könyvtár;Tiszanána;

2021-03-17 07:00:00

A falusi könyvtáros missziója

Bakancsot, ruhát, kenyeret és könyvet visz a rászorulóknak Lázár Tünde, aki szerint gyerekeket csak az olvasás és a tudás vezetheti ki a szegénységből.

Tavasztól késő őszig, akár havonta többször is adományból kapott használt ruhákkal, játékokkal, kisbútorokkal vagy épp élelmiszerekkel megpakolva indul el körben a faluban egy elektromos, gumikerekű kis vonattal Lázár Tünde tiszanánai könyvtáros. Sorra járja a szegényebb családokat, és mindenhová azt viszi, amire éppen szükség van. A csomagok között olykor könyvek is lapulnak, a 2500 lelkes településen ugyanis minden újszülött, érkezzen bár tehetősebb, vagy nagyon szegény családba, könyvkelengyét kap ajándékba – erre 2018 óta minden évben 3-400 ezer forintot költ az önkormányzat. Az ötletgazda azt vallja: nemcsak a testet kell táplálni, hanem a szellemet is, mert a nyomorból igazán kitörni csak tudással felvértezve lehet, aminek megszerzését nem lehet elég korán kezdeni.

Egy napfényes tavaszelői napon mi is felkerekedünk és elindulunk a kis vonattal, hogy a könyvtárosnőt kísérve elvigyük a mesekönyveket, kifestőket a nyolc hónapos Kállai Rikárdónak, a hat hónapos Nagy Elizabeth Zsófiának és a szintén nemrégiben született Csonka Boglárka Viviennek. A járgányba még az utolsó pillanatba Lázár Tünde egy négykerekű műanyag „beleülős” autót is odatesz, ez a saját unokájáé volt, de szerinte most már jobb helyen lesz annál a családnál, ahol a három éves kisfiú még beszélni sem tud: a mozgás talán ezen a hátrányon is segít valamicskét. Egy másik helyre színes ceruzákat viszünk, mert amikor legutóbb náluk járt, elfacsarodott szívvel látta, hogy az óvodáskorú gyerek kezében mindössze egy összerágott kis ceruzavég volt, amivel rajzolni, satírozni már nemigen lehetett.

Végiggurulunk a Tisza-parti község főutcáján: innen is, onnan is integetnek az emberek, úgy tűnik, itt megszokott látvány, hogy a könyvtáros adományokkal megpakolva közlekedik a bájos, bár egyre korosabb járgánnyal.

– Attól félek, egyszer megáll majd valahol, és traktorral kell visszahúzni a könyvtárig – mondja sofőrünk, miközben épp megkerüljük a tehenészeti telepet, majd megállunk az első háznál.

Fiatal férfi jön a kapuhoz, karján egy maszatos kisgyerekkel, s kissé elfogódva veszi át a magyar népmesékkel és mondókákkal tarkított könyveket. Közmunkásként dolgozik, épp ebédre szaladt csak haza.

A két idősebb gyerek iskolás, de a tankönyveken kívül más kiadvány eddig nemigen akad otthont – mondja. A másik két háznál már asszonyok fogadnak, az egyik helyen itt is közmunkás a férj, így kevés pénzt kell beosztani, de a másik utcában már egy szerencsésebb famíliával találkozunk, ott a családfő egy kőműves csapatba szegődött el, ahol magasabb a fizetés.

A könyvkelengye mellé egy baba-olvasójegy is jár, ami akár tűnhet tréfásnak is, de a könyvtáros szerint sokaknak jelent egyfajta otthonosságot vagy köteléket. Az a tapasztalatuk, hogy a periférián élő gyerekek, akár anyjukkal az oldalukon ennek a kis dokumentumnak a birtokában bátrabban mernek bekopogni hozzájuk, s nem tekintik annyira hivatalos épületnek a könyvtárat, mint például a polgármesteri hivatalt vagy az orvosi rendelőt.

Évente átlagosan negyven-ötven gyerek születik Tiszanánán, s Lázár Tünde szerint ha közülük néhányan csak egyetlen órára kezükbe veszik a kelengyében lévő könyvek valamelyikét, már tettek egy lépést, hogy kicsit közelebb kerüljenek a tudáshoz, ne legyen számukra idegen egy mese, egy versike, egy mondóka. Egy képeskönyv, egy kifestő nagy szó ott, ahol még játékok sincsenek a szobában, mert nem telik rá. 

A program három éve működik a településen, és eddig az a visszajelzés, hogy a kapott könyveket becsben tartják, és – a rossz nyelvekkel ellentétben – akkor sem dobják a tűzre, ha netán nem jut pénz tűzifára. A segítség itt általában nagyon gyorsan és konkrét formában kell, ezért is „hasznos,”, hogy a könyvtáros egyben önkormányzati képviselő, a szociális bizottság tagja, sőt a Vöröskereszt helyi vezetője is.

Így gyakran megesik, hogy betelefonál a segélyszervezet hevesi központjába, azzal, van-e raktáron 32-ös gyerek vagy 38-as női cipő, mert egy adott családnál épp erre van szükség. De a faluban járva-kelve maga is „kiszúrja”, ha egy gyereken nem a megfelelő lábbeli van, s akkor kérés nélkül is beszerzi a bélelt bakancsot, vastagabb talpú cipőt, elutazik érte Hevesre, majd a kis vonattal vagy épp gyalogláb ő maga házhoz is viszi az adományt.