Mi jön az okostelefonok után?

5 perc

2021.04.11. 06:15

Lényegében mindenkinek van okostelefonja, aki megteheti, így a technológiai vállalatoknak hamarosan valami más eszközről kell elhitetniük a fogyasztókkal, hogy nélkülözhetetlen a mindennapjaikhoz. Most a szemüveg tűnik befutónak.

Nem sokkal az után, hogy az Apple rendezvényén színpadra lépő Steve Jobs leleplezte a valóban okos telefonok korát elhozó első iPhone-t, a Microsoftot akkoriban vezető Steve Ballmer egy interjúban nem túl nemes egyszerűséggel kinevette a készüléket, melynek érezhetően már a koncepcióját sem igazán értette. A 2007-ben történt eset jól mutatja, miért is nagy dolog, hogy másfél évtizeddel később az Apple, a Microsoft, a Samsung, a Facebook és megannyi kisebb vállalat is egymáshoz hasonlóan gondolkodik arról, mi lehet az okostelefonok után következő nagy dobás.

Nem is olyan régen még az okosórákról szólt a fáma. A telefonokhoz kapcsolódó kiegészítőként vagy akár a mobilt kiváltva teljes értékű eszközként is használható készülékekről azonban kiderült, hogy haszonrátájuk viszonylag alacsony, ráadásul a drágább, 100 ezer forint feletti modellek jóval kevesebb ember fantáziáját mozgatják meg, mint ahogy azt a gyártók remélték. Eggyel jobb a helyzet a – hear mint hallani és a viselhető technológiára utaló wearable kifejezésekből összeütött – hearable néven emlegetett kategóriával, melyre ugyan váratlanul nagy igény mutatkozik, ám a vezeték nélküli fülhallgatók legtöbbje harmad-, ötöd-, tizedáron kel el, mint a profithalmozó okostelefonok.