A koronavírus-járvány szinte automatikusan a hagyományos nemi szerepeket erősítette meg. A megnövekedett mennyiségű, fizetetlen reproduktív munka az anyákra hárult. Erre a felismerésre jutott négy magyar kutató, akik magyarországi és erdélyi magyar anyákat kérdeztek tapasztalataikról a járványhelyzetben. A kutatást Nagy Beáta (Budapesti Corvinus Egyetem), Geambașu Réka (Babeș-Bolyai Tudományegyetem), Gergely Orsolya (Sapientia EMTE) és Somogyi Nikolett (Antwerpeni Egyetem) végezték. Nagy Beáta válaszolt a kérdéseinkre.

2020.09.10. Írta: Kránicz Bence, borítókép: Ketut Subiyanto, Pexels

A karantén, az otthoni munka és iskola új helyzet elé állította a családokat. A tanulmányban azt mutatjátok be, hogy főleg az anyák terhei növekedtek meg. Lehetett rá számítani, hogy ez így lesz?

Mivel kimondottan kisgyerekes, home office-ba kerülő anyákat kérdeztünk, akiknek a párja hasonló körülmények között dolgozott, arra számítottunk, ez a fiatal, jellemzően magas iskolázottságú társadalmi csoport egyenlőségpárti lesz. Mindenki otthon van, mindenkinek fontos a munkája és a családja, miért ne végeznék közösen az otthoni feladatokat? Ráadásul egy korai internetes kutatás azt jelezte, hogy a férfiaknak nincs hová hátrálni az otthoni munkák elől. Hát ehhez képest a mi kutatásunk nagyon másfajta valóságot mutatott, ahol az anyák – egy-két kivételtől eltekintve – automatikusan az összes fizetetlen, reproduktív munka elvégzésének és menedzselésének felelősévé váltak. Ez a fizetetlen munka a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt: a házimunka mellett a gyerekek napközbeni gondozása és oktatása is a családok, értsd, nők nyakába szakadt. A refamilizáció felerősödött, és megsokszorozta az anyák feladatait.

A saját tapasztalatom az volt a karantén alatt, hogy végképp összemosódott a munkavégzésre szánt időm és a családi vagy szabadidőm. Az anyák hasonlóról számoltak be, vagy éppen, hogy az eddiginél is tudatosabban el kellett különíteniük a különböző feladatokra szánt idejüket?

Hónapokon át tartó tapasztalat volt, hogy minden mindennel összefolyt, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy végtelen munkafolyamattá és rendkívül stresszessé váltak az anyák mindennapjai. Mivel mindenki otthon volt, folyamatosan kellett ételt készíteni, takarítani vagy mosni, de a gyerekekkel való foglalkozás feladata és igényessége még ezeket is domináló, rengeteg frusztrációt okozó tevékenységgé vált. A tudatosság abban merült ki, hogy a gyerekek iskolai feladatait minden délelőtt el kellett végezni, és ennek felelősségét az anyák viselték. Tudatos volt, ám önkizsákmányoló, hogy az anyák hajnalban vagy éjjel, és még hétvégén igyekeztek behozni a keresőmunkával kapcsolatos lemaradásukat, amikor a családtagokkal nem kellett aktívan törődniük. Nem véletlen, hogy az interjúk során csupa frusztrált és fáradt nővel interjúztunk, aki már nagyon várta, hogy vége legyen az iskolának és a karanténnak is. 

Az apák élete kevésbé változott meg, írjátok. Ezek szerint a számos munkahelyen elrendelt otthoni munkavégzés nem hozott jelentős változást?

Az apák munkájáról tipikusan azt mondták, hogy őket kevésbé lehet bevonni, mert ők azok, akik a fő kenyérkeresők: többet keresnek, többet is kell dolgozniuk, fontosabb dolgokat végeznek, és amúgy is kevésbé rugalmas a munkájuk. Így igen gyakran az hangzott el, hogy ahol a lakáskörülmények megengedték, ott az apák félrevonultak egy külön szobába vagy dolgozószobába, és az úgynevezett „törzsidő” alatt inkább csak eseti jelleggel vettek részt a családi teendőkben. Ezért is jeleztük, hogy a női munkáknak tulajdonított rugalmasság itt hozzájárult a tradicionális nemi szerepek megerősítéséhez.

Kép: Anastasia Shuraeva, Pexels

Magyarországi és erdélyi magyar anyákat kérdeztetek meg. A kutatás előtt komoly eltérésre számítottatok a két országban?

A román közpolitika több ponton is progresszívebb a magyarországihoz képest. A családpolitikában évekkel ezelőtt bevezették, hogy ösztönözzék az apák gyeden maradását, a jelenlegi pandémia elején a 12 év alatti gyereket nevelő anyáknak felajánlották, hogy fizetésük 75 százalékáért otthon maradhatnak gyermekgondozási szabadságon nyár elejéig. Az oktatáspolitikában pedig az a döntés született, hogy a járvány okozta rosszabb feltételek miatt a gyerekek második féléves osztályzata nem lehet gyengébb, mint az első félévben volt. Míg a magyar kormányzati politika inkább a gazdaságot, mint a munkavállalókat védte, addig Romániában inkább a fordítottját láthattuk.

Mik lettek végül a legfontosabb eltérések a magyarországi és az erdélyi eredmények között?

Nem találtunk túl sok különbséget. Az egyetlen markáns eltérés az volt, hogy a román anyák kevésbé stresszeltek az iskola miatt, mint tették azt a magyar interjúalanyok. Más esetben ugyanúgy rájuk szakadt az összes láthatatlan reproduktív feladat, mint Magyarországon.

Megállapítjátok, hogy „a gyermek iskolai sikeressége Magyarországon kétségtelenül a szülői siker vagy bukás mércéjévé is vált”. Iskolatípustól függetlenül így alakult? Ugyanolyan nyomás alá helyezte a szülőket az általános iskola alsó tagozata, mint a felső, vagy a középiskola?

Ahogy említettem, az interjúalanyok magasan képzett, középosztálybeli anyák voltak, akik akár saját egyéni céljaikat és terveiket is alárendelik a gyermek fejlesztésének és iskolai eredményességének.

Ez az „intenzív anyaság” koncepció nálunk is világosan megfigyelhető. Gondoskodó, önfeláldozó, állandóan elérhető anyának kell lenni, és még így is lelkiismeret-furdalással küzdöttek a nők. Ez egy erősen középosztályi szemlélet, azonban erős hatással van az összes többi társadalmi rétegre is, akár az oktatáspolitikán, akár a kormányzati kommunikáción keresztül. A szülőkre nehezedő nyomás a pandémia idején a kisgyerekesek esetében volt a legnyomasztóbb: nekik nem volt elegendő jó szülőnek lenni, emellett jó tanárrá is kellett válniuk. Meg kellett tanulniuk azt is, hogyan kell megtanítani például az összeadást. A felsőtagozatos vagy középiskolás diákok általában már önállóan végezték a feladatokat. Őket inkább monitorozni, mint tanítani kellett. 

Dolgozó anyákat kérdeztetek. Volt közülük olyan, aki éppen a járvány miatt veszítette el a munkáját? Vagy akár az apa állásvesztése előkerült problémaként a beszélgetésekben?

Olyanokat kerestünk, akik „szerencsések” voltak, tehát megmaradt az állásuk, otthonról dolgozhattak, és párkapcsolatban éltek, a párjuknak pedig szintén volt jövedelme. Ez szándékos volt részünkről, mert az érdekelt, hogy ha valaki ilyen szerencsés helyzetben van, akkor kihasználja-e azt, hogy újratárgyalja a feladatmegosztásokat. Voltak olyan esetek ugyanakkor, amikor a partnerük vállalkozásában sokkal kevesebb munka és bevétel volt, mint a járvány előtt. De olyan interjúalanyunk is akadt, aki pont a járvány közepén váltott munkahelyet.

Kép: Tatiana Syrikova, Pexels

Arra a megállapításra jutottatok, hogy az anyák nem akarták újraosztani a családi feladatokat, inkább tudomásul vették a megnövekedett terhelést. Így a karanténban a hagyományos nemi szerepek erősödtek meg. Mivel magyarázzátok, hogy a középosztálybeli, tájékozott anyák sem igyekeztek jobb pozíciót elérni az új helyzetben?

Érdekes helyzet volt, hogy szinte minden anya elégedetlen volt a rázúduló feladatokkal és terhekkel, és igazságtalannak tartotta, hogy ennyire magára maradt a feladatok ellátásával, ám sosem volt elégedetlen azzal a feladatvállalással, amit a párjától kapott. Ennek számtalan magyarázatát próbáltuk azonosítani.

A járvány alatt felértékelődött a család óvása, gondozása, ellátása, és ebben hagyományosan a nőknek nagyobb szerep jut.

Az anyák ezentúl megemlítették, hogy a férjük a család fő kenyérkeresője, de volt, aki arra reflektált, hogy nem lát alternatívákat, akkor minek panaszkodjon. Többen is említették, hogy ők szerencsések, mert a párjuk sokat segít a háztartási feladatok elvégzésében – ez a mondat világosan leírja a társadalom hagyományos szerepfelfogását. 

Olyan érzésem van, mintha feszültség lenne a médiából érkező információk és a valós helyzet között. Most rengeteg újságban lehetett olvasni a láthatatlan munka jelentőségéről, és a máskor munkába járó apák is megtapasztalhatták, mennyi otthoni feladatot kell elvégezni. Emiatt olyan forgatókönyvet is el tudtam volna képzelni, ami éppen az anyák komolyabb elismerését, a láthatatlan munka valódi súlyának felismerését hozza.

Tényleg sok szó esett az utóbbi időben a gondozási, főleg gyermekgondozási munka fontosságáról. Ennek lehet olyan paradox következménye is. hogy a home office-ban dolgozó családok fellélegeztek, hogy megúszták a járvány okozta veszélyt, és családok különféle, a család, főleg gyerekek jóllétét növelő tevékenységekbe fogtak: kenyeret sütöttek, közösségi oldalakról szerzett tanácsokat követtek a gyerek fejlesztése érdekében. Látszólag az anyák szabad választása által vezérelt, ám a fizetetlen munka mennyiségét jelentősen növelő tevékenységről volt itt szó. Ráadásul a szokásos fizetett vagy fizetetlen erőforrás, a bébiszitter vagy éppen a nagyszülői munka nem volt elérhető a járvány alatt. Ahogy említettem, ez rengeteg frusztrációt okozott az anyákban. A megoldást azonban nem a párjuktól, hanem a politikai rendszertől vagy az ellátórendszertől várták, például valamiféle kormányzati elismerést a nagy munkáért, a bölcsődék és az óvodák fokozatos megnyitását, pedagógiai támogatást a kicsik fejlesztéséhez. Kimondottan szemrehányóan beszéltek arról, hogy a politika cserben hagyta az anyákat. 

Tapasztaltátok azt, hogy a megkérdezett anyák tudatosabban akarnának változtatni a helyzetükön a karantén alatti nagyobb terhelés után? Ha egy ilyen társadalmi sokk, mint a koronavírus-járvány, nem elég ahhoz, hogy ezeket a nemi szerepeket újraosszuk, milyen útja lehet a változásnak?

Voltak tudatos változtatási ötletek, de ezek inkább a piaci szolgáltatások beszerzéséhez, az online rendelések rendszeressé tételéhez kapcsolódtak, vagy a család közösen, aktívan töltött idejének a megtartásához, mint a kirándulás és a társasjátékozás. A nemi szerepek újraosztása ritkán merült fel az interjúk során. Ugyanakkor voltak olyan párok, akik erről rendszeresen beszéltek. Az ő esetükben azt figyeltük meg, hogy azoknak az apáknak, akik már a kicsi gyerekekkel is sokat voltak együtt, mert például gyeden voltak fél évig, sokkal természetesebb volt, hogy a rutinfeladatokban is részt vesznek. Éppen ezért az lenne az egyik közpolitikai javaslatunk, ha megkérdeznének, hogy az apák számára ne csak lehetőség, de kötelesség is legyen a gyeden való otthon maradás. Tulajdonképpen a gyed extra ezt támogatja is. Ez megalapozhatná a gondoskodó apa alakjának szélesebb körű elterjedését. 

Kép: Tatiana Syrikova, Pexels

Tudtak valahogy tenni az anyák a kiégés, a túlhajszoltság ellen?

Az állandó családi együttlét ellenére az anyák úgy érezték, hogy sosincs semmire idejük, és folytonos időhiány jellemzi a napjaikat. Többen is úgy érezték, hogy rettentő kevés idő marad magukra, és hogy ez a rendszer nem fenntartható. Volt, aki arra a következtetésre jutott, hogy csökkenteni fogja a munkaidejét, míg mások a baráti és rokoni kapcsolatok ápolását említették. Hasonlóan hasznosnak mondták a családi kirándulásokat és biciklizést, és ha valaki elvétve megtehette, akkor igyekezett tornázni vagy a párjával egy-egy filmet megnézni esténként.