Virágzó vidékünk

Könyvtár nyílt az utasoknak a szegedi vasútállomáson

Már hajnali fél négykor be lehet ülni olvasni, és akár magunkkal is vihetjük a könyvet az utazáshoz, ha visszahozzuk vagy pótoljuk egy másik kötettel.

A minikönyvtár Kultúr-váró néven nyílt meg a vasútállomás emeleti üzletsorán az egyik kihasználatlan helyiségben. Érdekessége a helynek, hogy közvetlenül a várócsarnokban fölállított zongora mellett és a vasúttörténeti kiállítással szemben található, így egy igazi, kulturális sziget született a váróban.

Ahogy a zongora, úgy a könyvtár is szabadon használható. Az utasok reggel fél négytől éjszaka fél tizenkettőig olvashatnak. A könyveket akár magukkal is vihetik, a szervezők annyit kérnek, hogy hozzák vissza majd, vagy pótolják más kötettel.

A Kultúr-váró bejáratánál a 18. századi olasz komédiaíró, Carlo Goldoni idézetével fogadják a vendégeket:

Az olyan ember, aki könyvet olvas, soha nincs egyedül.

A Somogyi Könyvtártól megtudtuk, hogy összesen 24 doboznyi könyvet adtak a minikönyvtár nyitásához, ami hozzávetőlegesen 1200 darab olvasni való. Ezek a kötetek olyan adományozott és saját beszerzésű könyvek, amelyekből több példánya van a könyvtárnak.

Fotó: szeged.hu/Csáki László Csaba

A MÁV Zrt. részéről Mondi Miklós területi igazgató úgy nyilatkozott portálunknak, hogy a Kultúr-váró története egészen 2019-ig nyúlik vissza, amikor egy alapítvány fölajánlásaként megkapták azt a zongorát, ami a minikönyvtár mellett várja a vendégművészeket.

Lényegében akkor született meg a Kultúr-váró ötlete. Amikor megkerestük a Somogyi Könyvtárat, ők mindenben támogatták az elképzelésünket. A MÁV pedig egy igazi kis közösségként fogott össze, kaptunk polcokat, a Vasúttörténeti Alapítvány adott képeket, relikviákat, a MÁV igazgatóságától kaptunk szőnyeget, asztalt, székeket,  foteleket. A koronavírus miatt az  őszi megnyitót szeptemberre halasztottuk

– nyilatkozta a Sokszínű Vidéknek Mondi Miklós.

1500 kötettel járja majd Heves megyét a könyvtárbusz
A korszerűen felszerelt járművet pénteken adták át.

Megtudtuk azt is, hogy a könyvtárban minden korosztály otthonra lel, a kicsiket gyerekkönyvek, színezők, rajzolási lehetőség is várja.

A Somogyi Könyvtár úgy állította össze a kínálatot, hogy a természettudományos kötetektől, a krimiken át a szépirodalomig mindenki megtalálhatja az ízlésének, érdeklődési körének megfelelő olvasmányt

– tette hozzá a területi igazgató. A távlati tervekről elhangzott, hogy a nagyobb forgalmú állomásokon is tervezik majd hasonló kulturális terek, sarkok, zugok kialakítását.

Szeged mellett egyébként Kecskeméten van egy hasonló olvasásra biztosított terület, igaz ott nem minikönyvtár működik, hanem egy polcnyi kötet egy székkel, asztallal, de a kultúrának sokszor ennyi hely is épp elég, hogy új híveket toborozzon…

A közönség szobanövényeivel zöldítik be a 100 éves szegedi mozit
Ezáltal is szeretnék otthonosabbá tenni a felújított épületet.

Kiemel fotó: szeged.hu/Csáki László Csaba

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik