Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. május 1. 07:44 Podcast

A felhasználók nyomasztása nem éri meg a cégeknek – akkor miért próbálkoznak vele mégis?

A reklámpiac evolúciójának a sajátossága volt, hogy minden médiumváltásnál kellett valamennyi idő ahhoz, hogy megtanulják az adott médiumot jól használni. Ez mindig egy tanulási folyamat, és ha az etikai szempontokat nézzük, akkor az internet esetében bizonyos szempontból most ebben a tanulási folyamatban vagyunk, amikor ezen a nagyon sajátos, sok ingerrel operáló médiumon, mint amilyen az internet, próbáljuk felfedezni, hogy mi az, ami helyes, és mi az, ami nem helyes – mondta Komándi Krisztián az e heti G7 Podcastban.

2020 szeptemberében a Gazdasági Versenyhivatal a fogyasztóknak kedvező vállalásokra kötelezte a Szallas.hu-t, mivel úgy találta, hogy a szálláskereső oldal sürgető üzeneteivel pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra. A vállalások részét képezte egy kutatás lefolytatása is a témában, amit a Frontira stratégiai dizájnstúdió munkatársai készítettek el. A szerzők közül Fekete Gyöngyi product designerrel és Komándi Krisztián közgazdásszal, tanácsadóval beszélgettünk.

A beszélgetést a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban, és a Spotify-on is be lehet követni minket.

Azt találtuk, hogy a felhasználók nem foglalkoznak a szállásfoglaló oldalon a bannerekkel, egyfajta bannervakság volt jellemző. A kutatás későbbi fázisa viszont megmutatta, hogy az is számít, hogy az írott üzeneteket hogyan fogalmazzák meg, ha például értékítéletet vagy bizonytalanságot tartalmaz, akkor az nagyobb stresszt okozott a felhasználóknak, mintha valami objektíven lett volna megfogalmazva. Minél nagyobb volt a stressz, annál erősebb volt a sietség, és annál nagyobb eséllyel voltak elégedetlenek a lefoglalt szállással az emberek

– mondta a kutatás eredményeiről Fekete Gyöngyi, aki szerint emiatt valójában a pszichológiai nyomással operáló online felületek fenntartása a cégeknek sem érdeke.

Fekete szerint a gyakorlat azért lehet ennek ellenére is elterjedt, mert elképzelhető, hogy rövid távon úgy érzékelik a vállalatok, hogy megtérül az, ha ilyen üzeneteket használnak, de ezt a hosszú távú megtérüléssel nem hasonlítják össze.

Komándi Krisztián ehhez még két szempontot tett hozzá. Egyrészt, hogy a szabadpiacon a cégek elmennek a falig egy olyan helyzetben, ahol még nincsenek lefektetve a szabályok, márpedig az online vásárlás és a kognitív torzítások segítségével a fogyasztókat nem kívánt döntésekbe manipuláló megoldásokat, szakszóval sötét mintázatokat használó felületek ilyennek számítanak. A másik dolog, hogy Komándi szerint itt is érvényesül egyfajta közösségi hatás: a kis webshop a nagyokat másolja, hiszen azt gondolja, hogy ha a nagynak működik, akkor neki is fog.

A kutatásban cégek számára kidolgoztak egy etikus vásárlásösztönzéshez használható keretrendszert. Eszerint egy üzenet négy lépcsőben tudja biztosítani, hogy káros stressz okozása nélkül támogassa a döntéshozatalt: 1) hiteles forrásból származik, 2) releváns tartalommal bír, 3) tényszerűen megfogalmazott, 4) konzisztens módon megjelenített.

Kövesd a G7 podcastot bármelyik podcast-appon, és iratkozz fel a hírlevelünkre! 

Korábbi vendégeink: 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast fogyasztóvédelem online vásárlás reklám reklámpiac sötét mintázat Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Bucsky Péter
2024. február 10. 04:38 Podcast

Egy évszázaddal később is kimutathatók az oktatáspolitikai döntések hatásai

A Klebelsberg-korszak általános iskolái jobban ellenálltak a falusi iskolák bezárásának. A népességfogyás miatt ma a kisvárosi gimnáziumok kerültek veszélybe.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.