Miért használunk el több papírt akkor, amikor szelektíven gyűjtjük?
Miért természetes reakció a klímatagadás? Miért nem hat meg minket, hogy a Föld jövője a tét? Újszászi Bogár Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával, meggyőzés és befolyásolástechnikai szakértővel beszélgettünk arról, hogyan lehetne, és időnként miért lehetetlen rávenni az embereket arra, hogy fenntarthatóbban éljenek.
Viselkedéskutatók egy vizsgálat során arra az eredményre jutottak, hogy az emberek háromszor annyi papírt használtak fel, ha azt szelektíven gyűjtötték. "Azt gondoljuk a szelektív hulladékgyűjtés miatt, hogy a hulladékot újrahasznosítják, így felhatalmazva érezzük magunkat, hogy még többet használjunk el valamiből. Ugyanígy tovább égve hagyunk egy alapvetően energiatakarékos LED-izzót. Az ember nem gondol bele a döntése költségeibe” – mondja Újszászi Bogár László, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, meggyőzés és befolyásolástechnikai szakértő.
Hogyan lehet ezen változtatni? "Kommunikálni kell azt is, hogy bár újrahasznosítják a papírt, akkor is tényleg csak annyit használjunk, amennyire szükség van és az energiatakarékos égőt is csak akkor kapcsoljuk fel, ha valóban szükségünk van a fényre. Ezek azonban sok esetben elmaradnak. Enélkül hiába a jó szándék – eredménye nem lesz" – magyarázza a szakértő.
A kutatók keresik a választ arra, hogy mi motiválja és mi nem motiválja az embereket a környezettudatosságra. A figyelmeztető gesztusok például lényegesek Újszászi Bogár László szerint: „Túl sok dologra kell egyszerre figyelnünk. Legyen ott a csapon vagy a fogkefén egy jelzés, hogy ne felejtsék el elzárni a vizet fogmosás közben. Persze a leghatékonyabb az lenne, ha automatikusan elzárná a csap a vizet, de ez már nem csak meggyőzéstechnikai megoldás” – emeli ki.
A szakértő furcsállja, hogy miközben más területeken (így a politikai kampányok során) mérnöki precizitással alkalmazzák a szereplők a bevett befolyásolási és meggyőzési technikákat, a fenntarthatóság esetében – noha kulcsfontosságú problémáról beszélünk – ezeket elhagyják.
Természetes reakció a klímatagadók hozzáállása
Pedig a fenntarthatóság olyan téma, amely parázs vitákat vált ki és megosztja az embereket. Hogy ez miért van így? „Valaminek a közös, csoportos utálata, mint a csoportkohéziót erősítő befolyásolástechnikai eszköz, egészen az ókorig nyúlik vissza. Már Arisztotelésznél is megjelenik a közös ellenség fogalma, és ma is: vannak az „ostoba zöldek” meg a "környezetpusztítók”, így minősíti egymást a két szembenálló tábor. Az agy egyszerűsít, így működik.” – meséli.
És hogy miért egyszerűsít az agy? „Az ember sokszor megspórolja a gondolkodást: ez ugyanis glükózt von el az agytól. És bár már nem jöhet bármikor egy tigris, ami elől menekülni kell, alapvetően ezt a cél szolgálta, hogy maradjon energiája az embernek” – meséli. „Az emberi agy folyamatosan spórol a kognitív energiákkal, az érdekli, hogy spóroljon a glükózzal. Nem az, hogy mi lesz a Földdel” – teszi hozzá.
A meggyőzés során fontos, hogy előre felkészítsük az embereket a szkeptikusokra egyfajta beoltási technikával – mondja a tanár. "Mint a cigarettázásnál: mielőtt a nagyfiúk elkezdenek győzködni, hogy nyuszi, aki nem mer cigizni, a kisebbeket előre fel kell készíteni arra, hogy nem nyuszik, ha nem dohányoznak, még akkor sem, ha a nyolcadikosok ezzel piszkálják őket, sokkal inkább akkor, ha szót fogadnak egy nyolcadikosnak. Így utólag már szinte hatástalan ez az érvük”.
Hogyan vegyük rá az embereket a fenntarthatóságra?
A fenntarthatóság és a környezetvédelem kapcsán a szakértő szerint az egyik legnagyobb gond az, hogy pont az evolúciós gyökerek és az emberi agy működése miatt nem ismerjük fel a probléma súlyosságát – vagy már csak túl későn. Ezért semmiképpen nem hagyná ezt az emberekre. Már csak a hozzáférési heurisztika miatt sem: egyszerűen nincs elegendő, hiteles információja a legtöbbünknek ahhoz, hogy megítéljük a kérdést.
„Egy esemény elképzelhető okait, a bekövetkezésének valószínűségét, illetve annak gyakoriságát sokszor az alapján ítéljük meg, hogy milyen könnyen jutnak eszünkbe hozzá kapcsolódó emlékek és tapasztalatok. Hányszor sétálok el úgy az utcán, hogy egyáltalán nincs szemét? Milyen mértéktelen hulladékmennyiségről beszélnek mégis? Mi bajom származik abból, hogy olvad a jég? Nem is ismerek olyat, akinek bármi baja lett attól, hogy olvad a jég” – sorolja, hogyan is működik az agyunk egy-egy felmerülő kérdésnél. „Ahhoz, hogy az agyunk ne így torzítson, azaz, hogy másképpen gondolkodjunk erről, nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a téma a médiában és a véleményvezérek által is” – folytatja a kutató.
A fenntarthatósággal kapcsolatban szintén meghatározó még az az önvédelmi mechanizmus is, amely egyfajta sérthetetlenség-érzetet kelt bennünk. Az égető, rövid távú hatásokat pedig nem feltétlenül érezzük a saját bőrünkön, legyen szó akár klímaváltozásról, akár szennyezésről. „Szeretjük azt hinni, hogy a bajok másokkal történnek és nem velünk: Afrikában, Ázsiában lehet, de nem itt” – magyarázza.
A szakértő egy példát is hoz arra, hogyan kellene „működnie” a fenntarthatóságnak a mindennapjainkban. „Az üzleti életben már úgy intézik a dolgokat, hogy az elvárt változásokat szinte észre se vegyék az ügyfelek, hogy ne kelljen semmit tenniük. Alig, vagy egyáltalán ne kelljen a meglévő szokásokon változtatni” – összegzi. Újszászi Bogár László szerint ez a hozzáállás az, ami működne: „Ebben az esetben is több terület szakértőinek kellene összeülni, hogy mit és hogy alakítsanak át ennek értelmében, de úgy, hogy ne járjon változással, plusz tevékenységgel az emberek számára. Vagy csak nagyon kis változással. Szokásokat megváltoztatni a legnehezebb. És nem is várhatjuk el valakitől 2 perc után, aki például 40 éve húst eszik, hogy ezzel hagyjon fel. Sokkal nagyobb eredményeket érünk el, ha csupán kis elköteleződéseket, kis lépéseket várunk el. Például heti egyszer növényi tejjel igya meg a kávét vagy heti egy vacsoránál ne fogyasszon húst” – állítja.
A félelemre apellálás szintén erősen megjelenik a fenntarthatóság kapcsán is és már létező dolog a klímaszorongás és a klímadepresszió. Ez az oktató szerint meggyőző lehet, de a legtöbb esetben kimarad, hogy a megoldást is fel kell csillantani, máskülönben csak ijesztgetünk és ezzel leértékeljük a problémát.
Sokszor a cégek részéről sem igényel jelentős befektetést, hogy tegyenek a Földért. Néha elég csupán egy-egy mondat átfogalmazása, a meggyőzés tudományát segítségül hívva. „Az egyik kutatásban azáltal, hogy a Kérem, használja újra a törölközőt mondatot lecserélték arra, hogy A vendégeink csaknem 75 százaléka a törölközőjét többször is használja. Kérjük csatlakozzon a programunkhoz, óvja a környezetet azáltal, hogy tartózkodása alatt újra felhasználja a törölközőjét! mondatra, egy szállodában közel 10 százalékkal nőtt az újrahasználók száma” – teszi hozzá.
Nem motivál minket a spórolás
Ha viszont cselekvést várunk el valakitől, akkor a klasszikus, anyagiakkal érvelés nem működik – véli Újszászi Bogár, szerinte sokaknak mit sem számít, ha mondjuk a villany lekapcsolásával mondjuk 315 forint marad a zsebében, mivel a pénzzel kapcsolatos szimbólumok, témák egyébként is aktiválják az agyban az önzőségi faktort, ami ebben a témában kifejezetten hátrány.
Szintén az ókor óta meghatározza a tetteinket a csoporthoz tartozás. A szakértő idéz egy kísérletet: ennek során kollégiumi szobák fogyasztását mérték, a keveset fogyasztók zöld, míg az átlagnál több energiát pazarlók piros pontot kaptak. Ha csak a szobák lakói tudták meg az eredményt, semmilyen változás nem történt a fogyasztói szokásaiknál. „Csak abban az esetben csökkent 20 százalékkal a piros pontosak fogyasztása, amikor teljesen nyilvánossá tették azt, ki mennyi energiát fogyaszt” – mutat rá Újszászi Bogár László arra, mennyire is nem szabad leértékelni a társadalmi nyomás erejét. „Ennél az az evolúciós hatás is érvényesül, hogy csak úgy élünk túl, ha együtt cselekszünk, csoportban. Ha a csoporttal megyünk szembe, akkor ugyanis a fájdalommal azonos érzet keletkezik az agyban” – teszi hozzá.
Se a Föld, se a jövő generációja nem motiválja az embereket
Egy másik érdekes kísérletet is idéz: ennek során négy különböző csoportba osztották az embereket és azt mondták nekik, fogyasszanak kevesebbet. „Az első csoportnak azt mondták, azért, mert így óvják a környezetet, a másodiknak, hogy a jövő generációjáért. A harmadiknak azt, hogy így spórolnak. A negyediknek pedig, hogy fogyasszanak kevesebbet, mert a szomszédaik mind kevesebbet fogyasztanak” – sorolja az opciókat. Az eredmény meglepő lehet: „Csak annál a csoportnál volt jelentős változás, amelyik tagjainak a szomszédokkal érveltek. A jövő generációja esetében is csak kis változás történt a fogyasztói szokások terén, és az is csak a családos résztvevőknél” – meséli az eredményekről.
A motivációkutatás egyik fontos pontja, hogy az emberek lássák a feladat értelmét. „A légszennyezés csökkentésénél is az működik, hogy egy ekkora csökkenéssel hány (vagy akár pontosan melyik) gyereket mentettünk meg az asztmától. Nem a pingvinek túlélése. Rövid távú, közvetlen, kézzel foghatónak kell ennek az eredménynek lennie” – mutat rá.
Nehezebb ma meggyőzni az embereket bármiről is?
A meggyőzéshez manapság kötünk egy negatív asszociációt: erőszakos, furfangos kereskedőkre, értékesítőkre gondolunk, akik ránk akarnak tukmálni valamit, amire nincs szükségünk, mert érdekük fűződik hozzá. A technikák azonban adottak és akár jóra, akár rosszra használják, ugyanazok a módszerek. „Ugyanúgy meg kell győznie az anyának a gyermekét, hogy egye meg az almát, vagy akár arról, hogy gyűjtse szelektíven a szemetet” – magyarázza Újszászi Bogár László.
Fontos, hogy a civil szervezetek és a kormányzati kommunikációban is erőteljesen – és megfelelően – megjelenjen a zöld téma. A tudatos és megtervezett kampányok helyett meglátása szerint inkább a kényszerítés jelenik meg először: „Nem így csinálod? Megbüntetünk! Bezzeg politikai kampányokban mindenki profin használja azokat az eszközöket, amivel meggyőzhetőek az emberek, akkorák a betűk és olyan színűek a plakátok, ahogy az a legjobban hat az emberekre” – jegyzi meg.
A szakértő szerint a környezetvédelmi, fenntarthatóságra ösztönző kampányoknak is azt kellene alapul venniük, hogy megismerjük, hogyan működik az emberi agy a döntések során. Ehhez kell alkalmazkodnunk, ha változást szeretnénk elérni. És igenis emocionális, irracionális lények vagyunk. Ez ellen nem a logikával kell felvenni a kesztyűt: „Az ember képekben, példákban, történetekben és eseményekben gondolkodik. Nem pedig statisztikákban, számokban, valószínűségekben és tényekben.” A lengyel filozófust, Chaïm Perelmant idézi: „Ő mondta azt, hogy az embereket arról a legkönnyebb meggyőzni, amit amúgy is elhisznek.”
