A szaglásunk elárulhatja, hogy a Fideszre vagy az ellenzékre szavazunk

6 perc

2021.01.11. 12:00

A parfümök mellett a munkahelyi konfliktusokról, vásárlásösztönzésről vagy családtervezésről is szól a szagok tudománya. A Stockholmi Egyetem kutatása szerint a szagok iránti toleranciából a politikai elköteleződésre is következtetni lehet.

Akik a koronavírus okozta tünet miatt figyeltek fel arra, mennyire fontos a szaglás, jó társaságban vannak. Tudományos körökben ezt az érzékelést meglehetősen elhanyagolták: működésének részleteire csak az 1990-es években derített fényt két amerikai biológus, Richard Axel és Linda Buck. Kutatásukat 2004-ben ismerték el Nobel-díjjal. És még most sem tudunk mindent a szaglásról – mondja Lipovszky Csenge illatesztéta –, talán azért sem, mert ez az az érzékelésünk, amely a legösztönösebb, a leginkább érzelmi alapú.

Legalábbis a mai, talán lebutított formájában. Lipovszky szerint az illatoknak korábban, mielőtt visszaszorultak a tisztálkodás, a kozmetika terepére, mindenhol jóval sokszínűbb – szakrális, információhordozó, kulturális – szerepük volt. „Az emberek értették a szagokat, akár a középkorban is, amikor ritkán mosakodtak, és az utcára öntötték az éjjeliedény tartalmát. Azt hiszem, közelebb voltak a szagokhoz, tudatosabban élték át őket.”