hvg.hu: Január elején jelent meg a hír, hogy a kultikus Wichmann-kocsmának egykoron helyet adó épületet lebontanák a Kazinczy utcában, és egy ötemeletes hotelt húznának fel helyette. Azóta szokatlan fordulat történt az ügyben, mert a Miniszterelnökség kijelentette: gyorsított ütemben fog eljárni, hogy a házat, illetve az I. kerületi, szintén kultúrtörténeti fontosságú Márványmenyasszony épületét műemlékké nyilvánítsák. Ez kivételesnek számít, vagy ismerünk hasonló eseteket az elmúlt pár évből, amikor engedve a társadalmi nyomásnak, gyorsítva műemlékké tettek egy épületet?

Klaniczay Péter: Ez sajnos nem jellemző, és a legutóbbi időkben ilyenről nincs tudomásunk.

hvg.hu: Azzal, hogy a műemléki védettségi eljárást elindították, már akár biztosra is vehetjük, hogy a két ház műemlék lesz?

K. P.: Ez egy hosszú, többlépcsős procedúra, és egyáltalán nem biztos, hogy az objektum a végén műemléki védelmet kap.

hvg.hu: A Wichmann-kocsma épülete világörökségi védőzónában található. Ez mit jelent pontosan?

Lővei Pál: Egy világörökségi terület két részből áll. Van egy központi, úgynevezett magterület, és körülötte egy olyan védett zóna, amely biztosítja, hogy a magterület látványa, a kulturális-természeti kapcsolatai ne sérüljenek. A budapesti világörökségnek két nagy magterülete van: az egyik a Margithídtól a Szabadság hídig terjedő Duna-part (ehhez kapcsolódóan a budai Vár és a Gellérthegynek bizonyos részei), illetve az Andrássy út. Ezeket veszi körül a pufferzóna, azaz a védőzóna, amely a II., a XI., a VII. kerület kisebb részeit, a XIII. kerület egy pici részét is tartalmazza. A VI. kerületnek a túlnyomó része pufferzónában van, az V. kerület pedig magterület, illetve pufferzóna.

UNESCO

hvg.hu: Milyen eszközökkel élhet az UNESCO, ha azt látja, hogy sérül a világörökségi cím által védett látvány?

L. P.: Már a 2000-es évek első évtizedében nagyon komolyan felszólaltak az UNESCO-nál a budapesti zsidónegyed bontásai miatt, aztán a 2010-es évek elején foglalkoztak azzal, hogy mi történik a Kossuth téren vagy a Várkert Bazárnál. Utána a Liget Projekt kapcsán kérték be a magyar kormánytól a terveket. Legutóbb 2019-ben küldtek ide bizottságot, és kifogásolták, hogy a Városliget ugyan „csak” pufferzóna, de az új Néprajzi Múzeum a Hősök tere felől nagyon erősen látszik, illetve az Andrássy út torkolatából, a fák és a Szépművészeti Múzeum fölött megjelenik a Biodóm teteje, ez pedig megváltoztatja a látképet. Kifogásolták a dél-budai MOL-toronyházat is, amely ugyan már a pufferzónában sincs benne, de ha megépül, akkor a Gellértheggyel egy szintben lesz látható a pesti oldalról. Ekkor merült fel először, hogy ha mindez így folytatódik, Budapest felkerül a veszélyeztetett örökségek listájára, ami az előszobája lehet annak, hogy töröljék a világörökségek közül. Ez nyilvánvalóan presztízsveszteséggel járna.

hvg.hu: A Kazinczy utcai épület ledózerolásával szemben jelenthet bármiféle visszatartó erőt, hogy a ház védőzónában van?

L. P.: A világörökségi bizottság nem támogatja a bontásokat, és azt, hogy a helyükre kétes minőségű épületek kerüljenek. Ugyanakkor a bizottság csak kifogásolhat, nem tilthat meg semmit.

K. P.: Kizárólag az egyedileg is védett épület nem bontható. A Wichmann-kocsma épületének se kerületi, se egyedi, se országos, se fővárosi műemléki védelme nincs jelen pillanatban, ezért eddig a bontása sem volt tiltható.

Ugyanakkor három, az 1800-as évek elején épült, klasszicista Király utcai épület eltüntetése is szóba került (bontási engedélyt egyelőre nem adott ki rájuk a Kormányhivatal – a szerk.), és ezek viszont műemléki védelem alatt állnak. Hogy lebontsák őket, kezdeményezni kéne a műemléki státuszból való törlésüket. Ez egy bonyolult folyamat, igaz, láttunk már olyat, hogy ha egy épületet nagyon le akartak rombolni, akkor az megoldható volt. Mindenféle szabályozás alól kivonható egy ingatlanprojekt, ha kiemelt beruházássá nyilvánítják. Legutóbb a Bem téren, a Radetzky-laktanyával történt ez meg, ahol az épület egyharmadát egy hét alatt megették a gépek. Gyorsak. Bontani nagyon szeretnek a magyarok, ahhoz nagyon értenek a magyar kivitelezők.

Ma pizzázó működik a Wichmann helyén.

Máté Péter

L. P.: Olyat is láttunk már épp a Király utcában, Hild József 1844-es nagyméretű épületének esetében, hogy azt először sikeresen mentette meg az Óvás Egyesület, a bíróság beszüntette a bontást. Aztán a tulajdonos a sorsára hagyta az egészet, az épület egy évtized múlva veszélyessé vált, omlani kezdett. Milyen meglepő: nem maradt más hátra, mint, hogy végül csak lebontsák az ingatlant.

hvg.hu: Az építéshatósági jogkörök teljes mértékben átkerültek a helyi önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz. Ha mégsem kapná meg a Wichmann-kocsma épülete a műemléki státuszt, tényleg semmilyen lehetőség nem maradna a VII. kerület kezében, hogy a bontást megakadályozza?

L. P.: Egy kicsit lassíthatja a folyamatot bizonyos intézkedésekkel. Ha mondjuk, az önkormányzat alaposan felülvizsgálja a területfoglalási engedélykérést az utcai homlokzat előtt, vagy ha a Király utcában azt mondja, hogy a díszburkolat védelme miatt csak Trabant nagyságú autókkal lehet elszállítani a sittet, és nem tíztonnás teherautókkal, akkor kicsit tudja hátráltatni a dolgot. De valójában nem ilyen módon kéne ezeknek a folyamatoknak zajlania.

hvg.hu: Bevett gyakorlat itthon, hogy műemléki épületeket nem bontanak le teljesen, csak kibelezik azokat. Az utcafronti homlokzatot meghagyják mutatóba, de mögötte megváltoztatják az egész struktúrát. Ez történt a MAHART-székházzal, a Radetzky-laktanyával is ez fog. Ez jogilag rendben van?

K. P.: A műemléki épületben is lehet átalakításokat végezni, a törvény szerint csak teljes egészében lebontani nem lehet az ingatlant. Valóban bevett gyakorlat, hogy a műemléknek csak az egyharmadát tartják meg. Minden hónapra jut most már egy ilyen történet. Novemberben-decemberben az Agrárminisztérium épületének az átalakítása került terítékre, és úgy tűnik, hogy az épület hátsó részét, az udvari szárnyakkal együtt el akarják bontani. Ennek egyik oka, bár tagadják, hogy az épület alá egy hatalmas mélygarázst akarnak tenni.

A Radetzky-laktanya még (m)álló épülete.

Fazekas István

hvg.hu: Mi a gond az ilyen nagy átépítésekkel? Régen is mindig az adott kor stílusának, innovációinak megfelelően toldozták-foltozták, bővítették a házakat, templomokat. Az épületek szervesen fejlődnek. Az ilyen átalakítás nem fogható fel szerves fejlődésként?

L. P.: Régen egyrészt nem volt műemlékvédelem, másrészt pedig a 19. század óta sokat változott. Az 1800-as évek második felében, a historizmus idején még úgy gondolták, hogy az eredeti, legrégebbi állapotot kell visszaállítani, így a Mátyás-templomból kirakták az összes barokk berendezést, és helyette neogótikusat csináltak. Utána viszont már az épület egész történeti állapota megóvandónak számított, de soha nem mondta azt a magyar műemlékvédelem, hogy nem lehet új funkcióhoz, vagy a korhoz kapcsolódóan hozzátéteket csinálni. Egyetlen gangos lakóháznál sem védte a műemlékvédelem a gang végén álló budit. Mindenhol elfogadta azt is, hogy kellenek a lakásokba fürdőszobák. Az Agrárminisztériumnál azonban az értékek nagy részét lebontanák, eredeti anyagában leginkább csak a főhomlokzatot fogják meghagyni. Így azt az eszmei értéket, amit az épület képviselt, sem akarják megőrizni.

hvg.hu: Több mint 40 év szakmai múlttal a hátuk mögött, elég nagy rálátásuk van a hazai örökségvédelem intézményére, mellyel a NER finoman szólva is mostohán bánt az utóbbi tíz évben. Mely problémákat látják a legsúlyosabbnak a műemlékvédelem területén?

L. P.: A legalapvetőbb probléma, hogy 2012 óta nincs központi állami szerve a műemlékvédelemnek. Megyénként néhány közigazgatási, régészeti, építészeti végzettséggel rendelkező munkatárs van besorolva a kormányhivatalokba, tucatnyi más szakmával együtt, a gyámüggyel, a növényvédelemmel, egészségüggyel, amelyek szintén elvesztették a központi intézményüket. Ez azt jelenti, hogy ezek a kollégák abszolút politikai vezetés alatt dolgoznak, főnökeiktől gyakran politikai nyomás éri őket, miközben hatóságilag döntenek egy-egy épületről. Nem tudnak a szomszéd megyékkel, az ottani szakemberekkel kapcsolatot tartani, tiltják nekik, hogy megkérdezzék azt a néhány tudományos szakembert, aki még imitt-amott elszórva, műemlékvédelemmel foglalkozik.

Az pedig egy gyakorlati probléma, hogy például az újból felhúzott, rekonstruált épületeket műemléki beruházásnak tartja a kormány. Ez történik most a Hauszmann Terv keretében: a várbeli lovardát, az őrségépületet korabeli dokumentumok alapján visszaépítik. Műemlékvédelemként kommunikálják, ha újra teljesen felépítik a várainkat, ahogy azt Füzéren láthattuk. Ezek szakmailag nagyon problémásak, és a füzéri vár például egészen biztosan nem lett olyan, mint amilyen eredetileg lehetett, ez csak valamiféle elképzelése a régi épületegyüttesnek. Így viszont már hamis történelemképről, hamis építészettörténetről beszélünk.

A füzéri vár. Rekonstrukciója folyamatban van.

Füzéri Várgondnokság / Wikipedia

K. P.: Évekkel ezelőtt kinyilvánított szándék, hogy túl sok a műemlék Magyarországon. Noha ez teljes félreértés, mert a környező országokban arányaiban sokkal több a műemlék, és itthon alig tízezer az egyedileg védett épületek száma, az örökségvédelemi törvény tavalyi módosítása is azt a célt szolgálja, hogy a számukat tovább lehessen csökkenteni.

Készülni fog egy lista, hogy mi a védendő érték egy épületben, és mi nem. És itt látom veszélyesnek a dolgot, mert ha például azt mondják, hogy a sárkaparó védendő, akkor azt tessék, el lehet vinni a múzeumba, az összes többit meg szépen le lehet bontani. Vagy ha a kőműves véletlenül összetöri és kidobja a védettnek nyilvánított ablakot, és a ház többi része már nem műemlék, akkor neki lehet esni gépekkel. Egy szörnyű erodálásnak leszünk tanúi.

hvg.hu: Az elmúlt tíz évben hány műemléket bontottak le Magyarországon, lehet tudni, hogy mekkora a veszteség?

K. P.: Azért nehéz erre konkrét számot mondani, mert országosan semmilyen kapcsolat nincs a műemléki hatóságok között. Hivatalosan nem lehet tudni, hogy egy év alatt mit csináltak az egyes megyékben a műemlékekkel, leginkább csak a kastélyprogramról hallani. Megszűntek a szakmai folyóiratok is, amelyek tájékoztattak eddig.

L. P.: Az viszont látszik, hogy a kétezres években jelentősen megnőtt a bontási kedv. Budapesten például óriási bontások zajlottak – nem csak a műemlékek terén. Először a zsidónegyedben bontottak, aztán a Blaha Lujza téren eltűnt a Sajtóház, majd a Corvin-negyed rehabilitációja során szinte semmit, csak két épületet sikerült megvédeni, a Kossuth téren is volt bontás, és a Vágóhíd túlnyomó része is eltűnt.

Úgy emlékszem, hogy a Sajtóház lebontása 5000 teherautónyi sitt elvitelét jelentette 25-30 kilométerre a várostól. Képzeljük el, hogy az mennyi por, dízel, kipufogógáz! Engem nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a bontások, lerakóhelyek környékén élő emberek milyen jelentős porterhelést és környezetterhelést szenvednek el újra és újra.

Ezekbe az épületekbe a társadalom évszázadok alatt rengeteg munkát, pénzt, természeti erőforrást fektetett be. A gerenda, tégla, amíg a helyén van, addig társadalmi értéket termel, és mihelyt kikerül onnan, költséggé válik. A sittet bontani, szállítani, tárolni kell, és ez mind károsítja a környezetet. A pusztítási költséget azonban sose fizeti meg a beruházó. Lehetne olyan árat szabni a bontásoknál, hogy kevésbé érje meg a földdel egyenlővé tenni, mondjuk egy kétemeletes klasszicista házat.

Névjegy

A Forster Gyula-díjas Klaniczay Péter 1981-ben végzett a BME Építészmérnöki karán, majd műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. Klaniczay Péter 1986-tól műemléki főfelügyelőként dolgozott az Országos Műemléki Felügyelőségnél és annak utódszervezeteinél, később a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának Örökségvédelmi Osztályán. Pest megyében jelentős műemlékegyüttesek helyreállítását felügyelte, a többi között a gödöllői Grassalkovich-kastélyét, Szentendre, Vác, Dabas számos műemlékét, Visegrád romterületeit, a zsámbéki templomromot. Lővei Pál a hetvenes évek végén, az ELTE-n végzett matematikus és művészettörténet szakokon. Lővei Pál Előbb az Országos Műemléki Felügyelőségen, majd annak utódintézményeiben, az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban, később a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban dolgozott. Forster Gyula-díjas, az MTA doktora, tagja volt a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének, ám 2016-ban többedmagával lemondott erről a feladatról. Mindketten a Régi Épületek Kutatóinak Egyesületének tagjai.