon könnyen tanulható Piñata Party 2-4 játékosnak szól, az átlagos játékidő pedig rövid, mindössze 15-30 perc. Már 6-7 éves kortól ajánlható. Siess, szedj össze minél több cukorkát a fűből!

Jól játszani - 7 táblás játék

photo_camera Jól Játszani (szerzők: Jesztl József, Lencse Máté) Fotó: Gáspár Merse Előd

A Jól játszani című könyv hét modern, kimondottan gyerekeknek szóló táblás játékot tartalmaz, de nemcsak a leírásukat, hanem a táblákat, jó tanácsokat és a könyv végén egy beépített dossziéban a kinyomkodható játékbábukat és egyéb játékelemeket is. A hozzáértő játékpedagógus szerzők célja kimondottan az volt, hogy különböző képességű gyerekek, például különböző korú testvérek együtt tudjanak játszani, ezért a játékokban mindig van lehetőség arra, hogy az erőviszonyokat okosan kiegyenlítsük. Akár nagyobb testvérrel játszik a gyerek, akár szülővel, nagyon fontos, hogy senkinek ne vegye a kedvét az, hogy a játszma előre eldöntött. A játékok alapjait közismert, klasszikus játékok adják, de mindegyik alaposan meg van csavarva, és a szerzők mindegyikhez adnak három variációt, amelyekkel kisebb-nagyobb előnyhöz lehet juttatni a gyengébb játékost. Ez egyúttal a gyerekek fejlődését is jobban szolgálja, és játék közben még azt is megtanulják, hogy milyen érzés esélyt adni és elfogadni az előnyt. Emellett van a könyvben több olyan játék is, amit felnőttként is kimondottan érdekesnek és újszerűnek találtam. Kedvencem a Katicatülekedés és a Gombagubanc.

M/S Batory

photo_camera M/S Batory (kiadó: Granna) Fotó: Gáspár Merse Előd

Elhihetik, hogy az Ész Ventura fejtörő rovat vezetőjeként nem vetem meg a jó logikai fejtörőket, de a dedukciós társasjátékok soha nem voltak a kedvenceim: legtöbbjüket mindig erőltetett, száraz és sablonos játéknak tartottam. Az M/S Batory azonban háromszorosan is levett a lábamról: nem csak mechanikájában tesz egy csavart a szokásos kérdezz-felelek esetszűkítési mechanikára, de kellékeit és tematikáját tekintve is kiváló. A játéktér nem más, mint egy háromszintes, hatalmas óceánjáró kartonhajó, amit gyorsan és könnyedén meg lehet építeni kihajtható és összeilleszthető kartonlapokból.

Ezen a hajón mozgatható a legénység és az utasok, összesen 13 fő a kapitány papagájaival együtt. A tettes köztük van, őt keressük. Ahhoz, hogy rájöjjünk, ki az, először is kérdéskártyákat kell szereznünk a bábuk megfelelő mozgatásával, majd a kérdéskártyák segítségével tehetünk fel kérdéseket más játékosoknak, így megtudva, hogy mely kártyák lettek kiosztva és melyik az az egy szerepkártya a 13-ból, ami a tettest reprezentálja, és amit titokban lefordítva félretettünk az elején. Az érdekesség az, hogy a kérdések nagyon rugalmasan alakíthatók. Alapból csak igen-nem kérdéseket tehetünk fel, de ha szereztünk létszámkártyát, akkor konkrét mennyiségre is kérdezhetünk, de mindig csak olyan dologra kérdezhetünk rá, amihez rendelkezünk megfelelő kártyával. Ha van például helyszín, létszám és korkártyánk, akkor megkérdezhetjük, hogy hány idős ember tartózkodik a sétafedélzeten, de korkártya és létszámkártya nélkül csak olyasmit kérdezhetünk, hogy tartózkodik-e tőled valaki a sétafedélzeten. A bábuk folyamatosan mozognak, ezért a válaszból leszűrhető információt érdemes rögtön feljegyezni. A kiadó 12 éves kortól ajánlja a játékot a szükséges logikai következtetések alkalmazása miatt.

Harry Potter - Roxforti csata

photo_camera Harry Potter - Roxforti csata (kiadó: Reflexshop) Fotó: Gáspár Merse Előd

Sok tematikus játék készül különféle filmekkel kapcsolatban, ahol a játékmechanikára kevesebb figyelmet szentelnek, mert a téma már amúgy is eladja a játékot. Ez a Harry Potter-játék azonban önmagában is kitűnően megállja a helyét, emellett pakliépítő mechanikájával nagyon jól illeszkedik a történethez, amiben a varázslótanoncok (Harry, Ron, Hermione, Neville) folyamatosan fejlődnek, és a film képi világával meg tudja idézni az egész történetet hét köteten-részen keresztül, valójában ugyanis a dobozban hét egyre nehezedő játékot találunk.

A pakliépítő mechanizmus lényege, hogy a szereplők egy játék során folyamatosan fejlesztik a saját egyedire szabott alappaklijukat: új varázslatokat tanulnak, szövetségeseket és varázstárgyakat szereznek, stb. A pakliépítés modern mechanizmus, de ebben a játékban több nagyszerű csavart is beletettek, amivel igazán egyedi lett. Egyrészt a játék kooperatív, vagyis egymással összedolgozva kell legyőznünk a gonoszokat. Másrészt sikerült a gyerekeknek is könnyedén megtanítható alapjátékot készíteni, ami a hét játék során fokozatosan egyre jobban bonyolódik, nehezedik és a végén eljut addig, hogy a gyerekeknek valószínűleg már semmilyen pakliépítő játék nem lesz idegen, ha máshol találkoznának ezzel a mechanikával.

Amikor kibontunk egy-egy új kártyadobozt, találhatunk benne új lapokat a saját paklinkhoz, új gonoszokat, amiket a korábbiakkal együtt le kell győznünk, új helyszíneket, új szabályokat, esetleg új kellékeket is. Ahogy haladunk előre, a kooperáció és az előre gondolkodás egyre fontosabb lesz, de a gonoszok is össze tudnak játszani, és egymás erősítik. Míg a legelső játékban egyszerre csak egy gonoszt kell legyőznünk, a későbbiekben egyszerre több is a helyszínen lehet, és gonosz varázslatokból is kapunk a nyakunkba bőven, akár kettesével. A játék hangulata is kiváló, hiszen időrendben visszaköszönnek a filmben előforduló helyszínek és szereplők, a hetedik játék legvégén pedig magát Tudjukkit kell legyőznünk. A játék 11 éves kortól ajánlott, a hatalmas dobozban érkező hét kisebb játékdobozban több mint 250 kártyát találunk.

Csodás kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás