Kovásznai ifjú feltalálót díjazott az Akadémia – látássérültek számára tenné élménnyé az olvasást Ravasz András találmánya

Kovásznai ifjú feltalálót díjazott az Akadémia – látássérültek számára tenné élménnyé az olvasást Ravasz András találmánya

Segítség a látássérülteknek. Az új Braille Comfort Pack elnevezésű átalakítja a hagyományos könyveket Braille-formátumúra

Fotó: freepik.com

A kovásznai 11. osztályos Ravasz András a látássérültek számára tervezett olyan készüléket, amely lehetővé teszi, hogy könyveket olvashassanak. Találmányát, amelyet már díjazott a Magyar Tudományos Akadémia, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet által szervezett hétfői eseményen ismertette. A fiatal kutató a Krónikának mesélt a tudományos felfedezések versenyén kapott elismeréséről és a kivitelezési folyamat nehézségeiről.

Deák Szidónia

2021. július 13., 07:492021. július 13., 07:49

Rendkívüli találmánnyal rukkolt elő Ravasz András kovásznai gimnazista, aki a pandémia alatt úgy próbálta hasznossá tenni magát, hogy a vak és gyengén látó embertársai számára tervezett szerkezetet, amellyel azok bármilyen könyvet el tudnak olvasni. Találmányának gyakorlati vonatkozásait hétfőn ismertette a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

A Magyar Kulturális Intézet szervezte eseményen látássérültek is megtudhatták, miként működik a Braille Comfort Pack elnevezésű eszköz a hétköznapokban.

Ennek kapcsán kérdezte a Krónika a fiatal feltalálót, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium 11. osztályos diákját, aki találmányáról, a tervezési folyamat nehézségeiről, a tudományos felfedezések versenyén kapott díjáról is beszélt.

Tehetségútlevél a fiatal feltalálónak

Ravasz András megkeresésünkre kifejtette, felfedezésével elnyerte nemrég a budapesti 30. országos ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny második díját, valamint a legjobb határon túli pályázatért járó ösztöndíjat, amit a Magyar Tudományos Akadémia szervezte ünnepségen vett át.

A rangos elismerésen kívül úgynevezett tehetségútlevelet kapott, és felvették a Magyar Fiatal Tudósok Társaságába. A fiatal feltaláló elmondta,

találmánya alternatívája próbál lenni a látássérültek által eddig használt Braille-terminálnak, amelyet hagyományosan számítógéphez csatlakoztatnak, és felolvassa a képernyőn látható szöveget, illetve írásra is használható.

Ezzel szemben az általa továbbgondolt Braille Comfort Pack átalakítja a hagyományos könyveket Braille-formátumúra, illetve van egy olyan opciója is, amely felolvassa ezek tartalmát.

A találmány fontos olyan szempontból is, hogy hasznosítható az online oktatásban – részletezte a fiatal feltaláló.

Idézet
Szemem előtt az lebeg, hogy milyen csodálatos lenne, ha találmányom minden könyvtárban elérhető lenne a vakok számára, így lehetőséget teremtenénk, hogy bármilyen könyvet elolvassanak, éppúgy, mint a látók”

– indokolta motivációját a Ravasz András. 

Arra a kérdésünkre, hogy honnan jött az ötlet a találmányához, elmondta, véletlenszerűen talált rá a pályázati felhívásra, és körülbelül három nap alatt döntötte el, hogy a vakok és gyengén látók számára hasznosítható kutatással szeretne foglalkozni. Ezenkívül volt az ötlettárában rovásírás-felolvasó és különféle szerkezetek tervezése is, de ezeket egy időre félretette. 

A fiatal kutató arról is beszélt, hogy ötlete kivitelezése számos nehézségbe ütközött, ugyanis hiányoztak a szerkezet magalkotásához szükséges szerszámok, automatizálni kellett a tekercselőgépet, és szinte minden eszközt saját kezűleg kellett megalkotnia. Szerkezetét a jövőben tökéletesíteni szeretné. Hozzátette, sok még a kísérleteznivaló, ugyanis úttörő a találmánya, nincs tudomása arról, hogy külföldön vagy bárhol a világon használnának az övéhez hasonló eszközt. A fejlesztés kulcsfontosságú szakasza a folyamatos tesztelés, ugyanis a felhasználók visszajelzései, tapasztalatai alapján tudja csak tökéletesíteni találmányát.

Galéria

Fotó: Magyar Kulturális Intézet

Szavazni lehet a találmányra 

A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatták be hétfőn a találmányt. A Magyar Kulturális Intézet szervezte esemény célja, hogy megismertesse az erdélyi közönséggel a háromszéki fiatal rendkívüli teljesítményét, ösztönözze az ifjú nemzedéket. Mint közleményükben fogalmaztak, Ravasz András innovatív találmánya szorosan illeszkedik abba a kreatív kiállításcsoportba, amelyet a Magyar Kulturális Intézet az idén indított útjára, és a jövőben szeretné bemutatni a régióban is. A hétfői eseményen a gyengén látók részéről egy 73 éves férfi üdvözölte a találmányt, mint mondta,

hiánypótló kezdeményezés a fiatal kutató ötlete, amely nagymértékben segítheti a látássérültek mindennapjait.

Mint elhangzott, a célszemélyek igényeinek felmérését segítheti, ha a kivitelezésbe bevonnának vak informatikusokat is.

Az eseményen heten vettek részt a vakok és gyengén látók sepsiszentgyörgyi szövetségétől, valamint telefonon bekapcsolódott a munkaügyi és szociális védelmi minisztérium államtitkára, Makkai Péter református lelkész. Mint mondta, András zsenge kora ellenére csodálatos munkát végez, önzetlen, szívből jövő dolgot tesz. A bemutatón kitértek arra is,

ha a prototípus elkészül, a készülék gyártására összpontosítanának,  befektetőket keresnének, hogy mielőbb használhassák a szerkezetet a régióban a könyvtárak, iskolák. 

A fiatal feltaláló ötlete egy online versenyben is részt vesz, amely célja a magyar kortárs innováció külföldi népszerűsítése. A Facebook közösségi oldalon az Innogen platformon több forradalmian új találmány között Ravasz András projektjére is lehet szavazni – hívta fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi kulturális intézet.

Galéria

Az eseményen Magyarósi Imola helyi tanácsos, tanár  elmondta, az Erdélyi Látássérült Egyesületet  nagy összeggel támogatja a helyi tanács RMDSZ frakciója egy magyar oktatási intézmény létrehozásában, hiszen az első világháború előtt a látássérültek számára nyílt iskola magyar nyelven indult. Magyarósi Imola tanárként is fontosnak tartja az esélyegyenlőség szorgalmazását, a fiatal generációk érzékenyítését a hátrányos helyzetűekkel szemben.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 06., szerda

A legtovább a romániai szülők készek anyagilag támogatni a gyermekeiket

Elvárható a szülőktől, hogy gyermekeiket 24 éves korukig anyagilag, illetve a lakhatás biztosításával támogassák.

A legtovább a romániai szülők készek anyagilag támogatni a gyermekeiket
2024. március 06., szerda

Pszichiátriára került egy botoșani-i férfi, aki a potencianövelőt alkohollal kombinálta

Pszichiátriára került egy 39 éves botoșani-i férfi, aki potencianövelő gyógyszert és alkoholt fogyasztott egyszerre – írta meg a helyi sajtó.

Pszichiátriára került egy botoșani-i férfi, aki a potencianövelőt alkohollal kombinálta
2024. március 06., szerda

Több mint 200-szor oltottak be koronavírus ellen egy német férfit

Kutatók vizsgáltak ki egy férfit, aki állítása szerint 217 koronavírus elleni oltást kapott. Az eredmények szerint a rengeteg oltás ellenére teljesen normálisan működik az immunrendszere – közölte az erlangeni Friedrich Alexander Egyetem.

Több mint 200-szor oltottak be koronavírus ellen egy német férfit
2024. március 05., kedd

Világszerte összeomlott a Facebook, majd egy óra múlva helyreállt

Meghibásodás állt elő kedden délután világszerte a Facebook, a Messenger és az Instagram szolgáltatásaiban.

Világszerte összeomlott a Facebook, majd egy óra múlva helyreállt
2024. március 05., kedd

Nem magától értetődő, hogy egy kapcsolat működik: ráférnek az ötletek a párokra

Játékosan és gyakorlatiasan biztosít kapcsolatidőt a párok és házasok számára a Ragasztó elnevezésű rendezvény. Gál-Lázár Hajnalka, a szervező Romániai CE Szövetség munkatársa a kezdeményezés céljáról, az Inaktelkén megvalósuló programról beszélt.

Nem magától értetődő, hogy egy kapcsolat működik: ráférnek az ötletek a párokra
2024. március 04., hétfő

Rekordrészvétel körvonalazódik Erdély legnagyobb magyar diákrendezvényén

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség legnagyobb rendezvényére, a május 8. és 12. közt tartandó KMDSZ Diáknapokra idén még több egyetemista jelentkezett, mint a tavalyi eseményre – közölte a szövetség.

Rekordrészvétel körvonalazódik Erdély legnagyobb magyar diákrendezvényén
2024. március 03., vasárnap

Megkapta „jutalmát” a sztrádán rollerező a román rendőrségtől

Tetemes bírsággal sújtottak a közlekedésrendészet munkatársai egy férfit, aki elektromos rollerrel közlekedett az autópályán.

Megkapta „jutalmát” a sztrádán rollerező a román rendőrségtől
2024. március 03., vasárnap

„Hallgatni arany, beszélni ezüst” – Kántor Melinda coach, színész a nyilvános beszéd nehézségeiről

Bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy a nyilvános beszédek tartása csak a politikusok, közismert személyiségek életét nehezíti meg, szinte mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor egy kisebb tömeg előtt kell megszólalni.

„Hallgatni arany, beszélni ezüst” – Kántor Melinda coach, színész a nyilvános beszéd nehézségeiről
2024. március 02., szombat

Lépésről lépésre nőttek és változtak az álmaik. Erdélyben csap a húrok közé a szülinapos Bohemian Betyars

Négyállomásos erdélyi turnéra indul márciusban az idén 15 éves Bohemian Betyars. A magyarországi együttes frontembere, Szűcs Levente határon túli élményeikről, készülő lemezükről, eddigi pályafutásukról beszélt a Krónikának.

Lépésről lépésre nőttek és változtak az álmaik. Erdélyben csap a húrok közé a szülinapos Bohemian Betyars
2024. március 01., péntek

„Fú és havaz, úgy lesz tavasz”. Elkezdődött Böjtmás hava, a fecskék érkezésének, a tavaszi munkák kezdetének hónapja

Március régi magyar neve Böjtmás hava, ami a húsvét előtti nagyböjt második hónapjára utal, a földművesek számára ez a hónap már a tavaszi munkák kezdetét jelenti, amikor a régi időkben vége volt a téli benti munkáknak, a szövésnek és fonásnak.

„Fú és havaz, úgy lesz tavasz”. Elkezdődött Böjtmás hava, a fecskék érkezésének, a tavaszi munkák kezdetének hónapja
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM