8 °C Budapest
Debrecen, 2021. szeptember 21.Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója beoltja a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégium egyik tanulóját a német-amerikai fejlesztésû Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty-vakcinával az intézet Szent Anna utcai épületében 2021. szeptember 21-én.MTI/Czeglédi Zsolt

Ezért retteg a vakcinától rengeteg magyar: nem mindenki oltásellenes, más áll a háttérben

2021. szeptember 21. 16:48

A közösségi média platformokon sok kritika éri azokat, akik hezitálnak a vakcina felvevésével. Annak azonban, hogy valaki fél felvenni a védőoltást, sokkal komolyabb háttere lehet. Kutatók mérték fel, hogy mi lehet az oka a hezitálásnak, és az eredmények azt mutatják, hogy azokat is meg lehet érteni, akiknek kétségei vannak, mivel gyakran ezek az okok tudat alatt jelentkeznek.

Kutatások, és a gyakorlat is azt bizonyítja, hogy a Covid-19 védőoltás működik, életet ment. A statisztikákból tudhatjuk, hogy azok, akik felvették a vakcinát, nem csak hogy kisebb eséllyel betegednek meg az új variánssal, de a tüneteik is enyhébbek.

Ennek ellenére sokan vannak, akik nem kívánják felvenni a védőoltást, ez a szám pedig országonként változó. Jelenleg ez hatalmas, és vitatott kérdés a közösségi médiában is, ahol azzal vádolják azokat, akik nem veszik fel a vakcinát, hogy önzőek és felelőtlenek.

Érzékeny ez a téma, hiszen az orvosi döntéshozatalra szakosodott pszichológusok azt állítják, hogy emögött számos tényező áll, amely mellett nem szabad szó nélkül elmennünk, ha szeretnénk hogy növekedjen a lakossági szintű átoltottság.

A BBC-nek nyilatkozó szakemberek elmondták, hogy nem minden ember vallja ugyanazokat a nézeteket abban a kérdésben, hogy miért nem kívánja felvenni a védőoltást. Mohammad Razai, a Londoni Egyetem St.George's Népesség -egészségügyi Kutatóintézet munkatársa tanulmányaiban sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy milyen pszichológiai, és társadalmi tényezők befolyásolhatják az emberek döntését vakcina-kérdésben. Bár a vakcinával habozók többsége nem rendelkezik azonos politikai nézettel, és sokan meggondolják magukat, a késés mégis veszélyt jelent.

Az 5C modell

Az oltásokkal kapcsolatos fentartásokat, hezitáló hozzáállást már sokkal korábban elkezdték tanulmányozni, mint ahogy a Covid-19 megjelent, ugyanis az emberek más betegségek kapcsán is bizalmatlanok az oltásokkal szemben. A kérdésben több tényező is mérvadó, azonban az eddigi leghitelesebb modell, amellyel 2018-ban Cornelia Betsch, és a németországi Erfurti Egyetem munkatársai is teszteltek, az 5C, amely a következő komponenseket tartalmazza:

  • Confidence, azaz bizalom- mennyire bízik a páciens az oltóanyag hatékonyságában, a döntéshozókban valamint az egészségügyi- és állami szervekben.
  • Complacency, azaz önteltség- ami azt foglalja magában, hogy az ember mennyire fogja fel az adott betegséget magára nézve komoly fenyegetésnek
  • Calculation, számítás - mennyire vesz részt az egyén az információk kutatásában, keresésésben
  • Convenience, kényelem - hozzáfér-e a páciens a vakcinához
  • Collective responsibility, vagyis közösségi felelősségvállalás- hajlandó-e az egyén a saját oltottságával másokat védeni

A német szakemberek arra kérték a felmérésben résztvevőket, hogy a modell alapján értékeljenek egy sor védőoltásra vonatkozó kijelentést, majd ezt összehasonlították. Az eredményekkel, bár lehetnek más okai is a védőoltás elmúlasztásának, mégis megmagyarázhatóvá váltak az emberek vakcina-ellenes döntései.

Emellett az elfogultság is torzíthatja az ember viselkedését és döntéshozatalát. A megerősítési torzításunk hatással van arra, hogy mennyire bízunk a vakcinában, valamint mennyire bízzuk el magunkat a betegség veszélyeivel kapcsolatban. Jessica Saleska, a Kalifornai Egyetem munkatársa kiemelte annak a fontosságát is, hogy a pozitív és negatív előítéleteink hogyan hatnak döntéseinkre.

A vakcináról való gondolkodásra hatással vannak a különböző megerősítési előítéleteink, torzításaink is. A különböző előítéletek mindenkit érintenek,gyakori jelenség révén a megerősítési torzítás is közrejátszik, amikor az emberek a vakcináról szeretnének tájékozódni.

Sok függ attól, hogyan keresünk rá dolgokra. Ha eleve úgy gondoljuk, hogy a védőoltás kockázattal jár, a keresőszavainkat is így fogjuk összeállítani, ennek köszönhetően pedig a találataink is ezt fogják alátámasztani.

- mondta Betsch, aki hozzátette, hogy az oltásoknál nagy szerepet játszik az is, hogy mennyire hozzáférhető az. Elmondása szerint ha kényelmetlen a védőoltást felvenni, bonyolult procedúra előzi azt meg, úgy kisebb az oltási kedv.

Razai hozzátette, hogy a kényelem, hozzáférhetőség kérdése a szegényebb régiókat is érinti, ahol nehezen tudnak eljutni az emberek az oltóközpontba.

Esetenként a 2 alkalommal történő utazás az oltóközpontba nagy kihívást jelent azok számára, akik szegények, munkanélküliek, vagy minimálbérért dolgoznak. Erre megoldást kínálhat, ha a helyi közösségi központokban oltják be az embereket. Az oltási kedvet befolyásolhatja még a struktúrális rasszizmus, és az általános bizalomhiány az orvosi hatóságok iránt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha nem értjük mások döntéseit, könnyű elutasítani azokat. Azonban könnyen emészthető, elérhető információk nyújtásával választ adhatunk azoknak, akik még hezitálnak a vakcina felvevésével. A londoni Imperial College Globális Egészségügyi Innovációs Intézetének (IGHI) friss jelentésében rámutattak arra, hogy a legtöbb páciens még mindig a mellékhatásoktól fél, valamint attól tart, hogy nem tesztelték kellőképp a védőoltásokat. Razai ennek kapcsán elmondta, hogy több oktatásra van szükségünk a vakcinák kifejlesztésével kapcsolatban.

Évek óta alkalmazunk mRNS vakcinákat, amelyeket hossszú kísérletekkel teszteltük, így a technológia gyorsan alkalmazható volt a koronavírushoz is, használtuk már a teschnológiát más kutatásban.

Fontos a tisztán követhető információ, és párbeszéd, az elutasítás helyett meg kell hallgatni az emberek aggodalmát, hiszen, ahogy azt az IGHI munkatársai hangsúlyozták, egyetlen, tömeges piaci oltási üzenettel nem lehet mindenkit elérni, ennél kreatívabb, hatékonyabb kommunikációra, párbeszédre van szükség.

Tudomásul kell vennünk az emberek aggodalmát a vakcinával kapcsolatban, és fontos, hogy információt adjunk nekik, ezáltal segítve őket a megalapozott döntéshozásban. 

Hazánkban folytatódik az oltási kampány

A kedd reggeli adatok szerint beoltottak száma 5 862 458, közülük 5 579 231 fő már a második oltását is megkapta, 626 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették Magyarországon. Az átoltottság kapcsán Rusvai Miklós, víruskutató korábban elmondta, hogy

az oltottak számában van egy üvegplafon, ami fölé nem fogunk menni, mert vannak olyanok, akiket már nem lehet meggyőzni. Azoknak a védelmére kell koncentrálni, akik hajlandóak együttműködni

– tette hozzá a szakember, aki szerint nagyon jó lenne, ha a 16 év alattiaknál elérnénk az 50 százalékos oltottsági arányt.

Az iskolai oltási akciónak köszönhetően az első fordulóban több, mint kétezer helyszínen közel 47 ezer diákot oltottak be - írta korábban a Pénzcentrum. Az internetes regisztráció folyamatosan nyitva, valamint az időpontfoglalás is lehetséges a 12 év felettieknek. A héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolába, hogy beadják a második oltásokat a tanév elején beoltott diákoknak.

Az internetes időpontfoglalással és az iskolai oltásokkal együtt már 228 ezer 12-17 év közötti diák vette fel eddig az oltást. A 18-19 éves korosztály 61 százaléka már beoltatta magát, ebben a korosztályban 121 ezer fiatal élt már az oltás lehetőségével. 

Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem