Párizs, Melbourne - két megapolisz, ami sikerrel kísérletezik a 15 perces város koncepciójával. De mit is jelent ez pontosan, és hogyan segíthet a fenntartható városok és az élhetőbb élet kialakításában?
HIRDETÉSMilyen lenne, ha a világ egyik legnagyobb metropoliszában élhetne az ember, de mégsem kéne soha tömegközlekednie? Ahelyett, hogy a város különböző részeire járna dolgozni, szórakozni vagy ügyet intézni, mindent egy helyen, egy negyed órás sétával elérhetne? Van rá mód, hogy minden felmerülő igényt és elintéznivalót egy rövid gyaloglással vagy biciklizéssel teljesítsünk? Igen, létezik ilyen koncenpció. A "15 perces város" ötlete a francia-kolumbiai tudós, Carlos Moreno szerelemprojektje.
A 15 perces város koncepciója egyszerű: olyan városi struktúrát kell kialakítani, ahol az autók és a közlekedés helyett az ember áll a középpontban. Sok, egymástól elkülönülő lakóközösség helyett olyan mini-városok létrehozása a városon belül, ahol 15 perces távolságban minden felmerülő ügyünket el tudjuk intézni, munkától a szórakozásig.
- A negyedórás város ötlete ott valósítható meg, ahol a szolgáltatások a közelbe települnek, hogy megkönnyítsék az emberek életét. Azt akarjuk, hogy a városokban, azokon a helyeken, ahol élünk, egyre kevesebbet kelljen a városon belül utazni, kevesebb legyen a hosszú út, legyen szó munkába járásról, vásárlásról, egészségügyi szolgáltatásról, a kultúrához való hozzáférésről, vagy épp kikapcsolódásról. A 15 perces "ritmusra" ráhangolódva Időt nyerünk a mindennapi életben - mondja Moreno, a párizsi Panthéon-Sorbonne professzora.
- A 15 perces város egy kísérlet arra, hogy ismét összhangba hozzuk a várost és az embereket, akik benne élnek. A városlakók ugyanis túl sokáig fogadták el az elfogadhatatlant: hogy a városokban az időérzékünk eltorzul, hogy rengeteg időt vesztegetünk el, ha alkalmazkodni akarunk a város abszurd felépítéséhez és méreteihez, a nagy távolságokhoz, ami a legtöbb nagyvárost jellemzi.
Én olyan koncepciót ajánlanék, akik az ellenkező irányból közelítik meg a modern városiasságot. Egy lehetőséget, hogy életünket emberi léptéküre szabjuk az embertelenül nagyból, amihez aztán kénytelen-kelletlen alkalmazkodnunk kell - részletezi elképzelését Moreno.
Hogy nézne ki mindez a gyakorlatban?
Dióhéjban: a városokat úgy kell kialakítani, vagy újra-kialakítani, hogy 15 perces biciklizésnél vagy sétánál ne kelljen messzebb menni a lakóhelyünktől az alapvető városi igények kielégítéséért: vagyis munka, lakás, étel, egészség, oktatás, kultúra és szórakozás mind megtalálható volna egy ekkora periméteren belül.
Minden mini-városnak volna saját irodanegyede, sportlétesítményei, kávézói, éttermei, egészségügyi intézményei, iskolái, zöldterületei és kulturális központjai - úgy, hogy 15 perces időtávon belül elérhetőek legyenek. A parkolók helyett bicikliutakat létrehozni, a meglévő infrastruktúrát multifunkciinálissá alakítani: az iskolák használhatóak pl. közösségi térként tanítás után vagy este, a használaton kívüli épületekben közösségi irodákat lehet kialakítani.
- Sokkal inkább kihasználnánk egy épületet, mint amennyire most tesszük és az eredeti funkcióján felül más tevékenységeket is odaszerveznénk. Ezt nevezzük kronotópiának, amikor egy helyszínnek többféle felhasználási módja van, és minden felhasználási mód újabbaknak nyit utat - mondja Moreno.
- Volt-e valaha is olyan, hogy megálltál egy zajos és koszos utcában, és azt kérdezted magadtól: miért kell ennek az utcának így kinéznie? Csak mert most ilyen? Miért nem lehet egy kertesített utca fákkal, ahol az emberek találkozhatnak egymással, bemehetnek a pékségbe, a gyerekek iskolába járhatnak? A modern városokban tapasztalható diszfunkciók és méltatlan helyszínek elfogadása a csúcsra ért, változtatnunk kell ezen, elsősorban a saját jóllétünk érdekében, másodsorban pedig a klíma érdekében - mondja.
Párizsban már a gyakorlatban tesztelik
Utópia - gondolhatják sokan, pedig a valóság az, hogy több megapolisz is sikerrel kísérletezik a projekttel. Ilyen az ausztráliai Melbourne vagy a francia főváros, Párizs, ahol Anne Hidalgo párizsi főpolgármester tavalyi újraválasztási kampányának épp ez volt a központi eleme, és ezzel a koncepcióval sikerült nyernie.
A francia elnöki székre pályázó Hidalgo egyik fő témája volt a közelség, amihez elsősorban erős decentralizációra volt szükség. Az új szolgáltatások indítása minden egyes kerületben, a helyi boltok, vendéglátósok számára kidolgozott új, nyitásra ösztönző gazdasági modellek és a forgalomcsökkentés szintén ide tartozik. Ez utóbbi keretében megsokszorozták a városi bicikliutakat, bevezették a 30 km/órás sebességkorlátozást a város összes utcájában, több zöldterületet építettek a városon belül, a már meglévő infrastruktúrát pedig újragondolták: kézműves tereket, műhelyeket, sportközpontokat hoztak bennük létre, az iskolákat sok esetben közösségi térré alakították esténként. Aranyszabály ugyanis, hogy minden egyes már beépített négyzetmétert újra kell gondolni, mire használhatnák még.
Az ötletért azonban nem mindenki lelkesedik. Kritikusok szerint a 15 perces városok kialakítása növelné a már meglévő egyenlőtlenségeket a város egyes részei között, egyes negyedekben egyfajta törzsi jelenléthet vezetne. Mások szerint azonban a koncepció megálljt parancsolhatna a városok túlzott terjeszkedésének, szétterülésének a vidék rovására, miközben támogatná a közösségi élet felélesztését és a zöld mobilitást is.