A NER már a sajtó 50 százalékát kontrollálja – itt a nagy médiatérkép – Válasz Online
 

A NER már a sajtó 50 százalékát kontrollálja – itt a nagy médiatérkép

Bódis András
| 2021.01.04. | Nagytotál

Az Index megszerzése után fordult a kocka: immár legalább 50 százalékos a kormányzati kontroll a közéletet tematizálni képes sajtótermékek piacán. A Válasz Online gyűjtése szerint a 87 (illetve 88*) országos jelentőségű médium közül 44-et birtokol a Nemzeti Együttműködés Rendszere – ezen belül a politikával is foglalkozó televízióknak és napilapoknak a kétharmadát. Úgy ráadásul, hogy a megyei újságokat nem másfél tucat, hanem egyetlen termékként számoltuk el. Mindebből persze nem következik, hogy a nyilvánosság másik fele automatikusan „ellenzéki” vagy „Soros-párti” lenne. A központosított hatalmi médián túli terület jórészt egymástól is független szigetekből áll.

hirdetes

„A mi médiaorgánumaink több, mint fele rendkívül kritikus a kormánnyal szemben; objektív vizsgálatok azt mutatják, hogy a kormánykritikus média piaci részesedése 50 százalék feletti” – tájékoztatta még az ünnepek előtt a Welt am Sonntag című német lap közönségét Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Arról nem szólt, miért tekinti egységes egésznek a „kormánykritikus” oldalt, miközben a központosított, szócsőszerű hatalmi médián túl jórészt nem közös irányítás alatt álló pártlapok, hanem egymástól is független (harcos ellenzéki, esetleg InfoRádió-szerűen objektív, baloldali, liberális vagy konzervatív beállítottságú) szerkesztőségek működnek.

A NER-termékek esetében viszont még a különállónak látszó egységek többsége is „össze van drótozva” tulajdonosi oldalról.

A TV2, a televíziót egyébként nem fogyasztó fiatal korosztály megszólítására kitalált Pesti TV, a tavaly nyáron-ősszel egyértelműen ellenőrzés alá vont Index.hu portál, valamint a Rádió 1- és Best FM-hálózat például nem része a fideszes holdingként emlegetett Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA). Csakhogy: 2020 nyarán Kertész József Tamás személyében egy olyan ügyvédre írták át a KESMA alapítói jogait, aki főhivatásszerűen Mészáros Lőrinc jogi képviselője. Olyannyira, hogy irodája a felcsúti milliárdos budapesti, Andrássy úti céges főhadiszállásán működik. Pontosan ugyanott, ahol a TV2 és a Pesti TV közgyűléseit, taggyűléseit vezényli az Indexet is einstandoló Vaszily Miklós – illetve ahol gyakran megfordulnak a Rádió 1 és a Best FM nevű adók Mészáros-lekötelezett tulajdonosai. És mindeközben a kormánypárti sajtóérdekeltségek nagyobb részének az az Atmedia Kft. közvetíti az állami hirdetéseket, amely ugyancsak a felcsúti lobbi ellenőrzése alatt áll. Sőt, ahogy a G7 bizonyította: még az állami média állami hirdetésein is Mészárosék keresnek. Szó sincs tehát arról, hogy a KESMA létrehozása a Fidesz-barát egységek összeolvasztási folyamatának betetőzése lett volna – változatlanul a centralizáció a fő csapásirány.

A Pesti TV a fiatalokat szeretné megszólítani, de a nézettsége egyelőre rendkívül alacsony

Az alábbi listán szándékaink szerint minden olyan országos jelentőségű médiumot szerepeltetünk, amely – sok-sok néző, olvasó, hallgató elérésével vagy exkluzív tartalmak szállításával – képes befolyásolni a közéletet. A darabszám nyilván nem a legmegfelelőbb mérce, hiszen például az Átlátszó vagy a Válasz Online tömeghatását nem lehet összemérni a TV2-csoportéval, ugyanakkor a közélet iránt érdeklődő véleményformálókra nyilvánvalóan nagyobb erővel hatnak a kicsi, de hiteles médiumok, mint a bulváradók.

A pártok kommunikációs osztályával, pártalapítványokkal szervezetileg is összeforrt sajtótermékeket (Nyugati Fény, Jövő TV, Alfahir.hu, N1TV) szándékosan kihagytuk a felsorolásból, annak ellenére is, hogy ezekben gyakran normál újságírói munka folyik. Ugyancsak nem vettük figyelembe az önálló tartalomgyártás helyett másodközlésre vagy bloggyűjtésre berendezkedett oldalakat (Propeller, Blogstar, Új Magyar Fórum, Gondola.hu), továbbá azokat a kiadványokat sem, ahol az impresszum alapján nem lehet egyértelműen beazonosítani, hogy kikből áll a stáb (Kuruc.info, Vadhajtások, Privát Kopó és még sokan mások). A megyei laphálózat tagújságjait nem külön-külön, hanem egy egységként számoljuk el az összeállításban, mert együtt értelmezhetők országos médiumként. Az is előfordul, például a Blikk, a HVG és a Mandiner esetében, hogy a kiadók termékeit a print és az online kategóriáknál is figyelembe vesszük, mert a netes felületek majdnem teljesen önálló életet élnek a nyomtatott lapok mellett. Egyetlen sportkiadványként a Nemzeti Sportot (és weboldalát) is megjelenítjük a listán, mert a kormányfő kedvenc lapját politikai üzenetek közvetítésére is használják.  

Gyűjtésünk végeredménye dióhéjban: immár 50 százalékos a kormányzati kontroll a közéleti sajtópiacon.

A Fidesz-oldal mondhatja, hogy hiába van nála a 88 országos jelentőségű médiumból 44 darab, „elérésben”, vagyis az olvasók, nézők, hallgatók számát tekintve nincs abszolút többsége. (Erről persze biztosat nem tudhatunk, mert a nyilvánosság fórumai közül sokan nem auditáltatják a látogatottsági adataikat – anyagi vagy más megfontolásokból.) A következő listából kiderül viszont, hogy a NER igenis megteremtette az infrastruktúrát ahhoz, hogy a sajtópiac bő felét – a televíziók és a napilapok esetében a kétharmadát – leuralja, csak legfeljebb az istenadta nép szívesebben tájékozódik független orgánumokból, mint a központi akaratot szinte kritika nélkül közvetítő csatornákból.

*

Országos jelentőségű, közélettel is foglalkozó, érdemi hírblokkokat sugárzó magyar médiumok listája 2021 elején

narancssárgával a Fidesz-közeli tulajdonossal, finanszírozóval rendelkező,

feketével a kormányzattól független,

zölddel a bizonytalan státuszú sajtótermékek

Televíziók

TV2-csoport (TV2, Super TV2, stb.) | A TV2 Média Csoport Zrt. legutóbbi közgyűlését is a Mészáros Lőrinc-féle cégbirodalom budapesti, Andrássy úti székházában tartotta. A társaság tulajdonosi köre bonyolult – de csak papíron, valójában minden entitás a felcsúti vállalkozóhoz és állandó partneréhez, a Takarék-csoport élén álló Vida Józsefhez köthető. A televíziós csatornákat birtokló csapat lényegében önmagát finanszírozza, hiszen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartása szerint két pénzintézet nyújtott kölcsönt a médiacégnek: Mészáros MKB-ja és Vida Takarékbankja. A TV2 Zrt. igazgatósági elnöke Vaszily Miklós, de a testületben ott ül Kovács Loránd, Habony Árpád bejáratott jogi képviselője is.

– RTL-csoport (RTL Klub, RTL II, stb.) | A luxemburgi székhelyű, közvetve a magyar csatornákat is birtokló RTL Group a német Bertelsmann-konszern része.

– A közmédia csatornái (M1, Duna, M2, M5, stb.) | Az állami tévé szerkesztési gyakorlatáról nemrég kiszivárgott felvétel szerint „az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják”, és „aki nem fogja fel, hol dolgozik és mi az elvárás, az vagy buta vagy hazudik. Egyikre sincs szükségünk” igazította el a stáb tagjait a vezető szerkesztő.

– ATV-csoport (ATV, ATV Spirit) | Az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt. egyik végső haszonhúzója Németh Sándor, a Hit Gyülekezete alapítója. Vagyis a köztudatban baloldaliként, ellenzékiként elkönyvelt csatorna a Fidesz–KDNP-kormánnyal bizalmi viszonyt ápoló vezető lelkész ellenőrzése alatt áll.  

– Pesti TV | A fiatalokra hajtó kormánybarát csatornát a TV2 székházába bejegyzett Progress Média Hungary Kft. működteti. A cég egyik tulajdonosa Vaszily Miklós, a másik pedig egy bizalmi vagyonkezelő érdekeltség, amely Mészáros Lőrinc javaival gazdálkodik. Aligha meglepő tehát, hogy a társaság legutóbbi taggyűlését is a felcsúti milliárdos vállalatainak Andrássy úti főhadiszállásán tartották. A Pesti TV tartalmáért egyébként a Pesti Srácok stábja, még konkrétabban: Huth Gergely Gerilla PresS Kft.-je felel.

– Hír TV | A HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. tulajdonosa a kormánypárti médiaholdingként emlegetett Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA). Utóbbi szervezetet az Alapjogokért Központ vezetésével is megbízott Szánthó Miklós elnökli, de a kuratóriumnak Bajkai István fideszes parlamenti képviselő (az Orbán család ügyvédje) is tagja. 

Rádiók

– Retro Rádió | A médiaszolgáltatást végző Hold Rádiós és Televíziós Reklám Kft. a KESMA tulajdonában van. A Retro műsorgyártásával, honlapjával és reklámidejével Mészáros Lőrinc-közeli cégek (RadioFactory Kft., Media Time Kft., majd idéntől Atmedia Kft.) foglalkoznak – praktikusan ugyanazok, amelyek a kormánypárti médiaholdingtól elvileg független, ám ugyancsak a felcsúti vállalkozó köreihez tartozó Rádió 1-et és Best FM-et is kiszolgálják.

– A közmédia csatornái (Kossuth, Petőfi, stb.) | Az állami adók reklámértékesítője ugyancsak a Mészáros-befolyás alatt álló Atmedia. Ugyanez a vállalat dolgozik egyébként a közrádiók és -tévék mellett a TV2 csoportnak, a Pesti TV-nek, az ATV-csoportnak – és ahogy említettük, a Retro–Rádió 1–Best FM triónak is.

– Rádió 1 | A médiaszolgáltatást végző Radio Plus Kft-t közvetve Schmidt Zoltán, Mészáros Lőrinc egyik alapembere tulajdonolja.

– Sláger FM | A rádió közvetett tulajdonosa a Romániából származó, de 30 éve Magyarországon élő médiabefektető, Radu Morar. Az üzletember önálló piaci szereplő, de például a politikamentesként beharangozott roma csatornát, a Dikh TV-t immár közösen birtokolja egy NER-közeli szereplővel.  

– Jazzy | Az adó magyar magántulajdonosok (Antal Zoltán, Suri Imre, Nagy Tamás) kezében van.

– InfoRádió | Az adó tulajdonosa Módos Márton.

– Tilos Rádió | A médium üzemeltetője a Csabai Gábor által képviselt Tilos Kulturális Alapítvány, melyet – a szervezet éves beszámolói szerint – mások mellett a Summa Artium Nonprofit Kft. és az Open Society Foundations is támogat.

– Best FM | A médiaszolgáltatást végző Best Radio Kft.-t Halmi Tamás, Mészáros Lőrinc egyik legrégebbi bizalmasa, menedzsere birtokolja.

– Klubrádió | Az ellenzéki adó többségi tulajdonosa, Arató András épp a médium megmaradásáért küzd, és erre – a Médiatanács legutóbbi döntése értelmében – van is reménye.

– Karc FM | A médiaszolgáltatást végző Karc FM Média Kft. a KESMA tulajdona.

– Spirit FM | Az adó a Németh Sándor-féle ATV-csoporthoz tartozik, a bejegyzett médiaszolgáltató a Közösségi Rádiózásért Egyesület.

– Klasszik Rádió | Az adó tulajdonosi köre „rokon” a Jazzyével, de a Klasszik esetében egy kínai hátterű finn vállalat is beszállt a fenntartásba.

Napilapok

– Megyei napilaphálózat (24 Óra – Komárom-Esztergom; Békés Megyei Hírlap, Délmagyarország – Csongrád-Csanád megye; Dunaújvárosi Hírlap; Észak-Magyarország – Borsod-Abaúj-Zemplén megye; Hajdú-bihari Napló; Heves Megyei Hírlap; Fejér Megyei Hírlap; Új Dunántúli Napló – Baranya megye; Új Néplap – Jász-Nagykun-Szolnok megye; Kelet-Magyarország – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; Kisalföld – Győr-Moson-Sopron megye; Napló – Veszprém megye; Nógrád Megyei Hírlap; Petőfi Népe – Bács-Kiskun megye; Somogyi Hírlap; Tolnai Népújság; Vas Népe; Zala Hírlap) | Az újságokat kiadó Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Blikk | A napilap a német-svájci Ringier Axel Springer-csoport kiadványa.

– Bors | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Metropol | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt.-t a KESMA tulajdona.

– Nemzeti Sport | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Népszava | A baloldali újságot kiadó XXI. Század Média Kft. a kormányzattal jó kapcsolatot ápoló Puch László MSZP-expénztárnoktól került át a szintén kétkulacsos Leisztinger Tamáshoz.   

– Ripost | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Magyar Nemzet | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Magyar Hírlap | A Magyar Hírlap Kiadói Kft.-t Széles Gábor üzletember birtokolja.

– Világgazdaság | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Pesti Hírlap FM | A kormánybarát Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel sokáig együttműködő Milkovics Pál lapja.

Hetilapok

– Szabad Föld | A Gajdics Ottó által főszerkesztett lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– HVG | A lap tulajdonosa a Szerkesztőségi Vagyonkezelő Zrt., melyben Szauer Péter felelős kiadó a legbefolyásosabb részvényes.  

– Magyar Hang | Az újságot kiadó Alhambra-Press Bt. György Zsombor főszerkesztő tulajdona.

– 168 Óra | A hetilapot kiadó Telegráf Kft. Milkovics Pál cégcsoportjába tartozik.

– Magyar Demokrata | A lapkiadó Artamondo Kft. tulajdonosa Bencsik András főszerkesztő.

– Magyar Narancs | Az újságot kiadó kft.-ben közvetve Bojtár B. Endre főszerkesztőnek van a legnagyobb részesedése, meghatározó kisebbségi tulajdonos pedig a Media Development Investment Fund nevű befektetési alap. Utóbbit az Open Society Foundations, továbbá nyugat-európai szponzorok támogatják.

– Mandiner | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Figyelő | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Vasárnap reggel | A lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Élet és Irodalom | Az újság kiadója az Irodalom Kft., amely az Élet és Irodalom Közhasznú Alapítvány és a Élet és Irodalom Baráti Társaság közös tulajdona.

– Hetek | A hetilap közvetve a Hit Gyülekezete tulajdona.

– Jelen | Az újságot kiadó Liberty Press Kft. a lapvezetés (Lakner Zoltán, Krajczár Gyula, Tóth Ákos) birtokában van.

Internetes „hírgyárak”

– Index.hu | A kiadó tulajdonosa az Indamedia Network Zrt., amely fele-felerészben Ziegler Gáboré és a TV2-nél, Pesti TV-nél említett Vaszily Miklósé.

– Origo.hu | A portál kiadója a KESMA-tulajdonú New Wave Media Group Kft.

– 24.hu | A híroldal kiadója a Varga Zoltán üzletember fémjelezte Central Médiacsoport Zrt.

– Hvg.hu | A HVG kiadójának internetes hírközpontja.

– Telex.hu | A portált kiadó Van Másik Kft. Kárpáti Márton ügyvezető vállalkozása.

– 444.hu | A híroldalt kiadó Magyar Jeti Zrt. meghatározó tulajdonosa – egy másik cégen keresztül – Uj Péter főszerkesztő és Kardos Gábor vezérigazgató. A társaságban kisebbségi részesedése van továbbá a Magyar Narancsnál már említett Media Development Investment Fund nevű befektetési alap egyik érdekeltségének.

– Hirado.hu | A közmédia internetes hírfelülete.

Más internetes tartalomszolgáltatók

– 888.hu | A G. Fodor Gábor által főszerkesztett lapot megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Axióma, axiomamedia.hu | A „digitális közéleti tér” kiadója az Axióma Kulturális Alapítvány, melynek kuratóriumi elnöke Giró-Szász Áron – aki miniszterelnöki megbízottként a keresztény mozgalmakkal és közösségekkel való kapcsolattartással és támogatásával összefüggő feladatok ellátásáért felel.

– Azonnali.hu | A lapkiadó többségi tulajdonosa az LMP-s Ungár Péter, a kisebbségi részesedés pedig Gerényi Gáboré.

– Átlátszó, atlatszo.hu | A kiadó legmeghatározóbb tulajdonosa Bodoky Tamás főszerkesztő.

– Direkt36.hu | A kiadót a két vezető szerkesztő, Pethő András és Sáling Gergő birtokolja.

– Forbes.hu *| Az amerikai Forbes magazin magyar mutációja és a hozzá tartozó weboldal rendszeresen szállít exkluzív tartalmakat.

– G7.hu | A gazdasági lapot fele-felerészben Varga Zoltán (Central Médiacsoport) és Reszegi László birtokolja.

– Hirklikk.hu | A lapot kiadó MSH Média Kft. a korábban MSZP-közeliként emlegetett médiavállalkozó, Wirth Zoltán résztulajdonában áll. Az ügyvezető-főszerkesztő 2010-ig a Szekeres Imre-féle honvédelmi tárca HM Currus Zrt. nevű cégénél volt igazgatósági tag.

– Kontra.hu | A lapot kiadó Ctrl-T Creative Zrt.-t a jobboldali megmondóként ismert Megadja Gábor és a Századvég-körben nevelkedett Halkó Petra birtokolja – a cégjogi képviselő pedig Habony Árpád állandósított ügyvédje, Kovács Loránd.

– Látószög, latoszogblog.hu | A felület kiadója a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.

– Mandiner.hu | A lapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. a KESMA tulajdona.

– Media1.hu | A médiapiaci-közéleti portált kiadó Vipcast Media Bt. Szalay Dániel főszerkesztő tulajdona.

– Mérce, merce.hu | A lap működtetője a Kettős Mérce Blog Egyesület, amely magánadományokból és európai újságíróalapok támogatásaiból gazdálkodik.

– Mfor.hu – Privatbankar.hu | A laptársként működő két gazdasági médium mögött Ács Zsuzsanna és Barlai Róbert (az OTP Bank Regionális Treasury volt ügyvezetője) áll.  

– Napi.hu | A gazdasági lapkiadó a Vaszily-féle, az Index.hu-nál már említett Indamedia Network Zrt. tulajdona.

– Növekedés.hu | A gazdasági portál több állami érdekeltséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal is partnerségben működik – a tulajdonos-főszerkesztő Kamasz Melinda egykor a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnökeként is tevékenykedett.

– Partizán | A politikai-dokumentarista Youtube-csatorna Gulyás Mártoné.

– Pestisracok.hu | A kiadó tulajdonosa a Huth Gergely-féle, a pesti TV-nél már említett Gerilla PresS Kft.

– Portfolio.hu | A gazdasági portál tulajdonosai: a Csányi Sándor vezette szervezetekből (Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége, Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma) ismert Balogh Gabriella és Bán Zoltán főszerkesztő.

– Reaktor.hu | A lapot kiadó Reaktor Alapítvány kuratóriumában ott ül Baczkó Norbert, a Fidelitas kommunikációért felelős alelnöke.

– Szabadeuropa.hu | Az oldal kiadója amerikai adófizetői pénzből, kongresszusi jóváhagyással működik.

– Szemlélek, szemlelek.net | A magazin fenntartója a Felebarátok Egyesület, melynek tevékenységéhez a németországi Renovabis is támogatást nyújt.

– Vasárnap, vasarnap.hu | A lap kiadója a KDNP-közeli Kovács K. Zoltán Alapítvány, mely egyebek mellett a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását használja.

– Válasz Online, valaszonline.hu | A kiadót a lap újságírói birtokolják.

Internetes portálok, amelyek szorosan kapcsolódnak egy-egy napi- vagy hetilap, rádió vagy tévé szerkesztőségéhez, és valamelyest online médiumként is hatnak a közéletre:

168ora.hu,

Atv.hu,

Blikk.hu,

Borsonline.hu,

Demokrata.hu,

Hang.hu,

Infostart.hu,

Magyarhirlap.hu,

Magyarnemzet.hu,

Metropol.hu,

Magyarnarancs.hu,

Nepszava.hu,

Nemzetisport.hu,

Ripost.hu,

Vg.hu,

Megyei lapok oldalai (Kemma.hu – Komárom-Esztergom; Beol.hu – Békés megye; Delmagyar.hu – Csongrád-Csanád megye; Duol.hu – Dunaújváros és környéke; Boon.hu – Borsod-Abaúj-Zemplén megye; Haon.hu – Hajdú-Bihar megye; Heol.hu – Heves megye; Feol.hu – Fejér megye; Bama.hu – Baranya megye; Szoljon.hu – Jász-Nagykun-Szolnok; Szon.hu – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; Kisalfold.hu – Győr-Moson-Sopron megye; Veol.hu – Veszprém megye; Nool.hu – Nógrád megye; Baon.hu – Bács-Kiskun megye; Sonline.hu – Somogy megye; Teol.hu – Tolna megye; Vaol.hu – Vas megye; Zaol.hu – Zala megye)

* A Forbes magyar nyelvű kiadása havilap, ezért cikkünk eredeti verziójában nem szerepeltettük a magazint. Ám mivel a kiadvány és a forbes.hu honlap sok exkluzív anyagot közöl, utólag mégis felvettük a listára.


Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

#média#NER